2024. május 09. - Gergely napja
Csütörtök
Min:12°
Max:21°
Péntek
Min:11°
Max:22°
Szombat
Min:13°
Max:22°
Vasárnap
Min:12°
Max:20°
Hétfő
Min:10°
Max:22°
Civil szféra

Ismét segít a Remény Bajnoka
2023-05-22 - Újabb táborozási pályázatot írt ki a százhalombattai gyerekek számára a Remény Bajnoka Alapítvány – hangzott el május 19-i tájékoztatón.
Dr. Bercziné dr. Fazekas Olga kuratóriumi elnök elmondta, hogy módosult az alapítványi cél, eszerint a szervezet azon százhalombattai családoknak, embereknek nyújt segítséget, akinek az energia- és gazdasági válság, a háborús helyzet, illetve bármely világjárvány miatt veszélybe került anyagi biztonsága, megélhetése.
 
A kuratórium a legutóbbi ülésen határozott arról, hogy a mintegy 2 millió forint értékben megvásárolt 24 tabletet szeptemberben adja át a battai  általános iskolásoknak.
 
Egyhangúlag döntöttek arról is, hogy 250 százhalombattai általános iskolás gyermeknek fejenként 15 ezer forint támogatást biztosítanak helyi napközis táborban való részvételhez. A támogatást az idén szeptemberben első osztályt kezdők is igénybe vehetik.  Egy család több gyermek számára is benyújthat kérelmet, azonban csak egy alkalommal.
 
Pályázni 2023 június 12-ig lehet, az igényeket június 16-án bírálják el. A jelentkezéseket az aremenybajnoka@gmail.com címen várják, illetve személyesen is leadhatóak az Ifjúság útja 7. sz. alatti székhelyen, munkanapokon 9-15 óráig. Az adatlap letölthető a Remény Bajnoka Alapítvány Facebook oldaláról: https://www.facebook.com/profile.php?id=100070320334596. Nincs lehetőség pótlásra, ezért fontos a hiánytalan kitöltés. Az alapítvány közvetlenül a szervezőnek utalja a támogatási összeget, ezért neki és a szülőnek is alá kell írnia az adatlapot.
 
Vezér Mihály alapító örömét fejezte ki, hogy sikerült létrehozni az alapítványt, egyúttal köszönetet mondott a támogatóknak, illetve a kuratóriumi tagoknak munkájukért. Az alapítványi forma előnyös, mert a szervezeten keresztül az Önkormányzat, vállalatok és magánszemélyek is segíthetik a rászorulókat. Az anyagi támogatásban megmutatkozik a szolidaritás is, egy társadalom csak akkor lehet erős és sikeres, ha a tagok az összefogva segítik egymást; ez megmutatkozott a Remény Bajnoka Alapítvány tevékenysége során is – fogalmazott Vezér Mihály.
 
Az alapítvány már jogosult a magánszemélyek 1%-os jövedelemadó felajánlására, így jövőre ez a forrás is rendelkezésre áll az adószám (19240936-1-13) megadásával. Továbbra is lehetőség van az alapítványi munka folyamatos támogatására, a számlaszám: Takarékbank Százhalombatta; 50420379-10002364.
 
Mint ismert, Vezér Mihály polgármester magánemberként ötszázezer forintos befizetéssel hozta létre a Remény Bajnoka Alapítványt 2020 áprilisában, a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került százhalombattai családok és vállalkozások megsegítésére. A kuratórium tagjai dr. Horváth Ágota aljegyző és Ádám Erika, a Hotel Training igazgatója.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
A tánc öröme
2024-05-06
Ismét a városlakókkal közös főtéri "örömtáncot" hirdetett meg Vezér Mihály polgármester.

Újabb lépés a bajnoki cím felé!
2024-05-06
29-24-re (12-11) győzött a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a május 4-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Városkerülés két keréken
2024-05-05
Csaknem 400-an vettek részt a Sporthalom Kft. által szervezett "Kerékre fel!" elnevezésű települési kerékpártúrán április 27-én.

Azok az 50-es évek - Eötvös-bál a rock and roll jegyében
2024-05-05
A Grease című film és az ötvenes évek Amerikáját idézte meg az Eötvös iskola alapítványi bálja a rendezvényközpontban. A parázs hangulatú est bevételét a digitális eszközpark fejlesztésére fordítja az Eötvös Effektus Alapítvány.

Faültetés a játszótéren
2024-05-05
A lakók kérése és Lukács Bernadett képviselő közbenjárása nyomán két előnevelt vörös juhar facsemetét ültetett el az Önkormányzat a dunafüredi Szivárvány téri játszótéren.

