2024. április 18. - Andrea napja
Csütörtök
Min:4°
Max:14°
Péntek
Min:4°
Max:12°
Szombat
Min:5°
Max:11°
Vasárnap
Min:5°
Max:12°
Hétfő
Min:4°
Max:6°
Jegyzet

Levi!
2022-11-11 - Nagyon régóta vissza-visszatérek egy írásomhoz. Úgy érzem, soha nem tudom jól megírni, vagy befejezni.
Úgy látom, hogy az életünk nem javul, rosszabb esetben az általunk ismert és megszokott világ megszűnik létezni. Halottak, vagy mindenszentek napján alkalmasnak találtam az időt, talán utoljára, hogy egy 17 évesen elhunyt testi-lelki jóbarátomról megemlékezzek. Elnézést, ha zavarni fog a szentimentalizmusom, de igazából így történt, ahogyan leírom és semmi túlzás nincs benne. Akik akkor voltak gyerekek, amikor én, azoknak nem kell megmagyarázni az akkor történteket. A fiatalabbak meg gazdagodjanak a mondanivalóval.
Történetünk visszarepít minket a ’70-’80-as évekbe. Százhalombattán ekkor még nem minden utcát neveztek el, az épületek betűvel és/vagy számokkal voltak megjelölve. A lakótelep szélének számító Dunafüredi útra volt kihordva a sitt az erdősáv mellé. A környéken élő gyerekek ott bandáztak. A löszös talajnak köszönhetően "Sárgaföldnek" hívtuk. A gyermek "szabadcsapatok" olyan nevet viseltek, ahol laktak: M-esek (Hága László utca 5., 7., 9., 11.), C-sek (Béke utca 9-31), stb. Annyira szerettünk ott játszani, bunkert, sátrat, "várat" építeni, hogy a végén a gyermekcsapatok szabályos háborút vívtak azért, hogy egy ideig csak az adott csapat játszhasson ott. A ma már 50-60 éves emberek, akkor voltak kis vagy nagyobb gyermekek. Nagy és Kis Szeder, Jacsa, Cseni, Zsida Laci, Szokolai Laci, Szenczy Sanyi, stb. Én akkor lehettem 7-8 éves, és Gyenivel, Kostyál Gabival, Szenczy Pistivel, Csibével (Szabó Csaba), Vízi Levivel és még sokan másokkal alkottuk a gyerekbanda legfiatalabb nemzedékét. 1976 nyár elején történt, hogy a C-ések el akarták foglalni a Sárgaföldet. Rendes hadüzenet, ahogyan azt láttuk a "Pál Utcai Fiúkban" című filmben. Persze nem homokgombócokkal dobáltuk egymást. Mi legkisebbek láttuk az idősebbeket, és igyekeztünk mi is felfegyverezni magunkat. Az én pajzsom egy rétegelt lemez volt, ami elég masszív volt, no meg egy erős husáng. Levi barátom előző karácsonyra kapott a családjától egy csepp alakú, piros műanyag játékpajzsot, hozzávaló sisakkal és "karddal". Levi elég vékonydongájú gyerek volt, és hiába mondtam neki, hogy ez "csatában" nem sokat ér, de nagyon szerette, ráhagytam. Eljött a csata napja. Vasárnap reggel 8 órára volt meghirdetve a csata. Mivel Levivel az M4-ben laktunk (Hága László utca 11.), Ő a hetediken, én a negyediken, azért mindig megvártam, hogy jön értem, és együtt mentünk játszani. Nyolc óra elmúlt, Levi sehol. Felmentem teljes harci díszben Leviékhez, csöngettem. Imre bácsi, Levi apukája nyitott ajtót, a háttérben Levi dühöngött, meg sírt. Kérdeztem Imre bácsit, hogy Levente nem jön le, mert hát kezdődik a csata. Imre bácsi próbálta elmagyarázni, hogy a Levente igen gyenge gyerek, és nem elég erős. Nem tudom miért, de olyan határozottsággal válaszoltam Imre bácsinak, hogy magam is meglepődtem: "Imre Bácsi! Majd én vigyázok rá, tudja, hogy én jól verekszem, és nem félek!" Imre bácsi nem kis aggodalommal az arcán elengedte Levit a "csatába".
