Nyelvvizsgaközpont a SZISZKI-ben

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Megérkezett a hivatalos engedély, így a jövőben akkreditált nyelvvizsgaközpontként is működik a százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium.

Az intézmény több mint egy évvel ezelőtt kezdeményezte, hogy saját erejéből megszerezhesse a szükséges jogosítványt, amelyhez engedélyt kapott a fenntartó önkormányzattól. A meglehetősen komplikált procedúra több mint egy évig tartott. Közben négy tantermet szereltek fel a vizsgák lebonyolításához, aminek egyik feltétele a magas színvonalú hangosítás volt. Hat pedagógust készíttettek fel a vizsgák lebonyolítására, kialakítottak egy speciális audiovizuális tantermet kifejezetten a nyelvoktatás céljára, és egy külön irodát is, ahol a vizsgaügyeket intézik majd az előírt feltételek között.


Angol és német nyelvből lehet vizsgát tenni a SZISZKI-ben alap- és felsőfokon, emellett a vizsgára való felkészítéshez is megteremtették a feltételeket, vagyis a szükséges tanfolyamot is el lehet végezni az intézményben. A vizsgaközpontba és a nyelvtanfolyamokra természetesen nemcsak saját diákjaikat várják, hanem mindenkit, aki érdeklődik a nyelvtanulás iránt, és hajlandó megfizetni a tandíjat.


A többféle akkreditált nyelvvizsga-rendszer közül az ECL rendszert választották, miután az a második legnépszerűbb vizsgatípus hazánkban, és gyakorlatilag az egész országot behálózta már – tájékoztatott dr. Horváth Béla igazgató.


Az iskolában arra készülnek, hogy a legközelebbi – egységesen engedélyezett – vizsgaidőpontban, vagyis tavasszal megtarthatják az első hivatalos nyelvvizsgát.       
A jelentős befektetést igénylő vállalkozástól természetesen bevételi forrásaik bővülését várják, de azzal is tisztában vannak, hogy az első egy-két évben még nem térül meg a beruházás. Az új vizsgaközpontot nemcsak a városban, hanem a régióban is ismertté kell tenni.
Dr. Horváth Béla hangsúlyozta, az új szolgáltatással olyan komplexitást sikerült elérniük, amely párját ritkítja a régióban, hiszen növendékeik teljes értékű tudást szerezhetnek náluk, amely lehetővé teszi, hogy az iskola elvégzése után közvetlenül kilépjenek a munkaerőpiacra, méghozzá nagyon jó esélyekkel.


Az érettségi mellett ECDL számítógépes vizsgát, akár mindkét nyelvből nyelvvizsgát, OKJ-s bizonyítványt, és ha valamelyik nemzetközi projektjükben is részt vesz, europass bizonyítványt is szerezhet diákjuk, amely nagyban megkönnyíti az Európai Unión belüli munkavállalást.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák