2024. május 09. - Gergely napja
Szerda
Min:13°
Max:17°
Csütörtök
Min:11°
Max:21°
Péntek
Min:10°
Max:21°
Szombat
Min:13°
Max:21°
Vasárnap
Min:13°
Max:21°
Önkormányzat

Karácsonyi látogatás a nyugdíjas kluboknál
2023-12-20 - A hagyományokhoz híven, idén is felkeresték és köszöntötték a klubokat a város vezetői, akik az Önkormányzat nevében szaloncukrot és háromféle bejglit is átadtak az ünnepi rendezvényeken a nyugdíjasoknak.
Az Erőműves Nyugdíjas Klub óvárosi ünnepségén Török Sándor alpolgármester – Vezér Mihály polgármester jókívánságit is tolmácsolva – egykori kollégaként is köszöntötte a megjelenteket. Felidézték az Erőműben töltött éveket, a többi között emlékezetes, hogy Tóth István egykori igazgató a karácsonyi műszak alatt is mindig belátogatott a dolgozó kollégákhoz; a városvezetés is szeretné hasonló módon köszönteni a nyugdíjasokat.
Török Sándor a sajtónak szólt arról is, hogy az Önkormányzat igyekszik minél jobban hozzájárulni a karácsonyai hangulathoz, a lakossági visszajelzések azt mutatják, hogy tartalmas, meghitt és látványos ünnepség keretében zajlott a főtéri adventi gyertya- és fénygyújtás.
Indig Györgyné a klub vezetője elmondta, hogy az év utolsó, zenés-táncos összejövetelén egyben tartották a mikulás és a karácsonyi ünnepséget, illetve hét névnapost is köszöntöttek; legközelebb januárban találkoznak először. A klub továbbra is őrzi "családias jellegét", főként egykori erőműves tagok alkotják.

A Mozgáskorlátozottak Klubja a kulturális központban rendezett találkozót, amelyen Vezér Mihály polgármester köszöntötte a tagokat. A Önkormányzat hagyományosan ellátogat minden nyugdíjas szervezethez, hogy személyesen adják a jókívánságokat.
A sajtónak elmondta, hogy enyhült az elmúlt években tapasztalható forráshiányosabb helyzet –, ami a takarékos gazdálkodásnak is köszönhető – így most mód nyílik pótolni a közösségek számára az ezen a téren elmaradt hiányosságokat. A városvezetés folyamatos kapcsolatban van a klubokkal, amelyek nagy tapasztalatuk révén hasznos tanácsokkal segíthetik a képviselők munkáját – tette hozzá a polgármester.
Nagy Józsefné klubvezető szerint mindenkinek örömteli a találkozás, amikor a beszélgetések során sok emléket is megoszthatnak egymással a tagok. Több programot is szerveznek, az 50 főből 15-20 –an el tudnak menni kirándulni, voltak sóbarlangban is, rendszeresek az összejövetelek, illetve más klubbal is tartják a kapcsolatot.

A nyugdíjasok pedagógusok a Matrica Múzeumban gyűltek össze Tóthné Besenyei Ibolya klubelnök vezetésével. Meghitt perceket élhettek át az ünneplők az óvodások műsora és a Muslinca Dalárda férfi kórusának betlehemes éneke során. A "lelki táplálék" után mindenki jóízűen fogyasztotta a hagyományos töltött káposztát.
A rendezvényre ellátogatott Vezér Mihály polgármester, illetve Nagy Balázs és Török Sándor alpolgármesterek.
A városvezető a többi között arról szólt, hogy meg kell becsülni a szeretetben, boldogságban, békességben töltött ünnepi időszakot, ami nem magától értetődő az elmúlt évek történéseinek tükrében. A pedagógusok szeretetteljes, külön "csodavilágot" képviselnek, amelyben életre szólóan
feltöltekezhetnek a gyerekek. Rendkívül nehéz a tudás hatékony, mélyre jutó átadása, amihez nélkülözhetetlen az empatikus hozzáállás – fogalmazott Vezér Mihály.

Az Olajipari Műszaki Nyugdíjasok Egyesülete óvárosi ünnepségén Nagy Balázs alpolgármester MOL-os munkatársként, "haza érkezve" köszöntötte az ünneplőket. Mint mondta, a karácsonyi időszak sok teendője mellett fontos, hogy legyen idő a lelki feltöltődésre, megnyugvásra is. Az adventi várakozás alkalmat teremt arra is, hogy köszönetet mondjon a nyugdíjas kollégáknak a meghívásért, illetve hálás azért is, hogy jó közösségben végezheti hivatali munkáját. Egészségben teljes, áldott, békés, családi körben eltöltött Karácsonyt kívánt a jelenlévőknek.
Török Sándor alpolgármester is sok ismerőst üdvözölhetett, átadva a jókívánságokat.
Buda Dénes az egyesület elnökségi tagja elmondta, hogy a tagok verses, prózás és énekes műsorral készültek a kitüntetett alkalomra, amelyen videó összeállítást is lejátszanak. Érdekesség, hogy a klub részt vett egy heti két alkalmas, európai gerinctorna programban, amelyben félévente ellenőrizték a fizikai állapotot; a tagok az élmezőnyben végeztek állóképesség és hajlékonyság terén. A jó eredmény annak is köszönhető, hogy rendszeresen sportol az OMNYE csapata.