Ha május, akkor majális
2024-05-04
Zenés, táncos programokkal, dobiskolai produkcióval, tűzzsonglőr bemutatóval, vásárral, kézműves foglalkozással és vidámparkkal várták az érdeklődőket a Szent István téri munka ünnepi Battai Majálison május 1-jén. A szervező kulturális központ és a Pesovár Néptánc Suli májusfát állított a központi színpadnál.

Fiatalság bolondság...
2024-05-04
Az Önkormányzat hagyományosan "Városi Bolondballagáson" látta vendégül a jelmezbe öltözött végzős középiskolásokat a Szekeres József Konferencia Központban május 2-án. Az önfeledt hangulatot Elek Péter, a Dumaszínház humoristája emelte. A ballagókat süteménnyel és üdítővel is megvendégelte a város.

Sikeres érettségit!
2024-05-04
Az idei évben is gravírozott tollakkal kíván sikeres érettségi vizsgát az Önkormányzat. A tollakat eljuttatják az iskolákba, ahol minden diákot az asztalán várja egy köszöntő levél kíséretében.

Bronzérem és helyezések a futó-emlékversenyen
2024-05-02
Harmadik helyen végzett korosztályában dr. Lehoczki Gergely a SZVISE futója, a tatai Galbicska Péter emlékverseny 14 km-es távján április 21-én.

Évadnyitó modellvitorlás arany- és bronzérem
2024-05-02
Két éremmel gazdagodott a Dunamenti Energia Modellező Klub, az orfűi Pécsi tavon, április 26-28-a között megrendezett szezonnyitó Medvehagyma Regattán – derül ki Kunvári Sándor egyesületi tag beszámolójából.

Szemán Dávid egyéni csúccsal Eb-résztvevő - Sportlövész hónapok, márciusi és áprilisi sikerek
2024-05-02
A Százhalombattai Lövészklub versenyzője az 50m Pisztoly versenyszámban remek teljesítménnyel vívta ki az eszéki Európa-bajnokságon való részvétel jogát, a Magyar Sportlövők Szövetsége által rendezett zalaegerszegi áprilisi válogató sorozaton – tájékozatott Kéri Attila edző, a battai klub elnöke.

Szúnyoggyérítés
2024-05-01
Az Önkormányzat megbízásából lezajlott biológiai gyérítés után – szintén a városi megbízás nyomán – földi kémiai szúnyoggyérítést végez a SZÁKOM Kft. május 8-án (szerdán) és május 9-én (csütörtökön), amennyiben az időjárás erre alkalmas lesz.

Májusfával köszöntötték a megújuló természetet
2024-05-01
A hagyományokhoz híven Vezér Mihály polgármester óvodásokkal, a Forrás Néptáncegyüttes tagjaival és a városlakókkal közösen kötözte fel a tavaszt jelképező színes szalagokat a Szent István téren felállított májusfára. A rendezvény – a Bara Zenekar közreműködésével – az ünneplők körtáncával zárult. A Forrás külön táncokkal is gazdagította az eseményt.

Nem ízlett a péntek este Pécsen!
2024-04-29
26-26-os (félidő; hazai, vendég 13-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a PTE-PEAC csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 26-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Jelentős költségvetési többlet, csökken az óvodai beíratási korhatár - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-04-25
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete április 25-én tartotta soron következő ülését. A 15 témát felölelő napirendi pont közül kiemelkedő jelentőségű volt a 2023. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotása; az Önkormányzat 4.927.907.871 Ft költségvetési többlettel zárta a 2023-as évet. Döntöttek az óvodai beíratási korhatárról és a csoportokról, illetve az új gondozóházi részleg építésével kapcsolatos közbeszerzésről.

Karbantartás a finomítóban
2024-04-25
A MOL Nyrt. tájékoztatása szerint a Dunai Finomító bizonyos üzemeiben előre ütemezett, időszakos karbantartási munkákat végeznek. 

A színes, szép környezetért - Virágosztás és városszépítő verseny
2024-04-25
Ismét virágosztást tart az Önkormányzat Százhalombattán, illetve meghirdetik a szintén hagyományos "Tiszta Udvar – Rendes Ház" versenyt – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester.

Tehetségek támogatása az Aranyban
2024-04-22
Hatalmasat fejlődött a kémia tudománya az elmúlt 200 évben; "a 18. század vége óta több mint húsz millió anyaggal zajló 42 millió különböző reakciót dokumentáltak." Persze, nem is ezt kell követnünk az oktatásban... de valóban a kémia a folyton változás, na meg az átalakulás tudománya.

Ismért bolhapiac
2024-04-22
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Ha nyár, akkor könyvtári mesehetek!
2024-04-22
Az idén különleges mesehetekkel is készül a vakációra a Hamvas Béla Városi Könyvtár: óvodásokat és középiskolásokat is érdekes témákkal várnak a nyári szünetben.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.