Összegyűltünk a Sárgaföldön. Nagyon sokan voltunk, de a C-sek még többen voltak. Bíztunk, és Istenként néztünk a nagyobbakra. Erősek voltak, magasak, némelyiknek már kisebb bajsza is volt. Nem veszthetünk! Persze a másik csapat is hasonló gyerekekből állt, mint mi, de messze voltak, és nem láthattuk a "bajszukat".
Elfoglaltuk helyünket a sebtében reggel felállított barikádok mögött. Mi voltunk a tartalék! Parittyával, nyíllal és hantokkal fogadtuk az ellenséges csapatokat. Kiabálás, pórfelhő, jajdulások előttünk. Már alig vártuk, hogy belevessük magunkat a forgatagba. Levi mellettem egy kicsit félt, sápadt volt, elvékonyodott, és lila színű lett ajka, remegett. Csak annyit mondtam neki, Maradj mögöttem! Így is tett!
Nagy Szeder ránk kiabált: "Támadás!" "Természetesen" elsőnek kellett kiugranom a palánkok mögül! Rögtön el is találták a mellkasomat egy nagy földhanttal. Elfogyott a levegőm, elsötétült a világ. A következő, amire emlékszem –, és még élek emlékezni fogok rá, mert bele égett az agyamba – lassan felemeltem a fejem, és csak port meg bokákat láttam, egyik gyereken csíkos zokni volt, meg szandál. Hangokat is csak tompán halottam. Valaki feküdt rajtam. Lassan felegyenesedtem, Levi legördült rólam. Néztem gyönge csenevész testét, össze vissza volt verve, miközben Ő szipogott. Levi rám feküdt, és szó szerint a testével védett. Lassan felfogtam mi történt, kezdtem magamhoz térni, ledobtam a pajzsomat, nem akartam védekezni. Két marokra fogtam a husángot, és innentől kezdve nem emlékeztem semmire. Később Levi mesélte el, mit műveltem. Ordítva csapódtam bele a verekedő tömegbe, ütöttek vertek, de láthatóan nem nagyon érdekelt. Egy ütés, egy ember, és nem érdekelt mekkora és milyen idős volt. Üvöltöttem és ütöttem, de oly erővel, hogy hamar kitisztult körülöttem minden. Nem nagyon akartak küzdeni velem. Még volt egy kis kiabálás, de a C-sek inkább elszaladtak. Győztünk.
Levit hazakísértem, Imre bácsi nyitott ajtót, és igen kikerekedett a szeme Levente látványától. Vigasztalóul csak annyit mondtam neki, "Győztünk!" – gondoltam ez kárpótolja Imre bácsit mindenért.
Itt a sztorinak vége is lenne, de sajnos nincs. Levente barátom 17 évesen meghalt. Nagyon tehetséges művész volt. Zenélt, rajzolt, verseket írt. Én akkor voltam utolsó éves hentes tanuló. Ő művész, én hentes, és mégis nagyon jó barátok marattunk. Az iskolai gyakorlatról elkéredzkedtem, hogy időben hazaérjek a battai temetőbe. Korán értem ki. Megérkezett a család és a gyászolók. Levit eltemették. Mentem a családhoz őszinte részvétet kívánni, és Imre bácsihoz érve, erősen megragadta mind a két kezemet, a szemembe nézett, ezt mondta: "Láttam te értél ki először a temetőbe! Azt mondtad vigyázol a fiamra. Vigyázol Leventére! Emlékszel?" Csak néztem bambán magam elé, meg Imre bácsi könnyes szemét. Mérhetetlen szeretet és fájdalom volt benne. Egy kicsit így álltunk, mert nem akart elengedni, csak a könnyeink potyogtak. Aztán Éva néni simogatott meg, hogy menjek nyugodtan. Imre bácsi elengedett. Hetekig nem tudtam feldolgozni, amit mondott Imre bácsi. Egyszer sem tudtam megtartani az ígéretemet. Minden írói túlzás, vagy dramaturgia nélkül, nincs nap, hogy ne jutna eszembe Levente. "Vízi Levente (17), 1967-1984."
Abban biztos vagyok, hogy Levente a mennyországba került, és odafentről vigyáz arra, hogy ott találkozzunk!
Szalai Attila


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Hosszú, dolgos életek
2024-04-02
Három városlakó is betöltötte a 90. életévét nemrég, a szépkorúakat az Önkormányzat is köszöntötte.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.