2024. május 09. - Gergely napja
Csütörtök
Min:12°
Max:22°
Péntek
Min:11°
Max:22°
Szombat
Min:14°
Max:21°
Vasárnap
Min:12°
Max:20°
Hétfő
Min:13°
Max:21°
Jegyzet

Örök állóképesség
2023-11-27 - Több éve vagyok tagja a Magyar Sporttudományi Társaságnak, mely rendszeresen rendez országos konferenciákat.  
Legutóbb november 16-án a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának előadójában rendezték meg "Örök állóképesség" címmel azt a sportszakmai konferenciát, melyre meghívást kaptam, és örömmel részt is vettem rajta. 12 előadást hallgattam meg, melyek egy-egy témakörben (pszichológia, sportélettan, biokémia, edzéselmélet, sportpedagógia) az állóképességgel kapcsolatos kutatási eredményeket ismertették.

A konferencia címe is jelzi, hogy minden korosztályt és számos sportágat érintettek az előadások az edzésmódszerektől a táplálkozáson keresztül a 65 év felettiek rendszeres mozgásáig. Tudjuk, hogy az állóképesség fejlesztése életünk végéig lehetséges. Az állóképesség a szervezet fáradással szembeni ellenálló képességet jelenti. Az állóképesség az anyagcsere, a légzőrendszer, a szív-és keringési rendszer, valamint a hormonális és az idegrendszer összehangolt működésétől függ. Fontos tényező a regenerálódási idő is. A kutatások rámutatnak arra, hogy az erő és a gyorsaság fejlesztése mellett nem szabad elhanyagolni az állóképességi edzéseket sem, mert ez a labdás sportágaknál a mérkőzéseken a teljesítmény romlásával járhat. Ez a negatív hatás leginkább a mérkőzések hajrájában jelentkezhetnek pl. koncentráció hiányából adódó pontatlan megoldásokban.

Az előadások szünetében beszélgettem dr. Wilhelm Mártával a Pécsi Tudományegyetem Sporttudományi Intézet Rekreációs Tanszékét vezetőjével, aki az állóképesség életkori sajátosságairól tartott előadást. Teljesen egyetértettünk abban, hogy a rendszeres mozgásnak minden korban nagyon nagy jelentősége van az egészséges életmód kialakításában.

Végiggondoltam azt, hogy városunkban milyen lehetőségek adódnak a rendszeres sportolásra. Megállapítottam, hogy az elmúlt években sokat javultak a lehetőségeink ezen a téren. A Kőrösiben megépült a legújabb technológiai kivitelezéssel a 200 m-es rekortán atlétikapálya. Szabadtéren korszerű műanyag borítást kaptak a Kőrösi kosár és kézilabdapályái, valamint az Eötvös kézilabdapályája is. Nem szabad elfelejtkezni a sportpark kézipályájának és kosárpályájának a műanyag borításáról és a közparkokba telepített kondigépekről sem.  Az év folyamán átadásra került az új Kosárlabda csarnok és a SZISZKI melletti parkban a 350 m-es rekortán futókör is. A Versenyuszoda mellett újra megnyílt a Szalai uszoda is, mely minden igényt kielégít a városlakók számára. Újra befedésre került két salakos teniszpálya és a VUK által üzemeltetett műfüves focipályán is kiváló lehetőségeket találhatunk a téli időszakban az utánpótlás és a tömegsport részére is. Felújításra került a kerékpárút az Erkel-körúton, mely biztonságosabb bringázást nyújt a kerékpárosok számára. Hab a tortán, hogy a Főtéren már láthatóan épül a szabadtéri korcsolyapálya, mely - nem nehéz kitalálni - nagyon népszerű lesz.

Országos sportprogramokban is van lehetőségünk részt venni. Büszke vagyok arra, hogy az országosan meghirdetett vándortáborokba való bekapcsolódáshoz több évvel ezelőtt sikerült meggyőznöm a kollégáimat a hozzá kapcsolódó továbbképzések elvégzéséhez, és így egyre több battai tanuló vehet részt a kiválóan megtervezett, megszervezett programokban az ország legszebb tájain.

A felsorolásból látszik, hogy mindenki számára adódik lehetőség a rendszeres mozgásra. Nagyon jó, ha téli időszakban is kint vagyunk sokat a természetben, túrázunk, sétálunk, és ha lehetőségünk van, téli sportokat űzünk.
Becsüljük meg értékeinket és használjuk ki a lehetőségeinket az egészségünk érdekében!

Szabó Zoltán települési képviselő, testnevelő tanár















AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
A tánc öröme
2024-05-06
Ismét a városlakókkal közös főtéri "örömtáncot" hirdetett meg Vezér Mihály polgármester.

Újabb lépés a bajnoki cím felé!
2024-05-06
29-24-re (12-11) győzött a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a május 4-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Városkerülés két keréken
2024-05-05
Csaknem 400-an vettek részt a Sporthalom Kft. által szervezett "Kerékre fel!" elnevezésű települési kerékpártúrán április 27-én.

Azok az 50-es évek - Eötvös-bál a rock and roll jegyében
2024-05-05
A Grease című film és az ötvenes évek Amerikáját idézte meg az Eötvös iskola alapítványi bálja a rendezvényközpontban. A parázs hangulatú est bevételét a digitális eszközpark fejlesztésére fordítja az Eötvös Effektus Alapítvány.

