2019. szeptember 20. - Friderika napja
Péntek
Min:9°
Max:18°
Szombat
Min:7°
Max:18°
Vasárnap
Min:8°
Max:21°
Hétfő
Min:10°
Max:16°
Kedd
Min:10°
Max:18°
E-mailben jött, nekünk tetszik
Figyelem! Ez a tartalom több mint öt éve került fel a honlapra, emiatt előfordulhat, hogy már nem időszerű.
Szilveszteri tudósítónk jelenti - írta: Kling Ferenc
2006-12-30 -
- A „WSB” fedőnevű, hírhedt battai „grafittis”, aki mindent összefúj, amit ér, felhívást tett közzé az interneten. Ötszázezer forint jutalmat tűzött ki annak, aki elfogja őt.
- A városi csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítése miatt K. G. füredi lakos kártérítési igényt jelentett be az önkormányzatnál. Mint írja: „A gyakori nyári záporok miatt elárasztásos locsolási rendszerűvé alakította át a kertjét, és most, hogy elvezetik az égi áldást, kénytelen lesz csapvízzel locsolni. Ehhez kéri az anyagi hozzájárulást.”
- Ismét elfogták azt a fiatalembert, aki tavaly óvszert lopott a TESCO-ban, ezúttal a Rossmann-ban érték tetten. Kihallgatásakor azt vallotta a rendőröknek: egyrészt lenyűgözte az üzlet hatalmas óvszerválasztéka, másrészt, eleget akar tenni új barátnője igen gyakori, de biztonságot követelő szerelmi vágyának.
- Z. Hugó, a közismerten megszállott gyűjtő „Kérész életűek, avagy hogyan járassuk le egymást” címmel rendezi meg különleges kiállítását a BMK Galériájában. A kiállított anyag a rendszerváltást követő önkormányzati választást megelőző időszakok kiadványainak több száz, válogatott példánya. A megnyitóra a kiadványok szerkesztőit – így Anonymust – is meghívták.
- Érdre és Budapestre rendszeresen közlekedő battai autótulajdonosok egy csoportja beadvánnyal fordult a közlekedési miniszterhez. Követelik, hogy az M6-os érdi csomópontjánál azonnal állítsák le a felüljáró-építéseket, és helyettük legalább még két körforgalmat alakítsanak ki a jelenlegi négy mellé. Azt állítják, hogy az elmúlt hónapok során „körforgalomfüggővé” váltak. Imádják az effajta forgalmi keringőt, amely minden alkalommal felidézi bennük boldog gyermekkoruk egyik közkedvelt „Körbe-körbe-karikába…” kezdetű dalocskáját.
- Különös rekordról adott hírt a Vérellátó Szolgálat. A legutóbbi véradáskor K. J. urbáriumi véradó – egyébként számos helyi kricsmi törzsvendége – vénájából lecsapolt alkoholszerű folyadékban találtak jó néhány vörös vérsejtet.
- Egyre bővül a helyi civil szerveződések köre. Nyáron megalakult a „Viccgyűjtők százhalombattai egylete”. Utolsó viccversenyükön „inas” kategóriában az alábbi opus lett az első: „A gróf fia nősül. Lázas esküvői előkészületek folynak az ősi kastélyban. A grófnő keresi férjét, de sehol sem leli, mire hívja az inast. – Jean kérem! Nem látta a gróf urat valahol? – De igen. Az emeleti könyvtárszobában van a menyasszonnyal. – A menyasszonnyal? – Nem nagyságos asszonyom, a gróf úr!”
- Hírzártakor érkezett: Körözést adtak ki a fenti hi-hírek közreadója ellen. Még szökésben van.

További híreink
Regionális hírek
Programajánlók
Választási hírek
Felhívások
Választás
2019-09-10 -
Tisztelt Jelöltek és Jelölő Szervezetek!
A Százhalombattai Hírtükör közéleti lap minden hivatalosan nyilvántartásba vett önkormányzati képviselő-jelöltnek és jelölő szervezetnek lehetővé teszi, hogy részletes választási programját nyilvánosságra hozza a Hírtükör Online-on (www.hirtukor.hu).
Választás
2019-08-02 -
A Százhalombattai Hírtükör Százhalombatta Város független közéleti lapja, amelynek elsődleges feladata a helyi lakosság széleskörű, pártatlan tájékoztatása.
A Százhalombattai Hírtükör szerkesztősége kiemelten fontos feladatnak tartja az országos, az európai parlamenti és a helyhatósági választások során az objektív, kiegyensúlyozott és kellően informatív sajtószolgálatot a választások eredményes, sikeres lebonyolítása érdekében.
AKTUÁLIS
2019-09-11 -
2019-09-05 -
2019-08-22 - A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt áramszünet lesz Százhalombattán augusztus 29-én, szeptember 2-án és 3-án – tájékoztatott az ELMŰ.
LEGFRISSEBB HÍREINK
Battai center a bronzérmes válogatottban
2019-09-20
Bronzéremmel tért haza az U17-es vízilabda-válogatott a grúziai Európa-bajnokságról. A csapat centere az egykor százhalombattai, jelenleg KSI játékos, Gábor Lőrinc volt.

