Erich Kästner: Emil és a detektívek című regényéből írt színpadi játékot Galambos Zoltán, a Körúti Színház vezetője. A bemutatót helyi színjátszók közreműködésével, Százhalombattán tartják október 25-én.
Mihez kezd egy vidéki fiú, ha a berlini vonaton ellopják tőle anyja keservesen összekuporgatott pénzét? Emil látogatóba készül nagymamájához, unokahúga, Kalapocska is izgatottan várja, de ő egyetlen fillér nélkül áll az idegen pályaudvaron. Nem sokra menne, ha a sors nem sietne segítségére néhány ügyes, furfangos gyerek személyében.
A darabban az eredeti történet elevenedik meg nagyszerű dalszövegekkel és fülbemászó zenei betétekkel, itt-ott koreográfiával. A szereplők között tizennégy százhalombattai fiatallal - Puskás Kornéllal, Raczkó Tamással, Berkesi Balázzsal, Makai Sárával, Karaivanov Lillával, Kántor Flóriánnal, Erdei Tündével, Abert Annával, Mazzag Rékával, Mile Krisztinával, Bach Viktóriával, Gyócsi Henriettával, Szélpál Eszterrel és Földesi Andreával - is találkozunk.
A BMK Színi Stúdiójának növendékei szeptember óta intenzíven próbálják a darabot, sok iskolai programról hiányoztak, a játékról és néha még a tanulásról is lemondtak, hogy létrejöjjön az előadás. A próbákon nemcsak szerepet, hanem beszédtechnikát, színpadi mozgást, éneket, táncot is tanultak, a Körúti Színház fiatal színészeinek köszönhetően betekintést kaptak a színház világába.
Az október 25-én, 15 órakor kezdődő premierre minden érdeklődőt szeretettel várnak a százhalombattai Színházterembe. A belépés ingyenes, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.





