Emlékezetes nap volt 1970. március 20-a Szalai Gáborné, a Hamvas Béla Városi Könyvtár most leköszönő igazgatójának életében. Akkor bízták meg őt a könyvtár vezetésével, és ezen a napon járt először könyveket vásárolni a Könyvtárellátó raktárában. Lenyűgözték a könyvektől roskadó hatalmas polcok. Ennek a napnak az emlékére rendezett a könyvtár retrónapot negyven évvel később, 2010. március 20-án.
A rendezvényre meghívták Pozsgay Imrét, a szocialista rendszer emblematikus vezetőjét és lebontóját, illetve az ismert ellenzéki költőt, Tornai Józsefet is. Mindketten jártak már Százhalombattán a könyvtár vendégeként, de örömmel fogadták az újabb meghívást. Pozsgay Imre elismerését fejezte ki a könyvtár egykori és jelenlegi munkatársainak, mondván: nagyban hozzájárultak egy ipari kolónia értékalapú közösséggé formálásához. A kor tanújaként és egyik formálójaként beszélt a Kádár-rendszer sajátosságairól, társadalmi és politikai ellentmondásairól. Mint mondta, a könyvkiadásnak akkoriban főleg népnevelési és népművelési céljai voltak, de a rendszer enyhülésével egyre több nyugati mű és áttételesen rendszerkritikus alkotás láthatott napvilágot.
Ennek a korszaknak volt meghatározó költője Tornai József. Visszaemlékezett arra, hogy a hetvenes években (másokkal, főleg Csoóri Sándorral és Nagy Lászlóval együtt) a népi kultúrában találta meg azt a művészeti kifejezésmódot, amelybe nem köthetett bele a hatalom, mégis szembeszegülhetett mind a szocializmus hazugságaival, mind a nyugati nihilizmussal. Nosztalgiával gondol az egykori, százakat vonzó író-olvasó találkozókra, amikor az írók úgy érezhették, hogy szavaiknak súlya és visszhangja van. Kétféle nyilvánosság is létezett: az egyik az újságokban és a televízióban hirdette a rendszer igéjét, a másik pedig az értelmiségi nyilvánosság volt, amelyben őszintén lehetett beszélni a társadalom kérdéseiről, problémáiról. Az irodalomnak példátlanul nagy presztízse volt abban az időszakban.
A retrónaphoz kapcsolódóan a zenei könyvtárban korabeli számokat hallgathattak az érdeklődők, a gyermekkönyvtárban pedig filmvetítéssel várták az emlékezni vágyókat. Az előtérben vajas-párizsis szendviccsel és szódavízzel kedveskedtek a könyvtár dolgozói. És még Bambi is kapható (volt).