A Városi Nyugdíjas Klub a BKK-ban tartotta karácsonyi a karácsonyi ünnepségén kezdésként a B-Cool Dance Team táncosai teremtettek fergeteges hangulatot, de a tagok is előadtak verset, prózát.
Török Sándor alpolgármester – a betegség miatt távollévő Vezér Mihály polgármester nevében is – köszöntötte a klubot, amely szerinte a legaktívabb, legvidámabb közösség. Reményét fejezte ki, hogy az Önkormányzat által minden szépkorú városlakóhoz eljuttatott 10 ezer forintos utalványnak jó hasznát veszik a nyugdíjasok; ezzel is szeretne segíteni a város, csakúgy, mint a klubok éves támogatásával.
Horváthné Deák Anna vezető rendkívül aktív évről számolt be; nagyon sok saját és egyéb szervezésű programon vett részt a klub. Örvendetes az is, hogy 7 új battai nyugdíjassal bővült a korábbi 71 fős létszám.

A Harmónia Nyugdíjas Klub közössége a kulturális központban, a BMK Nyugdíjas Klub a Csónakházban, az Óvárosi Nyugdíjas Klub pedig a helyi közösségi házban rendezett ünnepséget.
A megjelenteket a betegség miatt távol maradt Vezér Mihály polgármester nevében Török Sándor és – az óvárosi rendezvényen – Szabó Gábor, a településrész képviselője köszöntötte, aki egyúttal tiszteletbeli tag is.
Török Sándor szerint általánosságban elmondható a nyugdíjas közösségekről, hogy az egyik legnagyobb értékük, hogy az általuk szervezett programokon vidámságban, együtt tölthetik el idejüket a szépkorúak.
A 120 fős Harmónia klub Molnár Károlyné Anikó elnök vezetésével, saját műsorral és ebéddel várta az évzáró ünnepre a nyugdíjasokat. Jól telt az idei év, sokat kirándultak, egy nagyobb fürdős nyaraláson is részt vettek, megnézték a szekszárdi és a bajai adventi készülődést; külföldi utakat is terveznek jövőre.

A Takács Péter vezette BMK klub az egykori művelődési központ munkatársait szervezi baráti közösséggé, amelynek tagjai havi rendszerességgel találkoznak. Több, tartalmas városlátogatáson is voltak a nyugdíjasok az év folyamán, illetve szívesen látogatják a battai kulturális programokat is. A meghitt hangulatú karácsonyi rendezvény mindig kiemelt jelentőséggel bír a klub életében – mondta el az elnök.

Sándor Irma az Óvárosi Nyugdíjas Klub elnöke elmondta, hogy kedves hagyomány az óvodások kezdő műsora, ami emeli a szeretetteljes hangulatot; a gyerek és a klub kölcsönösen mindig megajándékozzák egymást. Szólt arról is, hogy programdús évet zártak, a többi között voltak színházban, múzeumban, fürdőben, illetve rendszeresek a heti séták.

Az Őszidő Nyugdíjas Klub is megtartotta évzáró ünnepségét a BKK-ban, ahol Török Sándor – más helyszínekhez hasonlóan sok ismerőst köszöntve – ezúttal is átadta az Önkormányzat ajándékcsomagját és jókívánságát. Megjegyezte, hogy "a jelenlévők nem, azonban a város idősödik", ezért fontos, hogy minél több gyermek szülessen; ezt ösztönözve támogatja a város a fiatal családokat, illetve folytatódik a "Battai Újszülöttek Fája" program.
Bilics János vezető elmondta, hogy hagyományosan közös énekkel, vers- és zenehallgatással kezdik az ünnepséget, amelyen mindig megterítik az asztalokat; sütemények, italok és töltött káposzta szerepel a kínálatban. Bár csökkent a létszám az elmúlt években, azonban még így is közel 70 tagot számlál a klub, amely számos programot szervez.

A VCSGK Idősek Klubja és a Cseverész Klub közös rendezvényén Török Sándor adta át az Önkormányzat ajándékát. Till Erika intézményvezető elmondta, hogy éttermi ebédet és énekes műsort szerveztek a nyugdíjasok számára.





AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
A tánc öröme
2024-05-06
Ismét a városlakókkal közös főtéri "örömtáncot" hirdetett meg Vezér Mihály polgármester.

Újabb lépés a bajnoki cím felé!
2024-05-06
29-24-re (12-11) győzött a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a május 4-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Városkerülés két keréken
2024-05-05
Csaknem 400-an vettek részt a Sporthalom Kft. által szervezett "Kerékre fel!" elnevezésű települési kerékpártúrán április 27-én.

Azok az 50-es évek - Eötvös-bál a rock and roll jegyében
2024-05-05
A Grease című film és az ötvenes évek Amerikáját idézte meg az Eötvös iskola alapítványi bálja a rendezvényközpontban. A parázs hangulatú est bevételét a digitális eszközpark fejlesztésére fordítja az Eötvös Effektus Alapítvány.

