A Nagy idők városa című, Százhalombatta várossá nyilvánításának 50 éves jubileumára írt drámát a covid miatt a tervezett 2020. április 1-jei időpont helyett 2021. október 23-án láthatta a közönség. Az Önkormányzat támogatásával elkészült a mű könyvváltozata is, amelyet a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutattak be idén február 13-án. A százhalombattai Üveghegy Kiadó által gondozott kötetben az előadás alkotóinak és szereplőinek visszaemlékezései is olvashatóak, illetve fotó mellékletet is tartalmaz.

Az eseményen Véghelyi Balázs író, költő, a kiadó vezetője beszélgetett a szerzővel, továbbá Bozsogi Jánossal, a színdarab rendezőjével, Brunner Márta és Szakács Tibor színművészekkel, illetve Vezér Mihály polgármesterrel, aki a könyv előszavát írta.

Vezér Mihály köszöntötte a nagyszámú érdeklődőt, mint mondta, jelentős hiányt pótol a mű; nagyon nagy empátiát és művészi azonosulást igényel a közelmúlt – konfliktusoktól sem mentes – társadalmi viszonyainak ábrázolása, amit sikeresen jelenít meg a színdarab és a könyv. A mű révén – mintegy a színfalak mögé betekintve – hiteles forrásból, mindenki számára megismerhetővé válnak a főbb események. A több ezer évet felölelő múlt mellett, hangsúlyos az iparosítás, illetve az 1970-es évektől kezdődő városi élet bemutatása. A várostörténeti cselekmény a rendszerváltoztatás utáni egy évig terjedő, alig több mint 20 esztendőt jelenít meg, ezért indokolt lehet egy napjainkig tartó folytatás megírása. A darab megfelel azon fontos követelményeknek, hogy az események szükségszerű, könnyebb befogadást szolgáló leegyszerűsítése mellett ne legyen semmilyen történelemhamisítás, illetve, hogy mindvégig fenntartsa a közönség érdeklődését. Az írástudók nagy felelőssége, hogy időben felhívják a figyelmet arra, ha nem jó irányt vesznek a társadalmi folyamatok, illetve erősítsék meg, ha minden rendben halad. A drámában is érzékelhető az egykori hidegháborús légkör, azonban ennél is fenyegetőbb veszély napjainkban a világszerte tapasztalható hírhamisítás és demagógia, ami gátolja az igazság megismerését. A befolyásolásnak ezen módja a legnagyobb fegyver, ami élő halottakká, akaratukat elvesztő személyek szürke tömegévé változtatja az emberiséget. Ezen jelenség ellen közösen fel kell lépniük a gondolkodóknak, mert szeretnénk megőrizni az identitásunkat és az önálló véleménynyilvánításunkat, szeretnénk a gondolati és cselekvési szabadságot tovább adni gyermekeinknek, unokáinknak, különben teljes mértékben elsivárosodik az éltünk. Ezért fontosak a történelmi hűségre fókuszáló művek, amelyek – amellett, hogy szórakoztatóak – komoly társadalmi tanulságok levonására is alkalmasak – fogalmazott Vezér Mihály.

A házigazda Véghelyi Balázs emlékeztetett, hogy a város és a benne élő ember kapcsolata nagyon régi és gyakori témája az irodalomnak és a történetírásnak. Példaként említette Marcel Proust, Az eltűnt idő nyomában című regényfolyamát, aminek központi témája az idő, annak hatása az egyénre, társadalomra; ebben a többi között azt írja: "Azok a helyek, amelyeket valamikor ismertünk, nem csak a tér világából valók, ahová kényelemből helyezzük őket.....egy bizonyos kép emléke, csak egy bizonyos perc sajnálata, s a házak, a fasorok, az utak épp oly mulandók sajnos, mint az évek". Czine Mihály irodalomtörténész úgy fogalmaz: "A legnagyobb dolog, amit az író, a költő elérhet, hogy felrajzolja a szülő- és/vagy lakóhelyét az irodalom térképére" – ezt a küldetést teljesíti be a színdarab és a könyv. Köszönetet mondott az Önkormányzatnak, illetve a Képviselő-testületnek, amely egyhangúlag támogatta a kötet megjelenését.