Kortársak a kortársakért a SZISZKI-ben
2019-09-20
A nyár folyamán tizenévesekből álló kortárs segítő csoport olyan foglalkozásokat tartott a leendő kilencedikes diákoknak, hogy könnyebben vegyék az iskolai akadályokat.

Gyermekek Világnapja
2019-09-20
A tájékoztató letölthető innen! 

Óvodai és iskolai rendőrségi programok
2019-09-20
A tájékoztató letölthető innen! 

Idegenben nem megy
2019-09-20
4:2 arányban vesztettek a Battai Gurítók az Obsitos II.

Szerb Búcsú
2019-09-20
A százhalombattai szerb önkormányzat a tavalyi évhez hasonlóan idén is szeptember 21-én rendezi meg a Szerb Búcsút a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban.

Bronzot hoztak a sárkányhajó Eb-ről
2019-09-19
Négy százhalombattai tagja is volt annak a székesfehérvári sárkányhajócsapatnak, amely harmadik helyezést ért el a 18. Klub Legénység Európa-bajnokságon júliusban Sevillaban.

Télen-nyáron csúszhatnak
2019-09-19
Öt különböző csúszdából álló csúszdaparkot adott át az önkormányzat a Gyertyán utcai játszótéren, a SZISZKI mellett ma délután. Vezér Mihály polgármester elmondta, hogy az ötletet a helyszín dombos jellege adta. Eddig csak télen csúszkáltak rajta a gyerekek, mostantól egész évben megtehetik.

Játszótéren árusított kábítószert a 3 fiatal
2019-09-19
A Budapest Környéki Törvényszék 2019. szeptember 19-én megtartott nyilvános tárgyaláson ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akiket a Pest Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolt.

Szlovénia megmutatta esős és napos arcát is
2019-09-19
Az OMNYE 56 fős csapata szeptember második hetében felfedezte magának Szlovéniát.

Jótékonysági futás a Fészekért
2019-09-19
Rekord mennyiségű adomány gyúlt össze a Fészek Gyermekvédő egyesület ötödik jótékonysági futásán szeptember 15-én, Érden. Az akció még nem fejeződött be, október közepéig lehet futni és adakozni az átmeneti gyermekotthon javára.

Új udvar társadalmi összefogással
2019-09-19
Az önkormányzat, a tankerület, az iskolai alapítvány és a szülők összefogásával újult meg a játszóudvar és a futópálya az Eötvös Loránd iskolában, Százhalombattán. A szabadidős és sportterület korszerű és biztonságos burkolatot kapott mintegy 560 négyzetméteren. Az ünnepélyes átadásra a szeptember 1-jei tanévnyitón került sor.

Emlékszem, Battai Napokon
2019-09-18
Soha nem látott tömegeket mozgattak meg az idei Battai Napok szeptember 13-15-én. Szinte folyamatosan hömpölygött a sokaság a kulturális, közösségi, sport- és családi programokon. Teltházzal dübörögtek az esti koncertek, sorban érkeztek a könnyűzenei élet legjobb előadói. A Halott Pénz minden eddiginél több embert vonzott a szabadidőközpontba. 

Önfeledt nyárbúcsúztató - Elismerések a Battai Napokon
2019-09-18
Mindig nagy érdeklődés mellett kerül sor a Battai Napokra, de az idei, immár huszonhatodik rendezvénysorozat sikere minden várakozást felülmúlt szeptember 13-15-én Százhalombattán.

Virágos nyertesek
2019-09-18
A Battai Napok ünnepélyes megnyitóján került sor a "Virágos Százhalombatta" és a "Tiszta Udvar – Rendes Ház" versenyek eredményhirdetésére szeptember 13-án.

"A kibékíthetetlen ellentétek is kisimulnak!" - Fazekas István Pilátusa Beregszászon
2019-09-18
Állótapssal jutalmazta a közönség a Pilátus éjszakája című előadást szeptember 15-én a beregszászi színház nagytermében.  A címszerepet Jánosi Dávid, Pilátus feleségét, Claudia Proculát Gregor Bernadett alakította. A budapesti Újszínház művészei először jártak Kárpátalján.

Jogerősen elítélték a kamu karambolok szervezőjét
2019-09-18
A Budapest Környéki Törvényszék 2019. szeptember 17-én megtartott nyilvános tárgyaláson hirdetett ítéletet annak a férfinak a büntetőügyében, aki úgynevezett kamu karambolok okozója és résztevevője volt.

Gyermekek világnapja
2019-09-18
"Minden gyermek egy önálló személyiség, különleges és értékes emberke.

Remek rajt
2019-09-17
Győzelemmel kezdte az idényt a Százhalombattai VUK SE U14-es labdarúgócsapata a Pest megyei bajnokságban. 5:1 arányban nyert az Érd II. együttese ellen az óvárosi pályán szeptember 14-én.

Kiütéses győzelem
2019-09-16
19:0 arányban nyert a Százhalombattai VUK SE U16-os labdarúgócsapata a Bugyi ellen a Pest megyei II. osztályú bajnokság 2. fordulójában szeptember 15-én hazai pályán.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.