A Százhalombattai Művészeti Iskolában évente két alkalommal lehet bekukkantani a növendékek életébe. Egyszer április utolsó szombatján, a Művészeti Oktatás napján, illetve a nyitott napok alkalmával, ami ebben az évben november 15-e és 19-e között zajlott. A szülők és hozzátartozók végignézhettek minden hangszeres, zenekari és szolfézsórát.
Adorjánné Visontai Katalin, az iskola igazgatónője több szempontból is fontosnak tartja ezt az időszakot. Szerinte jó, ha az apukák, anyukák tudják, mi történik az órán, miután a gyerek négyszemközt marad az oktatóval. Azokat a családokat is várják a nyitott napokra, amelyekből nem jár gyerek az iskolába, de szívesen érdeklődnének. Másik fontos célja a nyílt hétnek közönséget szerezni a növendékek számára. Jó dolog korán hozzászokni a nyilvánossághoz, így a vizsgák, koncertek okozta izgalom még élvezetes is lehet. Természetesen ezekben a napokban a képzőművészeti oktatás is nyitott ajtók mellett folyt, bár nem az iskolában, hanem a művelődési házban. Az igazgatónő fájlalja ezt a megosztottságot. Úgy tudja, jövőre tervezi az önkormányzat a Gesztenyés úti épület felújítását. Szerinte érdemes lenne átgondolni egy hangversenyterem és két képzőművészeti tanterem kialakítását is, amit tetőtér beépítéssel lehetne megoldani. Ezzel jelentősen javulna a kapcsolattartás, a munka ellenőrzése, az időbeosztás összehangolása a tagozat és az iskola vezetése között. Arról nem is beszélve, hogy ami az un. minimum eszközleltárból hiányzik, azt 2008-ig pótolni kell. Ennek a zeneiskola esetében része a hangversenyterem is. A Művészeti Iskolát érzékenyen érinti az idén bevezetett feladatfinanszírozás. Az önkormányzat takarékossági okok miatt meghatározza a maximum növendéklétszámot, ami nem feltétlenül azonos a befogadóképességgel és az igényekkel. A tanárlétszámot ennek megfelelően kell kialakítani. Az iskolába emiatt idén két státusz szűnt meg. „Így történt, hogy idén nincs oboatanárunk, emiatt öt gyerek nem fejlődhet tovább ezen a hangszeren. Szintén öt növendéket kellett elutasítanunk gitároktató hiánya miatt, bár úgy tűnik, ez a szak lenne a legnépszerűbb”- mondta az igazgatónő.
A Művészeti Iskolában százkilencven fiatal tanul, harminckilencen képzőművészetet. A tizenkét tanári státuszt tizenhatan töltik be, részben óraadóként. Az intézmény kicsit több mint negyvenkét millió forintból gazdálkodik, ebből a saját bevételi előirányzat 2.7 millió forint, amit kizárólag a tandíjak jelentenek. Az ötös tanulók nyolcezer száz forintot fizetnek félévente, a négyesek már kilencezer hétszázötvenet. Minél rosszabb a tanulmányi eredmény, annál magasabb a tandíj.
A zenét szerető érdeklődők menjenek el az Óvárosi Közösségi Házba december 4-én, ahol zenés Mikulásváró ünnepséget tartanak a művészeti iskolások, de szívesen látnak mindenkit Karácsonyi Koncertjükön is a Pártok Házában, december 17-én. A koncertvizsgákra is várják az érdeklődőket. Ezek december 13-tól folyamatosan zajlanak.