Elkezdődtek a városi karácsonyi programok

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Vasárnap délután hivatalosan is kezdetét vette a Battai Karácsony programsorozat Százhalombattán.

Dunafüreden és az Óvárosban kezdődtek a programok, ahol közös fadíszítéssel, karácsonyi finomságokkal, kézműves foglalkozásokkal várták az érdeklődőket. Az ünneplők láthattak betlehemes játékot az Arlecchino Színjátszó Csoport közreműködésével, Karácsonyi mese címmel a Grim-Busz Meseszínház társulata tartott előadást, és többek között bemutatkozott a Musical Táncműhely is. Hallható volt a Városi Népdalkör és a Százhalombattai Fúvószenekar előadása. A kisebbek sem unatkoztak a délután folyamán, nekik ugyanis babajátszót alakítottak ki a szervezők.


Az elmúlt néhány évben hagyománnyá vált, hogy Százhalombatta főterén korcsolyapályát építenek, amit bárki díjtalanul használhat. Természetesen ez idén sem lesz máshogy, ma 14 órakor nyílik meg korcsolyapálya a Szent István téren. Igény szerint térítésmentesen korcsolyákat is biztosítanak a szervezők, valamint élezik is azokat. A pálya minden nap 10-20 óráig, díjmentesen áll a városlakók rendelkezésére.


Ma 13 órától kezdődik a karácsonyi vásár a BMK kamaratermében, valamint a főtéren, ami egészen december 21-ig tart majd. Ugyanakkor ma, valamint december 15-én, azaz holnap a Formás Együttes előadásában adventi népszokást láthatunk a BMK előterében.


December 15-én a város apraja-nagyja közösen díszíti fel a főtéren álló nagy fenyőfát, illetve a kilenc kisebb ezüstfenyőt.(Batta Online)


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák