Idén is folytatódik a HIT Gyülekezet koncertsorozata Százhalombattán. Év végén Bayer Friderika lépett fel a BMK színpadán, január 17-én pedig a szintén gospel dalokat játszó Freedom zenekar adott nagy sikerű koncertet.
Az együttes legismertebb tagja az olasz származású Barille Pasquale (Paci), aki korábban játszott a Beatrice-ben, és alapító tagja volt az R-GO-nak is. Mint elmondta, családjával 1956-ban települt Magyarországra, húsz éve egy barátja hatására megtért. A Halom TV-nek elmondta: sokan gondolják, hogy a legtöbben akkor fordulnak Jézushoz, ha hiányzik valami az életükből. Neki mindene megvolt: pénz, siker, egészség, de megtérésekor hatalmas szeretet tapasztalt meg, amely azóta is tart.
Az együttes csak néhány saját darabot játszik, emellett többfajta zenei műfajból is merítenek, játszanak egyebek mellett Puccini és Mozart operaslágereket, közönségdalokat. (HTV)