A beszélgetés során Fazekas István felidézte, hogy 33. születésnapját ünnepelve, 2000. május 5-én költözött Százhalombattára; első két útja a református templomba, illetve a könyvtárba vezetett. Az intézményben látta a gazdag kínálatot, ami nyomán megfogalmazódott benne, hogy "ahol sok jó könyv van, ott sok jó embernek is lennie kell". Ezen várakozása be is igazolódott, mert a nehézségek közepette, a gondviselő Isten kegyelméből nagyon sokaktól kapott segítséget. Általában elmondható, hogy Százhalombatta ereje a szolidaritásban volt, és van. Mindig is foglalkoztatta a település története, így örömmel tett eleget a polgármester felkérésének, hogy írjon darabot a várossá nyilvánítás 50. évfordulójára. Néhány hónap állt csak rendelkezésre, ezért "fejest kellett ugrani a város történetébe", amihez nagyon sok segítséget kapott a kulturális intézményektől, illetve a lakóktól. Az anyagot két hónap alatt sikerült begyűjteni, ami nyomán kirajzolódott, hogy a település életét a kezdetektől végigkíséri egy erős szolidaritáson alapuló különös, hősies küzdelem. Ez a felismerés arra inspirálta, hogy minden korszakból bemutasson egy-egy máig ható, meghatározó példázatot, így született meg az eseményjáték gondolata.

A dráma a helyi közösséget összetartó legfontosabb értékként a szolidaritás mellett az emberséget, és a barátságot emeli ki, amit a szerző így fogalmaz meg: "Égi és földi utak találkozásánál született ez a város. A két nagyvállalat nemcsak a folyóvíz és nemcsak Pest közelsége miatt épült Battára, hanem azért is, mert épp fölöttünk vág össze a nyugati szélcsatorna a déli légáramlattal. Örökös örvénylés, örökös küzdelem itt az élet. Mi, battaiak, ha nem menetelünk kéz a kézben, könnyen elveszünk. Talán ezért van az, hogy ebben a városban a barátság a legszentebb dolog."

Bozsogi János elmondta, hogy nem volt könnyű a korszakok gyors megjelenítése, azonban egy előfüggönnyel le tudták választani a helyszíneket, a színváltások érzékeltetését a fényeffektusok és egyéb eszközök is segítették. Az olvasó- és jelenetpróbák az Új Színházban zajlottak, a darab érdekessége, hogy egy-egy színész több szerepben is megjelenik.

A főbb szereplők, Koncz Gábor, Gregor Bernadett, Bordán Irén, Szakács Tibor, Jánosi Dávid, Brunner Márta, Ács Bálint, Darányi Ádám, Incze Máté, Gyürki István, Darányi Ádám. Százhalombattai közreműködők a Forrás Néptáncegyüttes, a Batta Balett Stúdió és a Thália Tanoda. A zeneszerző Ifj. Csoóri Sándor, aki a jelenetek hangulatához jól illeszkedő világi népzenét komponált. Koreográfusok Fundák Kristóf és Fundák-Kaszai Lili, Szelőczey Dóra, Szigetvári József. A díszlettervező Húros Annamária központi elemként három stilizált dombot helyezett el a színpad hátterében, amelyek színenként váltakozó funkcióval bírnak.

Brunner Márta a királynő, a finom lelkű tanárnő és a szabad szájú kocsmáros asszony, Jutka szerepét alakította a darabban. Mint mondta, mindig izgalmas feladat, amikor több karaktert kell megformálnia egy színésznek; ebben a műben nagyok a szerepek közötti eltérések korban, időtartamban, illetve habitusban. Sajnálatos, hogy a városban közismert, rendkívül tevékeny Bacs Lajosné másfél évvel a dráma bemutatója előtt elhunyt, így már nem láthatta a róla megmintázott Jutkát a színpadon. A művésznő szerint remek kezdeményezés volt, hogy létrejöhetett a dráma és a könyv, illetve nagyszerű, hogy a városnak van egy fantasztikus történetírója, akinek a műve közösségformáló erővel bír, hiszen az idősebb és fiatalabb városlakók is megismerhetik a saját történelmüket, településüket. Számára is sok minden kiderült Százhalombattáról, reményei szerint lesz folytatása a történetnek.

