SZIKE kiállítás az Új Helyen

  • img

Nem tudni, a leszűkült főtér vagy a beszűkült költségvetés miatt, de a SZAK Stúdió kiszorult az idei fesztiválprogramból, csakúgy, mint a SZIKE az átalakítás előtt álló művelődési házból. Ezek a kényszerhelyzetek sodorták a képzőművészeket az ÁNTSZ Lakótelepi Patikával szembeni megürült helyiségeibe.

László Bandy mégis úgy nyilatkozott az épület kertjében augusztus 15-én megnyílt bemutatkozó és műhelyavató kiállításon, hogy soha ilyen jó hangulatú helyük nem volt még.

A Százhalombattai Ifjúsági Közművelődési Egylet (SZIKE) 25 éve (tehát jóval a rendszerváltás és a civilmozgalmak beindulása előtt) kezdte életét aktív baráti társaságként. Sokáig az akkor Pataki, most Kodály sétány 12-ben kialakított, de ki nem használt „lakóklub”-ban folytak a beszélgetések zenéről, filmekről, a kártyajátékok és a társadalom szabályairól, életről, szerelemről, bármiről. A „szikések” rendeztek koncertet, Mikulás- és március 15-i műsort, működtettek környezetvédő és színjátszó kört is.

Ekkortájt került a képbe László Bandy, aki az egyik kisebb szobát megkapta a városvezetéstől műteremnek, a nagyobb helyiség pedig alkalmas volt arra, hogy elkezdjen képzőművészetet tanítani az érdeklődő ifjaknak. Aztán az eredeti „szikés” társaság némiképp szétszaladt – bár egy igen jelentős mag mind a mai napig erős baráti körként él tovább –, a név pedig  Bandyra és tanítványaira hagyományozódott. Amikor a „lakóklub”-ot visszavette a város, a műterem és a SZIKE beköltözött a Barátság Művelődési Központ 9-es termébe. Részben e tanítványokból, részben barátokból alakult meg később a SZAK Stúdió, amely az utóbbi években egyre jelentősebb szerephez jutott a város kulturális életében. A Summerfestet például szabadtéri kiállítással, monumentális molinókkal, tavaly pedig szobrokkal színesítették.

Amikor felvetődött, hogy a SZIKE-nek távoznia kell a BMK 9-es terméből, ötlet sem volt, hogy hol tudják, tudják-e egyáltalán folytatni a munkát, de a kerttel körülvett régi ÁNTSZ épületnél jobbat kívánni sem lehetett volna. A fiatalok otthonukként rendezgették, szorgosan takarították az elhanyagolt helyiségeket, aminek eredményeként kellemes terek fogadták a kiállításra érkezőket. A három kisebb helyiségben és a folyosón új alkotókkal is találkozhattak a betérők.

Júliusban a társaság nagy része a kislődi alkotótáborban mélyült el a különféle ötletekben és technikákban, a kiállítás részben az ott készült munkákból jött létre.
A tárlat a Summerfest alatt mindennap látható 14 és 19 óra között, de a fesztivál után is folyamatosan láthatóak majd stúdió-kiállítások, és a korábbi rendnek megfelelően a tanítás is folytatódik a SZIKE új otthonában.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák