Virágok városa, Százhalombatta

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Az Önkormányzat minden évben nagy hangsúlyt fektet a közterek színesebbé, zöldebbé tételére. A virágosításában a lakosság is szívesen vesz részt, amihez hagyományosan virágosztással járul hozzá a város. Ezúttal is négy helyszínen került sor a rendkívül népszerű akcióra, ami során összesen húszezer tő egynyári növényt vihettek haza a kertészkedni, ültetni vágyók.

Egyaránt nagy volt a választék Óvárosban, Urbáriumban, Dunafürenden és a városközponti lakótelepen, a BKK-nál: begónia, petúnia, bársony-, méz- és nebáncsvirág, zsálya, törpedália, büdöske, vinka, kukacvirág, dália, szőlővirág, kakastaréj, jázmin és virágcsalán is szerepelt a kínálatban. Az utolsó helyszínen ezúttal is kiosztottak minden, esetlegesen megmaradt virágot.


Vezér Mihály polgármester örömét fejezte ki, hogy ismét nagyon sokan jelentek meg a több évtizedes hagyománnyal rendelkező virágosztáson, aminek célja, hogy minél több erkély, ablak, kiskert, előkert és közösségi tér legyen színes, hiszen a zöld környezet mindenkire pozitívan hat. A város szépítése, illteve a környezettudatosság kiemelten fontos, és példamutatás révén már gyermekkorban el kell kezdeni ezen értékrend kialakítását. Szebbé tehetjük a hétköznapjainkat, ha vigyázunk az épített és a természetes környezetünkre. Ebbe beletartozik az is, hogy nem tapossuk le az ágyásokat, vagy nem dobjuk el a szemetet a közterületen – fogalmazott.

Ezúttal nem hirdették meg a virágosítási versenyt, az Önkormányzat inkább a lakosság aktív részvételén keresztül szeretné felhívni a figyelmet a tevékenység folytatására. A jó példa ragadós, és az elmúlt években látványosan szépültek a családi házak kertjei és a társasházak előkertjei, illetve virágba borultak az erkélyek.

Különösen fontos a természet megóvása az egyre nagyobb szárazság nyomán, ezért is csatlakozott a város az országos kezdeményezéshez, hogy nem vágják a füvet májusban. A magasabb növényzet ugyanis jobban megköti a nedvességet, és élőhelyül szolgál a beporzók számára.

Az megfelelő öntözés biztosítása, illetve az elsivatagosodás elkerülése azonban csak országos víztározók létesítésével oldható meg hosszú távon – tette hozzá. A jelenséget jól mutatja, hogy el kellett halasztani a sárkányhajó versenyt a Csónakázó-tó rendkívül alacsony vízszintje miatt. Sajnálatos, hogy nem lehet biztosítani a tó pótlását a szintén gyérfolyású Benta-patakból, mert az erőmű most nem juttatat oda üzemi hűtésre használt vizet.

A tendencia miatt várható, hogy csak öntözőrendszerek kiépítésével lehet zölden tartani a közterületi növényzetet a jövőben, ami jelentős kiadást igényel. A polgármester reményét fejezte ki, hogy az új kormányzat nem vonja el a helyi iparűzési adó jelentős részét, így lesz fedezet ezekre a fejlesztésekre.

Vezér Mihály szólt arról is, hogy heteken belül megkezdődik a Lidl áruház építése a városban, annak nyomán, hogy több éves nehéz munkával sikerült törvényes úton hatástalanítani az előző kormányzat által bevezetett, még most is fennálló "plázastop" rendeletet. A kivitelezés várhatóan egy év múlva befejeződik, így kedvező árak mellett lehet vásárolni a széles, minőségi kínálatból. Fontos szempont az is, hogy a kereskedelmi színvonal növelése révén, legalább 80 fő számára biztosítanak új munkahelyet, illetve növekszik a helyi adóbevétel.


Török Sándor alpolgármester minden virágosztásnál jelen volt az elmúlt évtizedekben, és ez alkalommal sok ismerőst köszönthetett. Ahogy korábban a Hírtükörnek elmondta, kertjükben inkább évelő növényeket gondoznak, de jól megismerte már az egynyári virágokat is az osztások során.


