Éveken át meg kellett elégednünk egy-egy elszórt, vékonyka kötettel, ha kortárs költők gyerekverseire vágytunk. Aztán 2008-ban megjelent a "Friss tinta", majd nem sokkal utána, az "Apám kakasa". És most, íme, a legújabb, legfrissebb gyerekvers-antológia: az "Aranysityak". Komoly különbségek vannak azonban köztük. A "Friss tinta" több évtizednyi hiányosságot foltozott be, és közel 20 év versterméséből válogatott. Az "Apám kakasa" klasszikusokra - Petőfitől Weöresig - húzott XXI. századi köntöst. Az "Aranysityak" viszont az elmúlt egy-két évből, negyven kortárs költő gyerekeknek szánt sorait, rímeit, fantáziáit, intelmeit és szóvicceit kínálja.
Egy név minden kötetben visszaköszön: Lackfi János, aki küldetésszerűen viszi a vállán a magyar irodalmat, mint író, költő és tanár. És talán mert öt gyermek édesapja, szívén viseli a gyermekköltészetet is. A három kötetnek nemcsak szerkesztője, de ötletgazdája, gondozója is volt. Jelen könyvben ugyan nincs saját verse, de nem egy közülük az ő külön kérésére született. Olyan költőket nyert meg az "ügynek", akik korábban nem is írtak gyerekverseket, és olyan tehetségeket vont be, akiknek eddig még nem volt szerencséjük kötetben megjelenni.
A költeményeket egyszerű báj itatja át, hogy még a szomorú dolgokról szólók is önkéntelen mosolyt fakasztanak. A verselés minden klasszikus erénye, szépsége és mélysége benne van a kötetben, felfrissítve a kétezres évek mindennapos kellékeivel. És a reménnyel, hogy a mai nyelvezet, az igazán "" poénok versolvasásra bírhatják a mai ifjúságot is.
Az Aranysityakkal szinte egy időben jelent meg Lackfi János életteli, vidám gyerekverskötete, az Ugrálóház is.
