Nyári napközi

  • img
  • img
  • img
  • img

A hosszú nyári szünet szinte minden családban komoly szervezési feladatot és anyagi áldozatot kíván, de könnyít valamit a helyzeten, hogy az idei évtől a gyerekek napközbeni ellátása kötelezővé vált az önkormányzatok számára.

A tanévet követő (június 15-30.) és megelőző (augusztus 23-31.) hetekben ügyeletet tartanak a százhalombattai általános iskolák. A köztes időszakban, július 12-től augusztus 19-ig a Barátság Művelődési Központ szervez tábort a Csónakházban. A költségekhez az önkormányzat tízmillió forinttal járul hozzá, így a tábor ára mindössze 575 forint naponta, amely a háromszori étkezést és a foglalkozásokat is magában foglalja.


Az általános iskolákban végzett előzetes felmérés szerint várhatóan hetente 50-60 gyermek fogja igénybe venni ezt a lehetőséget. A BMK munkatársai ennek ismeretében állították össze a programtervezetet.


Cseh Kornélné, igazgatóhelyettes elmondta, hogy a programokat témák köré csoportosították, a lehetőségek és a gyerekek életkori sajátosságai szerint. Nem gyermekmegőrzés a céljuk, élményeket és hasznos ismereteket szeretnének nyújtani a résztvevőknek. A tematikus foglalkozásokat délelőttönként tartják, a délutáni órákban pedig ki-ki érdeklődésének megfelelően választhat magának programot, sportolhat, kézműveskedhet, közös játékban vehet részt.


Július 12-s és 16-a között a modern és a társastánc alaplépéseivel ismerkedhetnek a gyerekek.
Július 19-től 2-ig az egészséges életmód és sport, 26-tól 30-ig a zene, augusztus 2-től 6-ig a negyven éves város, 9-től 13-ig a képzőművészet, 16-19-ig pedig a környezetvédelem áll a programok középpontjában.


A táborba folyamatosan lehet jelentkezni a százhalombattai gyerekeknek. A jelentkezési lapot az iskolákban, a Barátság Művelődési Központban, illetve annak honlapján (www.baratsagmk.hu) lehet megtalálni, és a táborozást megelőző hét csütörtökéig kell leadni.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák