Több mint költészetnap

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

"Akarsz-e élni, élni mindörökkön, játékban élni, mely valóra vált?"(Kosztolányi Dezső)

A Felhőjárók Drámacsoport és a Sérültekért Alapítvány költészetnapi műsora minden évben egy-egy költő vagy téma köré rendeződik. Az idei kulcsszó a "játék" volt. De nem a gyerekek gondtalan, felhőtlen repülése, hanem a szavak, hangulatok, gesztusok, tekintetek és mozdulatok játéka, amit felnőttként is egész halálunkig űzünk. Április 15-én a fellépők Kosztolányi versét bontották ki, játszották el: szerelmet, magányt, haragot, harcot és békét.


A legjobb lenne minden egyes fellépőt egyenként nevén nevezni, kiemelni egy-egy magával ragadó mozdulatot, hangsúlyozni a találó versválasztást, megdicsérni minden jól elhelyezett hangsúlyt, felidézni hangokat, dallamokat! A tenyérnyi összművészeti fesztiválon volt hagyományos módon megzenésített vers, eltáncolt és eljátszott ének, kórus, film és színház, dob, csend, fény és béke.

Mindig akad valami új elem a műsorban, a régiek is frissülnek, és az egyébként amatőr fellépők egyre profibban állnak ki a hallgatóság elé. Persze már rég nem közönség, akik a székeken ülnek, hanem szoros közösség, akiknek együtt hökken a szívük, amikor a lábát lóbáló versmondó lány fájdalmasan felkiált.


Két nevet mégis mindenképpen ki kell emelni: Rédli Éváét és Szélpál Stefiét, akik ötlet- és házigazdaként rengeteg munkával, kitartó következetességgel évről évre elvisznek bennünket erre a minden mozzanatában izgalmas és egyedülálló ünnepi "felhőjárásra".


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák