Alienek támadtak Százhalombattára címmel írt beszámolót a július 30-a és augusztus 6-a között Százhalombattán megrendezett LAN-partyról Nagy Balázs András a technet.hu honlapon.
Az összejövetel már hagyományosnak mondható, amelyet az elmúlt évtizedben minden évben legalább egyszer megszerveznek és minden alkalommal Százhalombatta a helyszíne. Eddig a Barátság Művelődési Központ adott otthont a számítógépes játékok megszállottjainak, de idén az épület felújítása miatt másik helyszínt kellett keresniük. A dunafüredi Csónakház mellett döntöttek, és nem bánták meg, mert a kellemes környezet mellett olcsó, és színvonalas ellátásban volt részük.
A LAN-party lényege, hogy a társaság minden tagja a saját számítógépével érkezik, a helyszínen – egy eléggé nagy teremben – hálózatba kötik a gépeket, majd megkezdődhet a játék. A mostani találkozón a legsikeresebb program az Aliens vs Predator volt, amely a megjelenése óta eltelt évek alatt semmit sem vesztett népszerűségéből. Nem volt túl keresett a Quake, kissé nagyobb érdeklődést váltott ki a Left4Dead, sokan játszották a Warcraft 3-at, és kipróbáltak egy új játékot is, a Demigod-ot, amelyet kitűnőnek találtak.
A kérdésre, hogy az internet korában, amikor akár más-más földrészeken élő emberek is azonnali kapcsolatba léphetnek egymással, mi értelme van a LAN-partynak, Nagy Balázs András azt válaszolta: mégiscsak más ez, mint a webkamerás-mikrofonos beszélgetés. Az egyhetes tábor ideje alatt sikerült ötvözniük az élő és az internetes kapcsolatot, így a résztvevők mindannyian úgy nyilatkoztak: jó buli volt.



