Idén negyedik alkalommal rendezte meg a Hevesy György Országos Kémiaverseny Pest megyei fordulóját a százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium március 27-én.
A megmérettetésen százkét hetedik-nyolcadikos vett rész összesen huszonhét településről. Százhalombattát heten képviselték, és kiemelkedő eredményt ért el Pozsgai Zsófia, az Eötvös Loránd Általános Iskola hetedikese, aki ötödikként végzett a megye legjobbjai között. Felkészítő tanára Domján Éva.
Az idén nem volt megoldhatatlan a feladatlap, hiszen míg az előző évben senkinek sem sikerült 80 százalékra teljesíteni, idén hét e fölötti eredmény is született. A feladatok sikeres elvégzéséhez a diákoknak komplexen kellett alkalmazniuk természettudományos ismereteiket. Az utóbbi évek óraszámcsökkentései sajnos éppen ezzel a követelménnyel ellentétesen hatnak – mondta el Adorjánné Káldi Boglárka, szervező, az Arany János kémia-környezettan szakos tanára. A gyerekeknek több időre lenne szükségük ahhoz, hogy a tananyag leülepedjen bennük, és valóban használni tudják a különböző természettudományos órákon szerzett ismereteket.

