Ferenczi Illésre emlékeztek

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Ebben az évben is helytörténeti vetélkedőt rendezett Ferenczi Illés múzeumalapító emlékére a százhalombattai „Matrica” Múzeum október 15-én. A nyugdíjas kluboknak szóló felhívásra nyolc csapat jelentkezett, olyan klub is volt, amely két csapattal nevezett.

A téma ezúttal az elmúlt mintegy negyven év története volt. A résztvevők meghallgatták Balpataki Katalin történész korról szóló előadását, megnézték a múzeum kiállítását, és segédanyagot is kaptak a felkészüléshez. A legjobb eredményt az Óvárosi Nyugdíjas Klub egyik csapata érte el, ők őrizhetik a vándorkupát a következő évben.


A vetélkedő után megemlékezés kezdődött Ferenczi Illésről. Vezér Mihály polgármester meleg szavakkal méltatta az egykori tanácselnök, később tanácselnök-helyettes munkáját, a város jövője érdekében tett erőfeszítéseit, emberi tulajdonságait. Mint mondta, Ferenczi Illés nem a mának élt, ezért is szorgalmazta, hogy amikor elkészült a Polgármesteri Hivatal új épülete, a korábbi tanácsházát kapja meg a helytörténeti gyűjtemény. Így kerültek az addig lakótelepi pincékben tárolt régészeti és helytörténeti leletek méltó helyükre, a mai "Matrica" Múzeumba.


Az ünnepség végén a résztvevők megkoszorúzták a múzeum falát díszítő, Ferenczi Illést ábrázoló domborművet.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák