Ezen a nyáron már második alkalommal szervezett tábort a százhalombattai „Matrica” Múzeum a Régészeti Parkban augusztus 3-a és 8-a között. A 48 résztvevő zöme százhalombattai, de érdi, tárnoki, ráckevei és fővárosi gyerekek is jelentkeztek, ahogyan minden évben. A foglalkozások témája ezúttal a gyapjú volt. A táborozók megismerték az anyag őskori feldolgozását a mosástól egészen a festésig és szövésig. A különféle technikákat természetesen ki is próbálták: egyebek mellett kártoltak, sodortak, körmön fontak. Valódi birkákkal is találkoztak egy óvárosi farmon, emellett illusztrációkat készítettek egy őskorba adaptált csalimeséhez, A megszámlálhatatlanul sok juhhoz. Rajzaikat a szervezők laminálták és könyvbe fűzték, így a tábor végén mindenki a saját mesekönyvét kapja ajándékba – mondta el Tóth Zsuzsanna múzeumpedagógus. Sokféle birkákkal foglalkozó mesét, mondát, mítoszt, szólást és közmondást is megismertek a gyerekek.
A táborzárásra ma délután kerül sor, de egy utolsó nagy élmény még várja az időutazókat. A gyerekek zöme kivételesen nem megy haza, hanem a Régészeti Parkban, a 3. számú bronzkori házban alszik. feltéve, ha tud, mivel ébresztőre kell számítania az éjszakai bátorságpróba és akadályverseny miatt.

