Ma már nehéz elképzelni, milyen lehetett a világ filmek nélkül. A Lumiere-fivérek 1895-ös első kinematográfos vetítésekor sejtették ugyan, hogy nagy jövő áll az új találmány előtt, azt azonban senki sem gondolta, hogy a hetedik művészeti ág életünk szerves részévé válik.
A mozgóképek nélkül elképzelhetetlenek a háztartások, sőt, lassan minden helyiségbe jut tévékészülék. A fekete-fehér televíziótól eljutottunk a színesig, a plazmaképernyősig, azt azonban senki sem vitatja, hogy a legkiválóbb házimozi-rendszer sem ér fel a filmszínház élményével.
Csákits Mihály, a BMK moziért felelős művelődésszervezője aggódik a művelődési ház felújítása miatt. Mint mondja, nagyon jó, hogy modernizálják az épületet, azt azonban sajnálja, hogy az átalakításnak áldozatul esik a filmszínház.
- Terveznek ugyan egy klubmozit – mondja -, de az mind méretében, mind hatásában elmarad majd a jelenlegi mögött. Egy nyolcvan személyes, kisebb méretű vászonnal felszerelt helyiség nem képes ugyanazt nyújtani, mint a jelenlegi színházterem.
- Alacsony a mozi látogatottsága, minden bizonnyal ez indokolja a döntést.
- Nem vitatom, hogy kevesen járnak moziba. Ez nemcsak Százhalombattán van így, hanem más hagyományos mozikban is, a közönség egyre inkább a full extrás produkciókat keresi. A különleges technikák kialakítása nagyon sokba kerül, egy vidéki mozinál nem érné meg áldozni rá. Azt viszont nem értem, miért kell egy kisebb helyiségben másik mozit kialakítani, amikor az eddigi megoldás kitűnően megfelelt. Az előadások nem zavarták a színházterem rendezvényeit, amikor programokat szerveztek, a vetítés elmaradt.
- Nem lenne olcsóbb egy kisebb helyiségben üzemeltetni a mozit?
- Ha arról lenne szó, hogy építsünk egy mozit, ahol kizárólag filmeket vetítünk, akkor természetesen figyelembe kellene venni, hogy várhatóan mennyien mennek majd el egy-egy előadásra. Itt azonban más a helyzet, egy olyan teremről van szó, amelyben akkor van vetítés, amikor egyébként üresen állna. A mozi technikája eddig is együtt volt a színházi technikával, a továbbiakban is elférne egy helyen. Semmi sem szól amellett, hogy az eddigi rendszer helyett egy másikat alakítsunk ki. Azt viszont tudni kell, hogy ha megszűnik a színházteremben a vetítés, akkor a tulajdonképpeni mozi is megszűnik Százhalombattán. Csak egy példát mondok: képzeljük el a Titanicot egy kis teremben! Senki sem fog rá jegyet venni, mert ahhoz, hogy egy mozifilm kiváltsa a hatást, amit az alkotói szeretnének, nagy térre, nagy vászonra van szükség. Az országban több helyen hoztak létre klubmozit, de csak olyan településeken, ahol nagy mozi is működik. Azokban a városokban pedig, amelyekben nincs különálló filmszínház, a művelődési ház nagytermében vetítenek, ahogyan nálunk is.
A főtéri beruházás egyelőre a közbeszerzésnél tart, a munka ténylegesen talán az év végén, vagy a jövő év elején kezdődhet meg. Az idő alatt, amíg tart a felújítás, egészen biztosan nem lesz filmvetítés a városban, utána pedig – meglátjuk?



