2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:7°
Max:16°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Kultúra, Oktatás

Együtt a csillagokkal - Új utakon a Forrás Néptáncegyüttes Független Színház
2022-10-28 - Mint köztudott, a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes 2020 óta független színházként működik, amely merőben megváltoztatta az együttes életét.
A független színházi működés alapján a Forrás a magyarországi színházi rendszer része lett: státuszának köszönhetően ugyanolyan feladatokat lát el, mint bármely színház hazánkban. 2022. júniusában a tagja lett a Magyar Teátrumi Társaságnak, ahol a legnagyobb országos színházi szövetségben olyan színházakkal került egy asztaltársaságba, mint a Magyar Állami Operaház, a Budapesti Operett Színház, vagy a vidéki nemzeti színházak. Mindez egy kisvárosi amatőr néptáncegyüttes számára óriási szakmai eredmény és megtiszteltetés, ugyanígy városunknak, hiszen szinte a semmiből nőtte ki magát 35 év alatt szakmailag a Forrás.
Immár egy éve a Déryné Programba is bekapcsolódott az együttes, amelynek értelmében a kiválasztott színházak járják az országot, minőségi előadásokat visznek kis településekre, falvakra. A Forrás immár számos missziót teljesített, Cigándtól (az ország keleti része) Békés megyén, Tolna megyén, Cegléden, Martonvásáron át egészen az ország nyugati széléig lépett fel a helyi közönség rendkívüli örömére, mindenhol óriási sikerrel. (Százhalombattára is érkezett számos olyan színházi előadás a Déryné Program jóvoltából, lehetővé téve, hogy kettőszáz forintért nagyon magas minőségű színházi produkciót láthasson a közönség.) A Forrás három előadása került a kiválasztott országos forgalmazású produkciók közé: a Mestermunka, a Puszták népe illetve a "Nézd a tánc nemeit" című előadásokat láthatják a nézők. 
A független színházi működés azt is lehetővé teszi, hogy az együttes olyan pályázatokon vegyen részt, amelyek amatőr néptáncegyüttesként eddig nem voltak elérhetők. Ilyen pályázat az anyaországi színházi társulatok és a határon túli magyar társulatok magyar-magyar együttműködési rendszere.
Sikerrel pályáztunk, és ennek eredményeként a Forrás – működése során először – október 1-jén hivatásos színházként indult erdélyi turnéra, hogy a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttessel (Erdély legfiatalabb hivatásos együttese) megkezdje a közös munkát, a közös produkció előkészítését. A turné első állomása Szováta Százhalombatta testvérvárosa volt, ahol a helyi középiskolás néptáncegyüttessel eltöltött este után – melynek során a mezőföldi hagyományokat és táncokat tanítottuk a szovátai táncosoknak – a helyi művelődési házban mutattuk be a Puszták népe című előadást. Köszönjük Százhalombatta Város Polgármesteri Hivatalának illetve a polgármester úrnak, hogy a vendégszereplés előkészítésében segítséget nyújtottak. A pandémia után ez volt az első kapcsolat a két város között. A Puszták népe óriási sikert aratott, a közönség álló tapssal köszönte meg az előadást. Szovátáról Nyárádszeredára utazott a társulat, ahol újból a Puszták népét, illetve a Mestermunka című előadást mutattuk be. Két nap alatt, a két teljesen különböző színházi előadás, két teljes napot igénylő fény és hangpróbákkal minden kétséget kizáróan igazolta, hogy a Forrás immár tényleg színházi társulat lett. A Puszták népét mintegy ötszáz középiskolás tekintette meg. Másnap a Mestermunka került színpadra, amelyet a szintén mintegy ötszáz fős közönség ezúttal is álló tapssal köszönt meg. A fellépések között próbáltunk a Bekecs Táncegyüttessel, amely során elkészült az első közös koreográfia. A másnapi székelyföldi kirándulást követően következett Nyárádmagyarós, ahol egy igazi néprajzi gyűjtésen vett részt az együttes, majd este közös fellépés volt a Bekecs táncosaival. A turné végén az együttes a Feketetói vásárra látogatott, majd Kalotaszegen, Mérában fejezték be a táncosok az erdélyi turnét.
Alig érkeztünk haza, október 15-én kettészakadt az együttes: az társulat egyik fele a Déryné Program keretében mutatta be a Puszták népe című előadást Csanádapácán (Békés megye, mintegy 250 km).
A társulat másik részével egy óriási project kezdetében vettünk részt, hiszen a Forrás bekapcsolódott az idei év legjelentősebb színházi előadásába, az Egri csillagok előkészítésébe. A Nemzeti Színház és a Nemzeti Táncegyüttes közös színházi produkciója ezúttal az MVM DOM-ba került, amely hazánk legújabb szuper arénája. Az előadásban a Forrásból közel negyven, összesen mintegy 200 táncos vett részt. Október 16-án indultak a tényleges próbák. Lenyűgöző volt Vidnyánszky Attilával dolgozni, együtt lélegezni a Nemzeti Színház elképesztő társulatával, Kossuth díjas színészekkel, fiatalokkal, illetve óriási feladat volt összehangolódni a mintegy 200 fős tánckarral. Kézzelfogható energiák voltak minden nap az általában 5-6 órás próbákon. Vidnyánszky Attila lenyűgöző rendező volt, Zsuráfszky Zoltán és Vince Zsuzsa fantasztikus koreográfusok. Számos olyan jelent volt, ahol közel háromszázan voltunk a színpadon. Az előadás már-már dokumentum játék jelleggel archaikus formában mutatta be a történetet. Vidnyánszky mellőzte a szirupos, musicales formát, az előadásban nem énekelt Éva Gergőről, Dobó sem zengett nagylélegzetű melódiát. Pont ez volt az előadás erőssége: a párbeszédek, a szövegek, a környezet a nézőt elrepítette "oda és akkor" amikor mindez megtörtént. A könyvben olvasottak elevenedtek meg az MVM DOM küzdőterén. A darab azonban nem csak a nézőre hatott: a fiatal táncosok annyira megélték a történetet, annyira részévé váltak és azonosultak vele, hogy nagyon sokan számoltak be arról, hogy a váreskü (Dobó esküje) közben szereplőként elsírták magukat. A darab elérte célját: esténként mintegy 8 ezer nézőt érintette meg az egri csillagok története, ennyi néző értette meg és élte át, lett részese a küzdelemnek, a drámának és a felemelkedésnek. Elképesztő érzés volt a tapsrendben a résztvevők bemutatásánál azt hallani, hogy "Forrás Néptáncegyüttes Független Színház Százhalombatta"; átélni ezt a katartikus élményt, hogy egy kisvárosban is történhet csoda, hogy megszülethet egy színházi társulat, amely valóban a legnagyobbakkal léphet fel. A Forrás (FNEFSZ) társulatának tagjai fantasztikus munkát végeznek: a felnőtt társulat és az őket követő közvetlen utánpótlás a Nagyforrás lenyűgöző fegyelmezettséggel, művészi alázattal és odaadással lettek Magyarország első amatőr néptáncegyüttesből egy független színház táncművészei.
A határon túli színházzal történő együttműködés keretében a nyárádszeredai Bekecs Táncegyüttes 2022. október 28-án 14 órakor illetve 29-én 19 órakor mutatja Örkény István: Tóték című tánckomédiáját a BKK-ban, amelyre helyre szóló, de ingyenes jegyekkel várjuk az érdeklődőket.
A program megvalósításához nyújtott támogatásért ezúton mondok köszönetet a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak, és a Miniszterelnökségnek.
Szigetvári József
igazgató, művészeti vezető


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.