Képeslapok a Városi Archívumból

A képeslapon a százhalombattai Szent László római katolikus templom belső tere látható, az 1930-as évek elején készült.

A templom felépítését közel fél évszázados gyűjtés előzte meg. Tervezője Tőry Emil műépítész, az építésvezető Unghváry Antal jászberényi építőmester volt. Az oltár és a szószék Sziklai József nyitranováki oltárépítő munkája, a padokat és a sekrestyei szekrényt Schäffer Antal ercsi-i asztalosmester készítette, a festést Kurbel József budapesti festőmester végezte.


Az épület szecessziós stílusú, északnyugat-délkelet irányban fekszik, délkeleti főbejárattal. A főbejárat felett áll a 28 méter magas torony, aminek tetejét fából készült, aranyozott, másfé1 méteres magas fakereszt díszíti. A főbejárat kétszárnyú keményfa ajtaja vezet az előtérbe, onnan kétszárnyú üvegezett csapóajtó a hajóba. A templomhajó túloldalán két lépcsőfok vezet fel a szentélybe, amelyből balra nyílik a sekrestye, jobb oldalon pedig az oratórium, amelyet dr. Matta Árpád és családja használt a XX. század első felében.
A Szent László király tiszteletére emelt templomot 1910. augusztus 28-án szentelte fel Prohászka Ottokár püspök.


Bizonyára Önnek is van a fiók mélyén rejtett kincse, amely kapcsolódik a város múltjához. Kérjük, ossza meg velünk! A Városi Archívum várja a város történetéhez, életéhez kapcsolódó fotókat, dokumentumokat. További információ: Lehoczki Zsuzsanna, Hamvas Béla Városi Könyvtár, Százhalombatta, Szent István tér 5., Tel: 06-23-355-727

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák