A nyolcosztályos gimnáziumba felvételizőknek és szüleiknek tartottak óralátogatással egybekötött tájékoztatót november 11-én a százhalombattai Arany János iskolában. A jelenlegi negyedik osztályosoknak mutatták meg a gimnáziumi évfolyamokban történő oktatást. Az iskola kiemelten tanítja az angol nyelvet és a matematikát, 9. osztálytól pedig informatikai, illetve természettudományi emelt szintű képzés választható. A nyílt napon magyar és matematika órán vehettek részt a szülők. A már tizenhetedik éve működő képzés elismert Százhalombattán- mondta el az iskola igazgatónője, dr. Horváthné dr. Hidegh Anikó a Halom Tv-nek.
December 11-ig lehet jelentkezni a felvételi vizsgára, amit jövő januárban tartanak. A nyolcadikosokat november 18-ára várják nyílt napra. (HTV)

