AIDS világnap a BMK-ban

Az AIDS világnap alkalmából figyelemfelhívó rendezvényt szervez a százhalombattai középiskolásoknak a kistérségi tiszti főorvosi szolgálat (ÁNTSZ) és a Városi Családsegítő Központ december 2-án a Barátság Művelődési Központ színháztermében.


Dr. Fazekas István alpolgármester és dr. Katona Ildikó kistérségi tiszti főorvos tart megnyitó beszédet, a szexualitással kapcsolatos témákban kiállítással és megbeszéléseken várják az érdeklődő fiatalokat. Az AIDS-szel kapcsolatban dr. Szlávik János, a Fővárosi Szent László Kórház főorvosa, a téma egyik legelismertebb képviselője tart előadást. Értékelik az előzőleg meghirdetett, "Ezt tudom az AIDS-ről" című pályázatra beérkezett alkotásokat.


December 1-jén tartják az AIDS világnapját. Az immunhiányos betegségben 33 millió ember szenved világszerte, a legfrissebb adatok szerint csökken az új fertőzöttek száma. Az ENSZ illetékes szervezete, a UNAIDS felmérése szerint a HIV-fertőzöttek kétharmada Afrikában él.

Az AIDS, magyarul a Szerzett Immunhiányos Tünetegyüttes az afrikai eredetű HIV vírus okozta betegség. A szervezet védekezőképességét rombolja le, így a fertőzött bármely, egyébként gyógyítható betegségben meghalhat. A UNAIDS becslései szerint Afrikában a legrosszabb a helyzet. Ázsiában terjed a betegség a leggyorsabban, például Vietnámban megduplázódott a HIV-fertőzöttek száma az elmúlt hét évben. Magyarországon több mint ezer HIV-fertőzöttet tartanak nyilván, szakértők szerint ennek ötszöröse lehet a még nem diagnosztizált megbetegedések száma.



Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák