Tanévkezdés az Arany iskolában

  • img
  • img
  • img

A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium legkisebb diákjai is megkezdték iskolás éveiket a 2026/27-es tanévben. Ötvenhárom első osztályos gyermek ült be szeptember 1-jén az iskolapadba, vett részt első tanévnyitó ünnepélyén, majd ismerkedett meg az előttük álló tanév újdonságaival.

Az első osztály kezdeti időszaka jelentős változást jelent a gyermekek életében. Az óvodából az iskolába történő átmenet során új környezethez, közösséghez, pedagógusokhoz, napirendhez és elvárásokhoz kell alkalmazkodniuk. Éppen ezért az első hetekben kiemelt figyelmet fordítunk a biztonságos, elfogadó légkör megteremtésére és az iskolai életbe való fokozatos bevezetésre. A tanulás mellett továbbra is fontos szerepet kapnak a játékos tevékenységek, a mozgás, a beszélgetés és a közös élmények.


Az előkészítő és beszoktatási időszak lehetőséget biztosít arra, hogy megismerjük a gyermekek képességeit, fejlettségi szintjét és egyéni sajátosságait. Játékos feladatokkal fejlesztjük a többi között a figyelmet, az emlékezetet, a finommotorikát, a tájékozódást és a szociális készségeket. Mindeközben fokozatosan formálódnak az osztályközösségek, kialakulnak az együttműködés és az egymásra figyelés alapjai.


A mindennapok során a kiszámítható napirend biztonságot nyújt a gyermekeknek. Fokozatosan megismerik az iskolai élet szabályait és szokásait, egyre önállóbban kezelik felszerelésüket, és alkalmazkodnak a tanórák, a szünetek, valamint a közösségi élet rendjéhez. Mindezek során fontosnak tartjuk a türelmet, az egyéni bánásmódot, a biztatást és a rendszeres pozitív megerősítést.


2025 márciusában felvételiztettük a kisgimnáziumba jelentkező diákokat. Nagyon izgultam, hogy végül kik fognak bejutni az osztályomba. Nos, 27 kedves, csillogó szemű, tudásra szomjas gyermekem lett.

Magyartanárként az 5.a és az 5.c tanulóit is jól megismerhettem. Számukra ez a tanév elsősorban a felső tagozat megismeréséről, az új tantárgyakhoz és tanárokhoz való alkalmazkodásról, valamint az új közösségek kialakításáról szól. Örömmel látom, hogy mindkét osztály tanulói érdeklődően, nyitottan és lelkesen veszik az új akadályokat. Így nemcsak a saját osztályom, hanem mindhárom ötödikes közösség fejlődését örömmel és figyelemmel kísérem.

Már voltak közös programjaink: ötödikesek napja és egy projektnap a Régészeti Parkban, ahol az egész ötödikes évfolyam együtt volt. Játszottak, vetélkedtek, rendhagyó történelemórán vettek részt. A tanuláson kívül tervezzük és szervezzük a további közös programjainkat, hogy a gyerekek még jobban megismerhessék egymást. Az ismereteken kívül élményeket is kell gyűjtenünk, hogy, "húsz év múlva" legyen mire visszaemlékezni.


Osztályfőnökként először a nyelvi felvételin találkoztam a leendő diákokkal. Akkor még nem tudtam, kik kerülnek majd az osztályomba, de már izgalommal vártam, hogy kialakuljon a csapat.

Az első igazi közös programunk a gólyatábor volt. Nagyon örülök, hogy egy jó hangulatú, élményekkel teli két nappal kezdhettük az ismerkedést. Volt időnk egy kicsit kötetlenebbül megismerni egymást még a tanévkezdés előtt. Sokféle egyéniség került az osztályba, és kíváncsian várom, milyen közösséggé alakulunk majd az előttünk álló években.

A 9. b osztályban is tanítok németet, és ott külön jó érzés volt ismerős arcokkal találkozni, hiszen néhányan az általános iskola után is nálunk folytatták a tanulmányaikat. Néhányukkal már egy közös Familypark-kiránduláson is túl vagyunk, ahol az órákon kívül is együtt tölthettünk egy napot.

Még csak most kezdődött el a tanév, de máris sok közös élményünk van, és szerencsére még rengeteg program vár ránk. Remélem, sok olyan emléket gyűjtünk majd együtt, amelyekre évek múlva is szívesen gondolunk vissza.


Csizmadia Mariann, Kovács József Péterné, Milek-Mosonyi Edit



Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák