A gyerekeké volt a vasárnap

Még az időjárás is igyekezett a gyerekek kedvében járni május 30-án, gyereknapon. Körülbelül délután kettőig igazi nyárias napsütésben élvezhették a kicsik a százhalombattai Barátság Művelődési Központ programjait, és miután délután kicsit elromlott az idő, vidám benti rendezvényekkel tartották fent a szervezők a napsütéses jókedvet.

- Idén is nagy volt az érdeklődés a gyereknapi programok iránt – mondta Kicikudisz Alexandra művelődésszervező. Teltházas nézőtér fogadta a Nefelejcs Bábszínház "Csiga Zsiga" és a Palinta társulat "Bohócország címere" című előadásait, csakúgy, mint az adonyi színjátszó kör "Rómeó és Júlia" musical adaptációját. A legnépszerűbb program talán a "Süssünk együtt a nagymamával" elnevezésű volt, amely során a nyugdíjas klub tagjaitól leshették el a gyerekek a kedvelt finomságok elkészítésének csínját-bínját.


A nap folyamán a BMK művészeti csoportjai, a Musical Táncműhely, az Arlecchino Színjátszó Csoport és a Színi Stúdió előadásait is megtekinthették az érdeklődők. Amíg az idő engedte, természetesen a szabadtéri játékoké volt a főszerep, körhinta, légvár, pónilovaglás, kirakodóvásár és a bolhapiac nyújtott szórakozást. A művelődési házban játszóház és mesesarok várta a kisebbeket, a mesehallgatás, népdal-tanulás és diafilmvetítés mellett rongybabákat készíthettek, az ügyesebbek pedig megismerkedhettek a csipkeverés és a foltvarrás művészetével is. A kismamák a babaszobában ismerkedhettek a Baba Klub tevékenységével, a tiniket pedig fodrász és kozmetikus várta a legtrendibb divattanácsokkal. A nap megkoronázásaként a vállalkozó kedvűek egy óriásfestményt készítettek. Azt ugyan elmosta az eső, de a jókedvet szerencsére nem.
 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák