Az alábbiakban korcsoportokra és kategóriákra bontva a 2010. évi Városi Vers-, Próza- és Népmesemondó Verseny díjazottjait ismerhetik meg, akikkel személyesen is találkozhatnak az érdeklődők március 27-én az új Rendezvényközpontban 16 órakor kezdődő Gálán. A versenyzők ekkor veszik majd át okleveleiket, jutalmaikat.
Az óvodások között, vers-kategóriában első helyezést Násztor Eszter ért el, a Napos-Holdas Családi Napköziből. Második Godena Anna lett a Százszorszép, és Bán Szilárd a Napsugár Óvodából. Ugyaninnen érkezett Lajos Attila is, a harmadik helyezett. Az óvodás népmesemondók mindannyian első helyezést értek el: Geier Veronika az Óvárosi Óvodából, Oltósi Bianka a Százszorszép-ből, Rozner Éva és Nagy Péter a Napsugár oviból.
Az elsős-másodikos korosztály diákjai verskategóriában a következő helyezéseket érték el: első lett Duchony Izabella, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolából, második Járvás András, a harmadik helyet megosztva Leveles Péter és Soczó Kornél szerezték meg - ők mindhárman az 1. számú Általános Iskolából érkeztek. Ugyanennek a korosztálynak prózamondó kategóriáját Varga Luca, az Eötvös Loránd Általános Iskolából, a népmese kategóriát Nyekita Levente, az 1. számú Általános Iskolából nyerte meg. Enyedi Kitti az Eötvös-ből "Mesei különdíjat" kapott.
A II. korcsoportban a harmadik és negyedik osztályosok versengtek. Versmondásért első és második helyen az Arany János Általános Iskola diákjai: Fodor Enikő és Tényí Míra végeztek, harmadik Galambos Noé lett, a Kőrösi iskola tanulója. A prózamondók között Boda Léna az Arany-ból és Söjtöri Dániel az Eötvös-ből osztoztak az első helyen, második helyezett Dubicz Fanni Anett lett az 1-es iskolából. Népmesemondó kategóriában Kántor Flórián az 1- es iskola tanulója lett az első, második Dobi Richárd, harmadik pedig Vadász Berta - ők mindketten a Kőrösi Iskola tanulói.
Az ötödik és hatodik osztályosok között versmondásával Gergelyfy Zsófia az Arany János iskola diákja érdemelte ki az első helyezést, második Versits Edina lett az 1-es iskolából. Prózamondásáért Barka Szófia első helyen, Enyedi Robin második helyen végzett, mindketten az Eötvös iskolából. Ebben a korosztályban népmesemondásával Gebei Gréta a Kőrösi iskola diákja lett az első, Bántó Bernadett az Aranyból a második helyezett.
A hetedik-nyolcadikos korcsoport versenyén, vers kategóriában Szarvas Gellért az Arany-ból első, Ripszám Emese az Eötvös-ből második helyezést ért el. Próza kategóriában első Petróczi Rafael, második Karaivanov Lilla, harmadik Géczi Johanna lett - mindannyian az 1-es számú Általános Iskola tanulói. Népmesemondásban Dávida Szabina az Arany János iskola diákja bizonyult a legjobbnak.
A középiskolások között első helyezést ért el Szélpál Eszter az Arany-ból, és Enyedi Gina a Vörösmarty Mihály Gimnáziumból, második Enyedi Vivien lett, szintén a VMG-ből.