Faültetés a játszótéren
2024-05-05
A lakók kérése és Lukács Bernadett képviselő közbenjárása nyomán két előnevelt vörös juhar facsemetét ültetett el az Önkormányzat a dunafüredi Szivárvány téri játszótéren.

Ha május, akkor majális
2024-05-04
Zenés, táncos programokkal, dobiskolai produkcióval, tűzzsonglőr bemutatóval, vásárral, kézműves foglalkozással és vidámparkkal várták az érdeklődőket a Szent István téri munka ünnepi Battai Majálison május 1-jén. A szervező kulturális központ és a Pesovár Néptánc Suli májusfát állított a központi színpadnál.

Fiatalság bolondság...
2024-05-04
Az Önkormányzat hagyományosan "Városi Bolondballagáson" látta vendégül a jelmezbe öltözött végzős középiskolásokat a Szekeres József Konferencia Központban május 2-án. Az önfeledt hangulatot Elek Péter, a Dumaszínház humoristája emelte. A ballagókat süteménnyel és üdítővel is megvendégelte a város.

Sikeres érettségit!
2024-05-04
Az idei évben is gravírozott tollakkal kíván sikeres érettségi vizsgát az Önkormányzat. A tollakat eljuttatják az iskolákba, ahol minden diákot az asztalán várja egy köszöntő levél kíséretében.

Bronzérem és helyezések a futó-emlékversenyen
2024-05-02
Harmadik helyen végzett korosztályában dr. Lehoczki Gergely a SZVISE futója, a tatai Galbicska Péter emlékverseny 14 km-es távján április 21-én.

Évadnyitó modellvitorlás arany- és bronzérem
2024-05-02
Két éremmel gazdagodott a Dunamenti Energia Modellező Klub, az orfűi Pécsi tavon, április 26-28-a között megrendezett szezonnyitó Medvehagyma Regattán – derül ki Kunvári Sándor egyesületi tag beszámolójából.

Szemán Dávid egyéni csúccsal Eb-résztvevő - Sportlövész hónapok, márciusi és áprilisi sikerek
2024-05-02
A Százhalombattai Lövészklub versenyzője az 50m Pisztoly versenyszámban remek teljesítménnyel vívta ki az eszéki Európa-bajnokságon való részvétel jogát, a Magyar Sportlövők Szövetsége által rendezett zalaegerszegi áprilisi válogató sorozaton – tájékozatott Kéri Attila edző, a battai klub elnöke.

Szúnyoggyérítés
2024-05-01
Az Önkormányzat megbízásából lezajlott biológiai gyérítés után – szintén a városi megbízás nyomán – földi kémiai szúnyoggyérítést végez a SZÁKOM Kft. május 8-án (szerdán) és május 9-én (csütörtökön), amennyiben az időjárás erre alkalmas lesz.

Májusfával köszöntötték a megújuló természetet
2024-05-01
A hagyományokhoz híven Vezér Mihály polgármester óvodásokkal, a Forrás Néptáncegyüttes tagjaival és a városlakókkal közösen kötözte fel a tavaszt jelképező színes szalagokat a Szent István téren felállított májusfára. A rendezvény – a Bara Zenekar közreműködésével – az ünneplők körtáncával zárult. A Forrás külön táncokkal is gazdagította az eseményt.

Nem ízlett a péntek este Pécsen!
2024-04-29
26-26-os (félidő; hazai, vendég 13-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a PTE-PEAC csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 26-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Jelentős költségvetési többlet, csökken az óvodai beíratási korhatár - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-04-25
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete április 25-én tartotta soron következő ülését. A 15 témát felölelő napirendi pont közül kiemelkedő jelentőségű volt a 2023. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotása; az Önkormányzat 4.927.907.871 Ft költségvetési többlettel zárta a 2023-as évet. Döntöttek az óvodai beíratási korhatárról és a csoportokról, illetve az új gondozóházi részleg építésével kapcsolatos közbeszerzésről.

Karbantartás a finomítóban
2024-04-25
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint a Dunai Finomító bizonyos üzemeiben előre ütemezett, időszakos karbantartási munkákat végeznek. 

A színes, szép környezetért - Virágosztás és városszépítő verseny
2024-04-25
Ismét virágosztást tart az Önkormányzat Százhalombattán, illetve meghirdetik a szintén hagyományos "Tiszta Udvar – Rendes Ház" versenyt – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester.

Tehetségek támogatása az Aranyban
2024-04-22
Hatalmasat fejlődött a kémia tudománya az elmúlt 200 évben; "a 18. század vége óta több mint húsz millió anyaggal zajló 42 millió különböző reakciót dokumentáltak." Persze, nem is ezt kell követnünk az oktatásban... de valóban a kémia a folyton változás, na meg az átalakulás tudománya.

Ismért bolhapiac
2024-04-22
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Ha nyár, akkor könyvtári mesehetek!
2024-04-22
Az idén különleges mesehetekkel is készül a vakációra a Hamvas Béla Városi Könyvtár: óvodásokat és középiskolásokat is érdekes témákkal várnak a nyári szünetben.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.