Sinka László alpolgármester –, aki igen jeles ismerője a növényeknek, és maga is dús kertet gondoz – Dunafüreden köszöntötte a megjelenteket. A "virágot mindig szeretni kell, mindig az életünk része", nem véletlen, hogy népszerű keresztnév lett – tette hozzá. Ő maga is gyönyörködik a növényekben, kifejezetten a zöld városrészben; azt kívánta a lakóknak, hogy ők is tegyenek hasonlóképpen. Emlékeztetett, hogy Százhalombatta díjnyertes a "Virágos Magyarország" versenyen, de nemzetközi második helyezett is volt.

A sajtónak szólt arról is, hogy nemrég Jerevánban járt, és az ottani városvezetők hitetlenkedve hallottak a virágosztásról, illetve a mutatott képek alapján meglepődtek, hogy ennyire színes és zöld lehet egy magyar iparváros.


Nagy Balázs alpolgármester felidézte, hogy több mint 20 éves múltra tekint vissza a virágosztás, ami számára az egyik legkedvesebb közösségi esemény, hiszen sok, ritkán látott ismerőssel is találkozhat. Nagyon sikeres a kezdeményezés, ami révén a lakók közösen szépítik a várost. Hozzátette, hogy egyre nagyobb tapasztalattal rendelkezik a virágok felismerésében, illetve hogy, melyik igényel árnyékot vagy több fényt.


Szalai Attila és Szalai Dániel képviselők ezúttal is együtt osztották a virágokat a lakótelepi részen. Reményüket fejezték ki, hogy mindenki megtalálja a számára kedves színű és fajtájú virágot. Véleményük szerint ez a hagyomány fontos közösségi esemény, mert közelebb viszi egymáshoz a lakókat, csakúgy, mint az egyéb jeles városi programok. Szalai Dániel lapunknak korábban elmondta, hogy ezen alkalomból minden évben feleleveníti a növényekre vonatkozó ismereteit. Úgy véli, a virág fontos része az emberi kultúrának, amivel a többi között kifejeződésre juttatható az egymás iránti szeretet, szerelem, de a törődést és az összetartást is jelképezi.


Szabó Attila képviselő szerint olyan szép a városi zöld környezet, hogy akár ismét érdemes lenne részt venni ilyen versenyen, hiszem Batta hazai országos díjnyertes, illetve nemzetközi szinten is bekerült a legszebb települések közé. Tapasztalata alapján nagyon sok szép előkert található a lakótelepi körzetben, ami azért is örvendetes, mert az Önkormányzat is igyekszik minél többet tenni a zöldfelületek növelése érdekében.


Szabó Gábor óvárosi képviselő lapunknak elmondta, hogy nagyon népszerű a virágosztás, ami egyúttal kiváló közösségépítő esemény is, hiszen jó alkalom nyílik közvetlen hangulatú beszélgetésekre, rég nem látott barátokkal való találkozásokra. Örömmel tapasztalta, hogy a városi kertészek szépen beültették a Szent László téri kiskerteket, illetve városszerte felkerültek a lámpaoszlopokra a muskátlik, amik színesíti a környezetet.


Szél Pál képviselő is részt vett a dunafüredi osztáson; ahogy a sajtónak mondta, igyekszik megtanulni a sokféle virág nevét a kertészeti kollégáktól, illetve Sinka László szakértő alpolgármestertől. Rendkívül hasznosnak nevezte a virágosztást, amit folytatni kell a jövőben, hiszen ezzel is sokat tehetünk a virágos Battáért.


A Halom TV kérdésére több lakó elmondta, hogy nagyon szeret a gyönyörű városban élni, korábbi lakóhelyükön nem volt virágosztás. Volt, aki úgy fogalmazott, hogy az akció plusz kedvesség, sőt feltűnt neki, hogy külön kiemelt figyelmet és támogatást kapnak a nyugdíjasok. Szívesen kertészkednek, a most elvitt színes virágok mellé számos más évelő növényt is ültetnek. Egy lakó megjegyezte, hogy Százhalombattát a virágok városának is lehetne nevezni. (Fotó: Tóth Erzsébet)





Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák