Évek óta nem veszek részt a közéletben, de figyelemmel kísérem. A véleményemet családommal osztom meg. Most azonban nem hagyhatom szó nélkül, ami szeptember 24-én, a testületi ülésen elhangzott Miskei István szájából. Szerinte a sérülteket közös akolba kellene terelni.
Sokan felháborodtak, mások mentséget keresve elszólásnak gondolják a képviselő úr megnyilvánulását. A felháborodásnak örülhetünk, mert azt mutatja, jó érzésű emberek lakják városunkat. Ami az otromba megjegyzést illeti, úgy gondolom, szűk látókörből, tájékozatlanságból fakad.
Közel 20 év kitartó munkájának eredménye, hogy a sérült emberek képességüknek megfelelően értelmes, értékes munkát végezhetnek. A sérülésük, betegségük mértéke és milyensége különböző, ezért nagy szakértelemmel és empátiával lehet hozzásegíteni őket, hogy munkájuk által önbecsülésük helyre álljon és sikeresnek érezzék magukat. Ahány ember, annyi sors és annyi egyéniség. Gyönyörű szőnyegeket szőnek, kosarakat fonnak, kelmét festenek, nemezelnek, táskát, párnát varrnak, kertészkednek, de írnak verset, zenélnek és szerepelnek a Felhőjárók drámacsoportban.
Ugye, hogy nincs szükség sem akolra, sem összeterelésre!?
De szükség volt arra, hogy Cseh Kornélné Éva felismerje, a sérült ember és családja nem boldogul a szerencsés egészségesek segítsége nélkül, ezért létrehozta a Szülők Fórumát, ahol ma Schmidt Mónika vezetésével sokrétű, értékes munka folyik.
Szükség volt az egy évi képviselői tiszteletdíjamra, hogy 1991 decemberében létrejöhessen a Sérültekért Alapítvány, amit Éva kitartó és hozzáértő munkával, rengeteg ötlettel, kiváló munkatársak foglalkoztatásával a jelenlegi színvonalra fejlesztett. Kellettek és kellenek emberséges városvezetők, képviselők, akik biztosítják azt a támogatást, amely nélkül a jó szándék és lelkesedés kárba veszne.
Képviselő Úr! Megbántotta őket, minket. Az üres bocsánatkérés kevés! Látogasson el hozzájuk, ismerje meg munkájukat, hogy meggyőződésből és felelősséggel szavazhasson támogatásukról!
Baranyi Pálné
a Sérültekért Alapítvány alapítója