Szakács Tibor a fejedelem, a sámán, Báté vitéz, Szulejmán szultán, Matta Árpád, Lázár Ervin, Luzskov és Vezér Mihály, jelenlegi polgármester karakterét játszotta. Korábban csak a jellegzetes kéményeket ismerte, azonban a karakterek révén egyre közelebb került a városhoz. Véleménye szerint a szerző nagyon jól eltalálta a korok képregényszerű megjelenítését, illetve hogy csak a jól befogadható mélységig tárja fel a különböző színek cselekményét. Kiemelte, hogy a gyerektáncosokon is látszott, hogy nagyon komolyan veszik a darabot, felnőttek a feladathoz, ennek nyomán olyan kontinuitás teremtődött, aminek továbbadásával minden téren nyerhet a város.

Vezér Mihály kérdésre válaszolva felidézte, hogy különös érzés volt "önmagát" látni a színpadon, az időutazás során pedig az egykori munkatársak karaktereinek megjelenése nyomán sok történés kelt életre emlékezetében. Örömmel és büszkeséggel töltötte el, hogy részese lehet a battai közösségnek.

Fazekas István szólt arról is, hogy sok nehézséget okozott a járvány, a megbetegedések a próbákra is kihatottak, a főpróbára nem is maradt idő. Az előadás azonban remekül sikerült, mint ahogy azt Bozsogi János a "western hősök" nyugalmával megjósolta. Kitért arra is, hogy konkrét valóságtartalma van mindegyik jelenetnek, amikben feltűnik egy Napba rajzolt keresztet ábrázoló guruló érme – a két jel a Százhalombatta főterén álló katolikus templomon is látható. Kiderült, hogy a Matrica Múzeumban több, Napot megjelenítő eredeti bronzkori érmealakú függő található, így kézenfekvő volt, hogy a műben – a templomon látottakhoz hasonlóan – a római kori keresztények keresztet rajzoljanak az ott fellelt érmére. A valós szereplők egyike a humán értékeket képviselő, világosan gondolkodó Szekeres József egykori tanácselnök, akinek nagyon sok küzdelme volt a különböző megyei pártfunkcionáriusokkal. Őket testesíti meg egy személyben pártvezetőként Rózsa elvtársnő – Bordán Irén. Jól érzékelhető a drámában, és felkínálja a poént, hogy Szekeres mindig túljár a "főmanusok" eszén – akárcsak a kurucok a labancokén a Tenkes kapitánya című tévéfilmben. Valójában ez az életért, a nagyobb szabadságért folyó harc volt, amit a városnak ki kellett vívnia a veszélyes üzemek árnyékában. A többlet szabadság eszménye a korábbi történelmi időkben is megfogalmazódott, amire több példát is említett a szerző. Kiemelte azt is, hogy rendkívül fontosnak tartotta, hogy a darab bemutassa Hága László mártíriumát is. Nem felejthetjük el a tragédiát, nem felejthetjük el az áldozatokat. A robbanásos baleset sajnálatos módon éppen akkor következett be, amikor a magyar mérnökök lehallgatása alapján a szovjet ipari vezetés belátta, hogy Hága Lászlónak szakmailag mindenben igaza van.

Vezér Mihály Szekeres József munkatársaként részese volt a Százhalombattáért folytatott "szabadságharcnak", mit mondta, sokszor nem volt könnyű előteremteni a városi beruházásokhoz szükséges forrásokat, azonban végül ez mindig sikerült.  A tanácselnök jó helyzet felismerésének és személyes kapcsolatainak is köszönhetően sok erőforrást tudott allokálni. Előrelátó stratégiája volt az is, hogy – más településekkel ellentétben – sok tervet készíttetett, amelyek megvalósítására a város megkaphatta az év végén még felkínált állami pénzeket. Százhalombattát hosszú éveken át akkor is a fenntartható fejlődés jellemezte, amikor a gazdasági válság elérte az országot. A polgármester a városért való kiállás példájaként említette még a Dunai Finomító egykori vezérigazgatóját; Rátosi Ernő a politikai nyomás ellenére szembeszállt a főnökével, hogy ne a veszélyes szovjet, hanem a biztonságos amerikai krakkolási technológiát alkalmazzák a vállalatnál, amit sikerült is kiharcolnia. Az elődök ránk hagyták ezt a szellemiséget, aminek alapja, hogy a városban az átlagosnál nagyobb a  társadalmi értékteremtés, illetve a veszélyes üzemek működése nyomán fennálló nagyobb kockázatvállalás.

                                                                                                                                                    Kovács Attila