Mint ismeretes, az ÉSZKE színeiben kihívó nélkül indult jelenlegi polgármester, Vezér Mihály nyolcadik ciklusát kezdheti majd meg a város élén. Az új Képviselő-testületnek 5 ÉSZKE, 2 FIDESZ, 2 MVJ és 2 független tagja lesz.
Egyéni választókerületi mandátumot szerzett Nagy Balázs János, FIDESZ-KDNP, Szalai Dániel Attila, ÉSZKE, Szalai Attila, független, Szabó Attila, MVJ, Török Sándor, ÉSZKE, Sinka László, ÉSZKE, Vezér Mihály, ÉSZKE, Szabó Gábor Sándor, független.
A kompenzációs listákról a Képviselő-testületbe jutott Szél Pál, ÉSZKE, Lukács Bernadett, FIDESZ-KDNP, Horváth Júlia Petra, MVJ.
A Szerb Nemzetiségi Önkormányzat képviselői Csupics Nikola, Dujmov Dejan és Radován György lettek.
A Román Nemzetiségi Önkormányzatban Zimmermann Krisztina Szimona, Bogai Ferenc és Kovács András szerzett mandátumot.
Majer Istvánné a Helyi Választási Bizottság elnöke az eredmények ismertetése előtt elmondta, feszített munkával járó, különleges helyzetet teremtett, hogy egyszerre kellett lebonyolítani a helyi és a nemzetiségi önkormányzati, valamint az európai parlamenti választást.
Az előkészítés során és a választás napján is elsődleges feladat volt a választások tisztaságának és törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése, illetve az eredmények megállapítása.
A 2024-es választások jogszerűen, a törvényeknek megfelelően zajlottak le Százhalombattán – tájékoztatott Majer Istvánné.
Az elnök gratulált a megválasztott képviselőknek, köszönetet mondott a Helyi Választási Bizottság, a Szavazatszámláló Bizottságok és a Helyi Választási Iroda tagjainak, illetve minden közreműködőnek a kitartó, felelősségteljes, magas szakmai színvonalú munkáért.
Vezér Mihály polgármester virágcsokorral mondott köszönetet a Helyi Választási Bizottság tagjainak és dr. Horváth Ágota aljegyzőnek, a Helyi Választási Iroda helyettes vezetőjének, illetve külön köszönetét fejezte ki a távollévő dr. Turbucz Sándor jegyzőnek, a HVI vezetőjének a precíz, áldozatos munkáért, ami nyomán ezúttal is törvényesen és zökkenőmentesen zajlott le a különösen is megterhelő összevont választás.
A polgármester a sajtó kérdésére rendkívül meghatónak nevezte, hogy nyolcadik ciklusát kezdheti meg a választók minden eddiginél nagyobb arányú bizalmat kifejező támogatása nyomán. Mint mondta, az 1990 októberében kapott első felhatalmazáskor nem gondolta volna, hogy ilyen hosszú ideig töltheti be a tisztséget.
Sok nehézséggel kellett megküzdeni az elmúlt időszakban a covidjárvány, az energia- és gazdasági válság, valamint az ukrajnai háború okán. Nagy kihívást jelentett két alkalommal is, hogy rendkívüli eljárás keretében a polgármestereknek egyedül kellett ellátni a Képviselő-testület munkáját, költségvetést alkotni, beszámolót elfogadni. Meg kellett szervezni a járvány elleni védekezést, ami számos, komfortzónát korlátozó helyi és központi intézkedéssel járt; ezeket fegyelmezetten betartották a városlakók. Zavart okozott az is, hogy a magas energiaárak miatt olykor csak szakaszosan lehetett működtetni az intézményeket. A nehéz időszakban látható volt az összefogás ereje, az óvónők maszkot varrtak, a VUK önkéntesei pedig kézbesítették azokat; Százhalombattán ezúttal is megmutatkozott az egymás iránti szolidaritás, ami megerősítette a közösséget.
Vezér Mihály reményét fejezte ki, hogy békés, testi-lelki és tényleges építkezésre is alkalmas időszak következik, sok elmaradt fejlesztést megvalósíthatnak. A két legfontosabb beruházás a következő ciklus első felében – uniós közbeszerzési eljárás kiírása után – az új gondozóházi részleg kialakítása, illetve a Városi Sportcsarnok teljes körű felújítása, modernizálása.