A Rádió 6 is elindult az idén tizennegyedik alkalommal megrendezett Magyar Borok Útja Rallyn. L. Róbert Attila főszerkesztő a Halom TV-nek elmondta: második alkalommal vettek részt a megmérettetésen, aminek a magyar borvidékek népszerűsítése a célja. A Parlament elől indultak, és Paks, Debrecen, Tokaj, Eger állomásokat érintve közel ezer kilométert tettek meg két nap alatt. A verseny szabályai szigorúak: a szervezők rendszeresen ellenőrzik a sebességet és szondáztatják a sofőröket. A Rádió 6-os legénységnek, amely a főszerkesztő mellett Bögös Sándorral egészült ki, olyan apróbb próbatételeket is ki kellett állni, mint a talicskatolás vagy a cerkalógatás. Végül a hetedik helyet szerezték meg az összesített versenyben, a médiacsapatok között azonban az ennél is előkelőbb második helyen végeztek.(HTV)

