A két személy már eddig is észrevetette magát néhány figyelemre méltó kijelentésével. Ezek közül a teljesség igénye nélkül: Miskei István a fogyatékkal élő embereket közös akolba kívánta terelni az idei testületi ülésen. Mikor erre a jobb érzésű képviselők rosszallásuknak adtak hangot, ő azzal toldotta meg, hogy nem érti a felháborodás okát, hiszen a juhok békés állatok! Emellett egy másik témában azt állította, hogy a referencia szó jelentése megegyezik a preferencia fogalmával.
Szabó Zoltán szintén egy testületi ülésen a HPV okozta nemi betegségek elleni védőoltás ingyenes biztosításával szemben azzal érvelt, hogy olcsóbb megoldás az egészségvédelem érdekében, ha inkább sportolunk.
Azt gondoltuk, hogy ezektől már nincs hova lejjebb. Sajnos, tévedtünk. A november 30-i testületin a két úriember az éves munkásságukat megkoronázta azzal, hogy megszabták mindenkinek azt, hogy a jövőben mit tekinthetnek humorosnak és mit nem!
A történelem számos diktátort ismer. Ahány, annyiféle, de egy tulajdonságban azonosak. Elutasítják a humort. Hogy miért? Mert a kizárólagosságra törekvő személyek erős küldetéstudattal bírnak. (Meg akarják váltani a világot akkor is, ha az belepusztul.) Ennek teljesüléséhez a hősiesség látszata elengedhetetlen. Hősök viszont csak drámai helyzetben születhetnek. A dráma azonban szöges ellentétben áll műfajilag a humorral. A Miskei-Szabó tandem előállította a drámát egy képről, amelyen két volt miniszterelnök együtt mosolyog. Az általam elmondott vicc véleményem szerint valós problémára mutatott rá feszültségoldó formában. Aki persze mindenképpen az egyházak védelmezőjeként kíván hősies eposzba illő szerepet eljátszani, annak ez kapóra jött.
Csattanója is volt a Fidesz sajtótájékoztatójának. Miskei úr kijelentette, hogy ha rajtuk múlott volna, már megépült volna az óvárosi óvoda. Ezt hallva némileg megnyugodtunk, talán mégsem annyira reménytelen a helyzet. A nagy idők nagy embere is képes viccelni, még ha ezt nem is tudatosan teszi.
Weller János
Tudom, hogy a közös képviselő nem liftszerelő. Úgyhogy nem vele kezdem. Nem értem, hogy a plázák liftjeit, mozgólépcsőit, járdáit karban tartó nagytekintélyű OTIS-cég miként engedheti meg magának, hogy amivel három hétig dolgoztak, az mindössze fél napig működjön. A Kodály sétány 4-ben három hétig szereltek, majd az állítólag már működőképes liftet egy hétig nem használhattuk, mert meg kellett várni a műszaki átadást. Oké! Inkább legyen tutira leellenőrizve, mint hogy baj történjen! A három hét alatt úgyis kicombosodtunk, kibírunk még néhány napot. Hozzá teszem: kicsit azon is izgultam, hogy megjavuljon a lift, mielőtt leszakad a lépcső, de türelemmel tűrtem a többi lakóval együtt. A műszaki átadást március 5-ére, péntekre ígérték. Délutánra tényleg járt a lift. Hurrá! És még tükör is van benne! Minek? Aztán éjszaka megint nem működött. Hallatlan fegyelmemnek köszönhetően nem kezdtem azonnal hívogatni a közös képviselőt, csak másnap reggel, de nem vette fel a telefont. Estére viszont újra járt a felvonó, gondoltam, biztosan másnak sikerült a telefon. Vasárnap reggel majdnem nem működött a szerkezet, de némi nyűggel és többemeletnyi szaladgálással sikerült elérni, hogy levigyen minket a földszintre. Vasárnap este megpakolva értünk haza. Cuccok, gyerekek, nyolcadik emelet. A lift lebénulva. Csörgetem a közös képviselő számát. Tudom, hogy nem liftszerelő, de ő a felelős, mert ezt vállalta. Sok-sok pénzért. Főleg ahhoz képest, hogy az égvilágon semmi nincsen rendben a rábízott házzal. De nem veszi fel a telefont. Sem reggel, sem délben, sem este... Mellesleg: a hátsó bejárati ajtó üvege hetekkel ezelőtt kitörött. A törmelék azóta is ott hever. A szél vidáman visít keresztül-kasul a lépcsőházon. László Anikó + 3 gyerek a nyolcadikról