Regionális Családi Napra várta aktív és nyugdíjas dolgozóit a MOL az első igazán barátságtalannak induló őszi napon, szeptember 5-én a százhalombattai szabadidő-központba.
Délutánra szétszaladtak a felhők, és a strand parkolójától a Csónakázó-tóig sorakoztak a helyi, illetve környékbeli „molosok” autói. Közel ötezer vendéget vártak a szervezők, és a hömpölygő tömeg alapján el is jött a meghívottak nagy része.
A nagyvállalat évente négyszer rendez hasonló összejövetelt. Ebből egy központi, ahova az egész országból várják a „rokonságot”, és három regionális. A céges napokon kötetlen körülmények között beszélgethetnek, szórakozhatnak az együtt dolgozók, megismerhetik egymás családját, erősítve az összetartozás érzését.
A vállalat a mindennapokban is fontosnak tartja a fenntartható fejlődés szabályainak alkalmazását és dolgozóival való megismertetését. Ezt célt szolgálta a „Tudásliget”, ahol szellemes és tanulságos totó kitöltésével lehetett érdekes és értékes információkhoz jutni.
Az események egy része az egészséges életmód körül forgott: a MOL Step Aktív programja keretében különböző szűréseken, szellemi és fizikai megmérettetéseken, sor- és sportversenyeken lehetett részt venni. A különböző részlegek – ideértve a szlovák és a horvát leányvállalatoktól érkezett csapatokat is – fociban is összemérték erejüket. Délutánra a riekai kollégák meg is nyerték a reggeli esőben összesen 16 csapattal induló focibajnokságot.
A gyerekeknek a szokásos arcfestés és gyöngyfűzés mellett volt célba csúzlizás is, de a MOL-nap két legviccesebb játéka mindenképpen a felfújható benzin-ártábla-mászófal és a benzinkút-formájú ugráló vár volt. A tűzoltóság is kivonult az eseményre: egyik kocsijuk kosarában a magasba emelte a szemlélődni vágyókat, a másik egy bátorság- és ügyességpróbánál segédkezett. Utóbbi abból állt, hogy a vállalkozó kedvű játékosnak sörös rekeszekből kellett tornyot építenie – saját maga alá.
Aki kevésbé aktív programra vágyott, hazardírozhatott a kaszinóban a rulett vagy a póker mellett, vagy a sörsátorban ehetett-ihatott, míg a színpadon a legkülönfélébb produkciók váltották egymást. Voltak táncosok, musical-énekesek, Korda György és Balázs Klári. Az estet az Irigy Hónaljmirigy műsora koronázta.
A „MOL-család” forgatagában lehetett találkozni pár hónapos kisbabával és hármas ikrekkel is. Olyanokkal, akik negyven éve, a szakmunkásképző elvégzése, a vállalat indulása óta aktív dolgozói a cégnek, és olyanokkal, akik már sok éve nyugdíjba vonultak.
Ezen exkluzív publikum előtt került sor a nap fénypontjára, az idei „Kiváló Munkavégzésért Díj” átadására és a húsz-harminc éve a vállalatnál dolgozó kitüntetettek méltatására.



