Nemzetiségek egymás közt

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Kulturális programokkal, jellegzetes nemzetiségi ételekkel és bállal ünnepelte a három százhalombattai kisebbség – a szerb, a horvát és a görög – az immár negyedik alkalommal megrendezett Nemzetiségi Napot június 5-én az Óvárosi Közösségi Házban.

A helyi kisebbségi közösségek vezetői népviseletben, anyanyelvükön és magyarul köszöntötték a résztvevőket. Elsőként Igmándi Zorán, a Szerb Kisebbségi Önkormányzat elnöke lépett a mikrofonhoz, majd Németh Barbara, a Görög Kisebbségi Önkormányzat elnöke elmondta, bízik benne, hogy az őszi önkormányzati választások után is folytatódik a nemzetiségi napok hagyománya, amely alkalmat ad egymás kultúrájának megismerésére. Kovács Marianna, a Horvát Kisebbségi Önkormányzat elnöke bemutatta Carmen Floršic asszonyt, a Horvát Köztársaság magyarországi konzulját, aki elfogadta a meghívást, majd jó szórakozást kívánt az egybegyűlteknek.


Ezt követően az ercsi Zorica Tánccsoport mutatta be műsorát. Az együttes az 1600-as években, Ercsiben letelepedett szerb, horvát és bosnyák nemzetiségek hagyományainak ápolását tartja legfőbb céljának, a tagok többsége régi rác családok leszármazottja. Programjukban horvát, bunyevác és görög táncok szerepeltek. Az isaszegi Nut Csillagai hastánccsoport orientális táncot mutatott be. Az együttes nagy sikerrel lép fel bálokon, fesztiválokon, évente egy alkalommal pedig saját önálló estet adnak. A műsor befejező részében ismét a Zorica Tánccsoport lépett fel, szerb és macedon táncokat mutattak be.
A rendezvény nemzetiségi táncházzal és bállal folytatódott, amelyen az Orfeus és az Orasje zenekarok szolgáltatták a zenét. A közösségi ház mellett felállított sátorban büfé várta a vendégeket valódi görög ételekkel.


Elsősorban a három nemzetiség valamelyikéhez tartozók vettek részt a programon, így a Nemzetiségi Nap azt a célt, hogy a városban élő kisebbségek bemutatkozzanak a többségnek, csak kevéssé érte el.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák