2024. április 16. - Csongor napja
Kedd
Min:6°
Max:13°
Szerda
Min:4°
Max:12°
Csütörtök
Min:5°
Max:13°
Péntek
Min:2°
Max:12°
Szombat
Min:4°
Max:11°
Hirek

"Az ünnep legyen mindenkinek ünnep" - Ebéd a Hajléktalanszállón
2024-04-01 - Húsvét alkalmából idén is melegétellel, többféle gyümölccsel és édességgel vendégelte meg az intézmény lakóit Szalai Attila és Szabó Gábor önkormányzati képviselők. Török Sándor alpolgármester ezúttal családi okok miatt nem tudott részt venni az eseményen.
Szalai Attila –, aki fiával, Dániellel 60 adag Bajor csülkös káposztát főzött – Török Sándor nevében is köszöntötte lakókat, áldott Húsvétot kívánva. Mint mondta, a közös ebéddel is szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy az ünnep mindenki számára ünnep legyen.
A képviselő lapunknak szólt arról is, hogy ezúttal is sokan megkeresték, és ennek nyomán teljes egészében felajánlásokból tudták biztosítani a hozzávalókat. Fontosnak nevezte, hogy az ilyen események is ráirányítják a figyelmet az összefogással megvalósuló önkéntes segítségnyújtásra. Hangsúlyozta, hogy mindenkinek meg kell adni az esélyt az újrakezdésre – függetlenül, hogy milyen okokból került valaki nehéz helyzetbe. Ennek jegyében a hétköznapok során is törekszik támogatni a rászorulókat, sokakhoz eljuttatja a hozzá érkező különböző tárgyi és élelmiszer felajánlásokat, amiket a hitelesség kedvéért közösségi oldalán is dokumentál. Belső indíttatásból végzi ezt a szolgálatot, amit a szeretet motivál; egy mondás szerint "ez az egyetlen energia az univerzumban, amit ha megosztunk, nem feleződik, hanem duplázódik".

Szabó Gábor már hosszú évek óta részt vesz a szervezésben, gyümölccsel és édességgel gazdagította az ünnepi menüt. Lapunknak elmondta, megtisztelő számára, hogy tagja lehet a segítő csapatnak. Reményét fejezte ki, hogy nem csak most, hanem a karácsonyi hasonló alkalmakkor is érzik a törődő szeretet az intézmény lakói. A kívánatos az lenne, ha minél kevesebben szorulnának ellátásra, de ezzel kapcsolatban sajnos nem táplálhatunk hiú reményeket – fogalmazott. Hozzátette, jó látni ugyanakkor az örömöt az arcokon, illetve azt, hogy szívesen fogadják a melegételt, a gyümölcsöt és az édességet. A képviselő áldott húsvéti ünnepeket kívánt az városlakóknak is.

Mint Hajnal Kata intézményvezetőtől megtudtuk, mindig készülnek a lakókkal a Húsvétra; mentálhigiénés foglalkozás keretében beszélgetnek az ünnepről, felidézik az ehhez kapcsolódó családi emlékeket. Mindenki nagyon várja a feldíszített környezetben a képviselők által tálalt ebédet – csakúgy, mint Karácsonykor. Az intézmény biztosítja a feltételeket ahhoz, hogy a lakók maguk is készíthessenek ünnepi ételeket, amiket együtt fogyasztanak el.




AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Hosszú, dolgos életek
2024-04-02
Három városlakó is betöltötte a 90. életévét nemrég, a szépkorúakat az Önkormányzat is köszöntötte.

Húsvétvárás az Idősek Gondozóházában
2024-03-29
Az ünnep alkalmából ellátogatott az intézménybe Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester.

Kristóf nyuszi visszatért
2024-03-29
Húsvétváró ünnepségen köszöntötte az óvodásokat és a kisiskolásokat az Önkormányzat a főtéren, ahová a gyerekek nagy örömére idén is eljött Kristóf nyuszi. Mindenkit megvendégeltek pogácsával és üdítővel, a felhőtlen szórakozást a Kalap Jakab együttes zenés, táncos műsora tette teljessé.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.