Az évente megrendezendő óriásplakát kiállításra pályázat útján kerülnek be az alkotások. Idén közel ezren pályáztak, ebből kilencven terv valósult meg, a szakmai zsűri a legjobb három pályaművet díjazta. Az idei hívószó a család volt. Varga László "Új arisztokrata családok" című munkájával indult.
"Mivel még nincs saját családom, elkezdtem kutatni, hogy honnan lehetne megfogni a témát – nyilatkozta a Kreatív.hu-nak. Először olyan közmondásokat vettem elő, amiben szerepel a család, de ezt elvetettem, majd eszembe jutottak a családfák, ágak, lombok, aztán a középkor, majd elmélyültem a heraldikában... És ekkor jött a Heuréka-érzés! Elkezdtem összekötni a jelenkort a múlttal. Volt honnan inspirálódni: amikor visszahozták a vármegyéket, nem hittem el, hogy ilyen tényleg megtörténhet".
Családi címereket kezdett tervezni egy-egy közéleti karakter köré, szem előtt tartva a heraldikai előírásokat, arányokat, színeket, formákat. A tervezés közben törekedett arra, hogy ne bántó, inkább találó legyen a szimbolika, ismerősei között tesztelte is az elkészült munkákat. "Ez egy kis közéleti teszt is: aki napi szinten követi a politikát, rögtön felismeri, de aki kevésbé tájékozódik, lehet, hogy több idő, mire rájön, ki kicsoda. Bár a szóban forgó közszereplők nem feltétlenül fogják szeretni, de a róluk alkotott képet mégis hűen tükrözik ezek a fiktív címerek".
Varga László munkáival nap mint nap találkozhatnak a százhalombattaiak, házfalakról köszönnek vissza jellegzetes vonalai, formái, színei. Elhivatottságát mi sem jellemzi jobban, mint hogy töretlen lendülettel vesz részt a legkülönfélébb pályázatokon, rajzol és fest Baranyától Heves megyéig, legyen szó faluvégi kis ház homlokzatáról vagy százhalombattai rendezvény plakátjáról.
Köszönjük és GRATULÁLUNK! (Fotó: ARC Facebook)
László Ani
SZIKE-IM