Csomor Erika harmadik helyen végzett a májusi debreceni duatlon Európa-bajnokságon. Volt persze korábban az öreg kontinens legjobbja is, sőt két ízben világbajnoki címet is szerzett, de hogy most a magyar közönség előtt állhatott fel a dobogóra, számára különösen értékessé teszi ezt az újabb medált. Mi minden húzódik meg a régebbi és a mostani sikerek hátterében? Erről beszélgettünk a vonzó és rendkívül szerény sportolónővel.
- Tudom, rosszul esik, hogy ezt a csodaszép új érmet néhányan csupán a korábbi aranyakhoz méricskélik. Számodra mit jelent?
- Nagyon sokat, mert iszonyú keményen megdolgoztam érte, és rettenetesen égett bennem a bizonyítási vágy a hazai nézők előtt. Kicsit sajnálom, hogy nem a legfényesebb, nem a legcsillogóbb, de tiszta lelkiismerettel állíthatom, hogy kiadtam magamból mindent, a maximumot hoztam. Az, az igazság, hogy ebben a sportágban nincs két egyforma verseny – még ha a távok egyeznek is –, és nagyon sok függ az időjárástól, egy cipőtől, egy pillanatnyi lelkiállapottól, és még ezer apróságot említhetnék. Vannak például, mint a Forma 1-ben esőmenők, vannak kiváló szárazságtűrő alkatok, és akkor a terepviszonyok változatosságáról még nem is szóltam. Ez a sok egyszeri és megismételhetetlen tényező együtt befolyásolja a végeredményt.
- Gondolom, óriási dopping lehetett a hajdúsági publikum.
- Igen, bár, amikor megtudtam, hogy Magyarországon lesz az Eb, majdnem infarktust kaptam.
- Hogy-hogy?
- Izgulós típus vagyok, és nyomasztott, hogy esélyesként hatalmas lesz az elvárás velem szemben. Később aztán beláttam, hogy jó oldala is van ennek, hiszen itthon készülhettem, és nem kellett bekalkulálni az akklimatizációt. Amikor láttam, hogy a többi magyar duatlonost milyen szeretettel buzdítják, már majd kibújtam a bőrömből, és alig vártam a rajtot. Elképesztő lökést adott a felém áradó lelkesedés és szeretet, ilyet még nem éreztem a pályafutásom során. Szinte önkívületben futottam és kerékpároztam, a szívemet kitettem, annyira akartam a győzelmet. Így utólag megvallom, hogyha negyedikként zártam volna, csak azért okozott volna csalódottságot, mert nem járt volna hozzá semmilyen ceremónia és elismerés. Egy ilyen egyéni sportágban borzasztó csalóka minden összehasonlítás. Lehet, hogy valaki élete legnagyszerűbb teljesítményét produkálja, de pechje van, mert épp ezt teszik azon a napon a vetélytársak is. A sportban minden relatív, ezért sem szeretem, hogy nálunk ennyire eluralkodott az aranyszemlélet.
- Az érted szorítók bizonyára nem ezen a szemüvegen keresztül figyelték az Eb-t, és a célba érkezés után sorban álltak nálad autogramért.
- Persze, és nagyon jól esett, de belül már réges-rég megtanultam helyén kezelni ezeket a dolgokat. A legfontosabb, hogy magammal elszámoljak, és tudjam, miben fejlődtem, illetve hibáztam.
- Sokan gratuláltak, amikor hazaértél Százhalombattára?
- Néhányan igen, de sokan szerintem azt sem tudják, hogy ki vagyok, illetve, hogy itt élek.
- Ezt nem hinném. Amikor futóedzést tartottál egy tévéstáb kíséretében, az emberek összesúgtak, hogy ott az a híres sportoló, a Csomor Erika!
- Na igen, vannak, akik tényleg felismernek, sokan viszont csak egy őrült, hóbortos lányként tartanak számon, aki minden nap feltűnik 10-20 kilométert futva a battai gáton, vagy aki épp az erkélyen szobabiciklizik órák hosszat.
- Szeretnél még ismertebb, népszerűbb lenni?
- A magam gyönyörűségére művelem ezt a sportot, én választottam és nem ezért, mert népszerű. Nyugodtan tudok készülni a versenyekre. Szeretem Battát, mert nyugi van, és jók a feltételek az edzésekhez.
- Lehet, hogy rövidesen újra „infarktust kapsz”, mert a Nemzetközi Szövetségben a sikeres debreceni Eb után felmerült egy magyarországi vb-rendezés lehetősége is.
- Hallottam róla, és állok elébe, mert az további motivációt adhat a fejlődésemhez.
- Bizonyára motivál a híres Hawaii Ironman is?
- Természetesen. Tavaly, első nekifutásra tizenhatodik lettem. Idén már némi rutinnal felvértezve szeretnék előrébb lépni. Persze, ehhez előbb ki kell harcolnom még a részvételt, és ez sem lesz egyszerű. Többek között le kell győznöm egy nagy osztrák riválisomat is.
- Emlékeim szerint tizenhetedik lettél az említett viadalon.
- Valóban tizenhetedikként értem célba, de utóbb kiderült, hogy egy előttem végző versenyző doppingolt, ezért diszkvalifikálták.
- Mi kell ahhoz, hogy idén minden „Hawaii” legyen?
- Az, hogy továbbra is bírjam a terhelést (Erikának korábban fáradásos lábtörése volt – szerk.), és hogy megfeleljek a szponzoraimnak, a szeretteimnek, és persze önmagamnak és az előttem álló kihívásoknak. Ez az Eb-bronz nekem a maga nemében már Hawaii, de legalábbis olyan kedves, mintha a szóban forgó álomszigeten mondjuk, benne lennék az első tízben.