Faültetés a játszótéren
2024-05-05
A lakók kérése és Lukács Bernadett képviselő közbenjárása nyomán két előnevelt vörös juhar facsemetét ültetett el az Önkormányzat a dunafüredi Szivárvány téri játszótéren.

Ha május, akkor majális
2024-05-04
Zenés, táncos programokkal, dobiskolai produkcióval, tűzzsonglőr bemutatóval, vásárral, kézműves foglalkozással és vidámparkkal várták az érdeklődőket a Szent István téri munka ünnepi Battai Majálison május 1-jén. A szervező kulturális központ és a Pesovár Néptánc Suli májusfát állított a központi színpadnál.

Fiatalság bolondság...
2024-05-04
Az Önkormányzat hagyományosan "Városi Bolondballagáson" látta vendégül a jelmezbe öltözött végzős középiskolásokat a Szekeres József Konferencia Központban május 2-án. Az önfeledt hangulatot Elek Péter, a Dumaszínház humoristája emelte. A ballagókat süteménnyel és üdítővel is megvendégelte a város.

Sikeres érettségit!
2024-05-04
Az idei évben is gravírozott tollakkal kíván sikeres érettségi vizsgát az Önkormányzat. A tollakat eljuttatják az iskolákba, ahol minden diákot az asztalán várja egy köszöntő levél kíséretében.

Bronzérem és helyezések a futó-emlékversenyen
2024-05-02
Harmadik helyen végzett korosztályában dr. Lehoczki Gergely a SZVISE futója, a tatai Galbicska Péter emlékverseny 14 km-es távján április 21-én.

Évadnyitó modellvitorlás arany- és bronzérem
2024-05-02
Két éremmel gazdagodott a Dunamenti Energia Modellező Klub, az orfűi Pécsi tavon, április 26-28-a között megrendezett szezonnyitó Medvehagyma Regattán – derül ki Kunvári Sándor egyesületi tag beszámolójából.

Szemán Dávid egyéni csúccsal Eb-résztvevő - Sportlövész hónapok, márciusi és áprilisi sikerek
2024-05-02
A Százhalombattai Lövészklub versenyzője az 50m Pisztoly versenyszámban remek teljesítménnyel vívta ki az eszéki Európa-bajnokságon való részvétel jogát, a Magyar Sportlövők Szövetsége által rendezett zalaegerszegi áprilisi válogató sorozaton – tájékozatott Kéri Attila edző, a battai klub elnöke.

Szúnyoggyérítés
2024-05-01
Az Önkormányzat megbízásából lezajlott biológiai gyérítés után – szintén a városi megbízás nyomán – földi kémiai szúnyoggyérítést végez a SZÁKOM Kft. május 8-án (szerdán) és május 9-én (csütörtökön), amennyiben az időjárás erre alkalmas lesz.

Májusfával köszöntötték a megújuló természetet
2024-05-01
A hagyományokhoz híven Vezér Mihály polgármester óvodásokkal, a Forrás Néptáncegyüttes tagjaival és a városlakókkal közösen kötözte fel a tavaszt jelképező színes szalagokat a Szent István téren felállított májusfára. A rendezvény – a Bara Zenekar közreműködésével – az ünneplők körtáncával zárult. A Forrás külön táncokkal is gazdagította az eseményt.

Nem ízlett a péntek este Pécsen!
2024-04-29
26-26-os (félidő; hazai, vendég 13-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a PTE-PEAC csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 26-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Jelentős költségvetési többlet, csökken az óvodai beíratási korhatár - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-04-25
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete április 25-én tartotta soron következő ülését. A 15 témát felölelő napirendi pont közül kiemelkedő jelentőségű volt a 2023. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotása; az Önkormányzat 4.927.907.871 Ft költségvetési többlettel zárta a 2023-as évet. Döntöttek az óvodai beíratási korhatárról és a csoportokról, illetve az új gondozóházi részleg építésével kapcsolatos közbeszerzésről.

Karbantartás a finomítóban
2024-04-25
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint a Dunai Finomító bizonyos üzemeiben előre ütemezett, időszakos karbantartási munkákat végeznek. 

A színes, szép környezetért - Virágosztás és városszépítő verseny
2024-04-25
Ismét virágosztást tart az Önkormányzat Százhalombattán, illetve meghirdetik a szintén hagyományos "Tiszta Udvar – Rendes Ház" versenyt – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester.

Tehetségek támogatása az Aranyban
2024-04-22
Hatalmasat fejlődött a kémia tudománya az elmúlt 200 évben; "a 18. század vége óta több mint húsz millió anyaggal zajló 42 millió különböző reakciót dokumentáltak." Persze, nem is ezt kell követnünk az oktatásban... de valóban a kémia a folyton változás, na meg az átalakulás tudománya.

Ismért bolhapiac
2024-04-22
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Ha nyár, akkor könyvtári mesehetek!
2024-04-22
Az idén különleges mesehetekkel is készül a vakációra a Hamvas Béla Városi Könyvtár: óvodásokat és középiskolásokat is érdekes témákkal várnak a nyári szünetben.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.