A bölcsődék napja

Az első magyar bölcsődét a Pesti Első Bölcsődei Egylet hozta létre, és 1852. április 21-én nyitották meg. Ennek tiszteletére nyilvánította ezt a napot a Bölcsődék Napjává a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, figyelemmel arra, hogy a kisgyermekek számára napközbeni ellátást nyújtó intézményeknek meghatározó szerepe van az anyák munkavállalásában. A százhalombattai bölcsődében a kisbabák déli pihenője alatt gyűltek össze a dolgozók és a meghívott vendégek egy kis ünneplésre.

Az egy és három év közötti gyermekek számára rendkívül meghatározóak a bölcsődében eltöltött hónapok vagy évek. A bölcsődében húszhetes koruktól hároméves korukig lehetnek a gyermekek, akiknek a szülei valamilyen okból nem tudják a felügyeletet biztosítani. Az intézményt egyre többen veszik igénybe, miután most már a gyes ideje alatt is vállalhatnak munkát az édesanyák. Százhalombatta ráadásul abban a szerencsés helyzetben van, hogy évről évre egyre több kisbaba születik. Városunk bölcsődéjébe már jó előre beíratják csemetéiket a szülők, hiszen az a hír járja, hogy kevés a hely. Való igaz, hogy maximális kapacitással működik az intézmény, a száz férőhely jelenleg is fel van töltve, de azért nem kell aggódniuk a szülőknek, hiszen minden év szeptemberében sok kisgyermek kerül óvodába.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák