Kéri Attila a Százhalombattai Lövészklub elnöke tájékoztatása szerint a 25m sportpisztoly női versenyszámban szeptember 16-án Kéri Otti remek 179 kört tudott teljesíteni, amivel 10. helyezést ért el. A mezőny erősségére mi sem mutat jobban rá, mint hogy a dobogóhoz, azaz a harmadik hely megszerzéséhez mindösszesen csak 3 kör hiányzott, azt 182 körrel el lehetett érni.
Ugyanebben a versenyszámban a férfiak mezőnyében 95. lett Hujbert Dániel 168 körrel.
A nap második felében álltak lőállásba az 50m pisztolyos versenyzők, ahol a 2022-es bajnok Szemán Dávid is indult, dobogós reményekkel!
Végeredményében remekül céloztak a Százhalombattai Lövészklub versenyzői, ami a helyezésekben is megmutatkozott. Szemán Dávid a győztessel azonos eredményt elérve 174 kört lőtt, de a belső 10-esek száma sajnos egyel kevesebb volt, így ezüstérmet nyert!
Kéri Otti 142, Hujbert Dániel 140 körrel végeztek, ezzel nagy örömünkre a battai csapat megnyerte a bronzérmet! Az eredmény még különlegesebb és az érem még fényesebb annak a tükrében, hogy az egyesületnek 10 méteres lőtere van, 25 és 50m gyakorlására nincs lehetőség, ráadásul fegyver sincs. Ezek a pisztolyok, 0,22-es (5,6-os) "kispuska" lőszerrel működnek. Azért, hogy el tudjanak indulni ezeken a bajnokságokon a Csepel LE, illetve Deme Zoltán adott kölcsön fegyvereket, ami több mint sportszerű, mert most már tudható, hogy mind a két hétvégén az ő sportolói végeztek a negyedik helyen, így ez Fair Play díjas cselekedett!
A nemzetközi versenyszámok országos bajnoksága szeptember 23-án volt, az 50m pisztoly versenyszámot az MSSZ Open férfi és nők részére egyben rendezi. A ssapat lelkesen, minden lelki és fizikai tudást beleadva versenyzett, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a versenyben lövésről-lövésre változott a rangsor az első öt csapat versenyében. Szemán Dávid: 82, 85, 79, 87, 86, 89 = 508/2x, Hujbert Dániel: 75, 79, 80, 72, 81, 79 = 466/1x, Kéri Ottilia: 65, 80, 79, 74, 84, 77 = 459/2x. A sorozatoknál is látszik, hogy az utolsó két sorozatban rendkívül jól szerepeltek a battai sportolók. Ennek is köszönhetően végeztek a harmadik helyen és állhattak a dobogóra.