Városi pedagógusnap

  • img
  • img
  • img
  • img

1952 óta a pedagógusokat ünneplik június első vasárnapján. A hagyományokhoz híven, Százhalombattán is megrendezték a városi pedagógusnapot június 4-én, immár új helyszínen, a Rendezvényközpontban.

Vezér Mihály polgármester köszöntőjében megemlékezett a trianoni békediktátum 90. évfordulójáról. Szerinte nekünk, magyaroknak egyetlen kitörési lehetőségünk van a világban: a kiművelt emberfők sokaságával. Olyan emberekkel, akik tudásuk mellett morálisan is helyt tudnak állni. Elismeréssel szólt a százhalombattai pedagógusokról, akiktől a lehető legjobb példát és legszínvonalasabb tudást kapják a diákok. Reményét fejezte ki, hogy az itt megszerzett tudást egyre több fiatal fogja városunkban és városunk javára kamatoztatni.


A polgármesteri bevezető után elismerések átadására került sor. Városi Pedagógiai Díjban részesült Lődi Jánosné óvónő, aki 1996 óta a Kipp-Kopp Óvoda vezetőjeként dolgozik. A nyugdíjba készülő óvodapedagógus elmondta, hogy a bábozás állt hozzá a legközelebb, amellyel a gyerekek önkifejezését és kreativitását lehet fejleszteni.


Pedagógiai elismeső oklevélet öt pedagógus kapott: Bessenyei Gyuláné, a Napsugár Óvoda vezetője, Szabó Endréné, a Százszorszép Óvoda dajkája, Szabó Tünde, az 1. Számú és Novákné Tamás Gabriella, az Arany János iskola tanítónője, valamint dr. Kürti Jenőné, a Nevelési Tanácsadó gyúgypedagógus–pszichopedagógus munkatársa.


Hiller István oktatási miniszter két százhalombattai tanárnak adományozott Pedagógiai Szolgálatért Emlékérmet. Nyers Lajosné a Kőrösi iskola rajztanáraként készül nyugdíjba menni. Tanítványai számos rajzversenyen értek el szép eredményeket. Mint mondta, rendszeresen részt vesz diáktalálkozókon, a közösségek összetartozását mindennél fontosabbnak tartja diákkortól felnőttkorig. Aktív kulturális életet él, évek óta tagja a Liszt Ferenc Vegyeskarnak is.
Véghelyi Zsuzsanna, az Arany János iskola énektanára is ugyanebben az elismerésben részesült. Tanári pályáját a felvidéki Galántán kezdte. Igyekezett hű maradni ahhoz a közösséghez, amely útnak indította, ezért különleges figyelmet fordított a felvidéki népdalok tanítására. Az énektanítás titka szerinte a szeretetben rejlik: a zene és az éneklő gyerek szeretetében. Kórusvezetőként meghatározó résztvevője volt Galánta és 1982 óta Százhalombatta kulturális életének. Nyugdíjba vonulása előtt sikerült egy CD-t felvennie kórusával kortárs magyar költők verseire és Véghelyi Balázs zenéjére. Bár nyugdíjba készül, de az ősszel megjelenő lemez fölött még szeretne bábáskodni az iskola kórusvezetőjeként. Több fellépésre hívták a következő tanévben.


A díjátadás után Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán musical-részletekkel szórakoztatta a közönséget.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák