2023. május 30. - Janka, Zsanett napja
Kedd
Min:15°
Max:24°
Szerda
Min:13°
Max:24°
Csütörtök
Min:14°
Max:25°
Péntek
Min:15°
Max:25°
Szombat
Min:12°
Max:20°
Hirek

Felgyorsult az edzőcsarnok építése
2022-09-06 - Látványos szakaszához érkezett a százhalombattai Arany János iskola udvarán épülő kosárlabda edzőcsarnok kivitelezése, megérkeztek a betonfal elemek a napokban. A létesítményt a tervek szerint jövő januárban adják át.
Nagy Balázs alpolgármester, a választókerület képviselője elmondta, november végére várható, hogy betakarják a betonszerkezet oldalát, ami után megépülhet a tetőburkolat. Ma már alapkövetelmény, a jelen energetikai helyzetben pedig elengedhetetlen, hogy a csarnokot napelemmel lássák el, amit a battai kosárlabda egyesület hőszivattyú beruházással is kiegészít. Az alpolgármester örömét fejezte ki, hogy Százhalombatta a következő szezontól már NB1/B női kosárcsapattal is büszkélkedhet; garantáltak a teltházas meccsek. Hozzátette, a városi egyesület ott van az országos és a megyei bajnokságokban is, illetve minden óvodában van ovikosár, így 150 kisgyermek ismerkedhet meg ezzel a sportággal.
A mintegy 1.2 milliárd forintos beruházással megvalósuló modern csarnok nemcsak megyei, hanem országos szinten is jelentős; teljes mértékben vállalati társasági adó felajánlásokból, vagyis TAO forrásból valósul meg a város által biztosított területen. Vezér Mihály polgármester mintegy 700, a Százhalombattai Kosárlabda Sportegyesület pedig 500 millió forintot gyűjtött össze. Kiemelt önkormányzati partnerként az Erste Bank 450 millió forintot biztosított.

Vezér Mihály korábban elmondta, hogy régóta tervezték már egy tornacsarnok építését a battai gyerekeknek, ahol iskolai testnevelés órákat, és azokon kívüli sportfoglalkozásokat is lehet tartani. Az általános iskoláknak hosszú évek óta problémát okoz, hogy a mindennapi testnevelés órához a Városi Sportcsarnokot is igénybe kell venni, amit csak buszozással érhetnek el. Ez rendkívül sok kieső idővel, költséggel és kellemetlenséggel jár a diákok és a tanárok számára egyaránt. Ezért született meg a döntés egy új tornacsarnok építéséről a Kodály Zoltán sétányon.
A kétszintes, összesen 1370 nm-es létesítményben napközben egyszerre két osztálynak tartható óra, kora délután kosárlabda edzések, a fennmaradó időben pedig csapat- és tömegsport rendezvények lesznek. A földszinten a legnagyobb a küzdőtér, 883 m2 alapterülettel; női, férfi mosdók, bírói öltöző, csapat öltözők, zuhanyzók, raktár, orvosi szoba, és a szertár kaptak helyet. Az emeleti részen lesz a lelátó, a konditerem, további férfi és női öltözők, mosdók, bírói öltöző és az irodahelyiség. Sportrendezvény esetén az épület befogadóképessége 143 fő, egyéb, nem sportcélú rendezvények megtartása esetében a maximális létszám 299 fő, ami a küzdőtérre orientálódik.
Az építkezés során külön figyelnek arra, hogy minden kivágott fa helyett újat ültessenek. Az épület előtt lesz egy részben nyitott bejárati előtér, egy fedett kerékpártároló, az épület körül a régi, meglévő kerítést elbontják, a közterület felől zöldterületet alakítanak ki gabionfallal és padokkal.

Érdekesség, hogy az alapkőletételkor az Önkormányzat a Százhalombattai Kosárlabda Egyesülettel közösen elhelyezett egy időkapszulát, amibe egy várost, illetve a helyszínt megörökítő fotó, a városvezetés névsora, egy városi címer és a Hírtükör legújabb száma került.


AKTUÁLIS
2023-04-07 - A Húsvét a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, ugyanakkor a tavasz eljövetelének köszöntése is, amit szinte mindenkor és minden vallás ünnepel, illetve a különböző kultúrák megemlékeztek, megemlékeznek róla.
2023-04-03 - Elhunyt dr. Götzinger István.
2023-03-24 - Hosszú évek óta közszájon forog valamelyik multi (PENNY, LIDL, ALDI) "letelepítése" városunkban.
"Családbarát Hely" - Nyílt levél a Hamvas Béla Városi Könyvtár vezetője és munkatársai részére
2023-05-30
Tisztelt Kovács Marianna Igazgató Asszony! Nagy örömmel olvastam levelét, amelyben tájékoztatott arról, hogy A Hamvas Béla Városi Könyvtár elnyerte a "Családbarát Hely" címet, a Családbarát Magyarország Központhoz benyújtott pályázat alapján. A könyvtár a családbarát szempontok megvalósulása szerint, mint szolgáltató hely pályázott és nyert.

Szúnyoggyérítés
2023-05-30
Földi úton történő szúnyoggyérítés lesz Százhalombattán június 2-án, a napnyugta utáni órákban. Pótnapok, június 3-4-e, ugyanebben az időben.

Eredményes terepfutás
2023-05-30
Sikeresen teljesítették a SZVISE futói a VUK SE szervezésében, Százhalombattán megrendezett FUTAPEST terepfutóversenyen az 5 és a 11 km-es távokat.

Emlékezés a békediktátumra
2023-05-30
Megemlékezést tart a százhalombattai FIDESZ és a KÉSZ helyi szervezete az 1920 június 4-én életbe lépett trianoni békeszerződésről, amely nyomán Magyarország elveszítette területének mintegy kétharmadát. A kormány az évfordulót 2010-ben a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. Lukács Bernadettet, a százhalombattai FIDESZ elnökét kérdeztük az eseményről.

8. Battai Könyvünnep
2023-05-30
Az országos könyvheti rendezvényeket megelőzve, Százhalombattán június 2-án megünnepeljük a könyveket, az olvasást!

Kincsek a könyvtárban
2023-05-30
Felemelő gálával zárult a 2023. évi Városi vers- és prózamondó verseny a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtárban május 19-én, pénteken. A többhónapos versenyfolyam során több mint 150 diák fordult meg a gyerekkönyvtár színpadán. Pontos számot azért nehéz mondani, mert közülük többen több kategóriában is indultak. Volt olyan kisdiák, aki háromban is, de róla később!

Rejtelmek éjszakája az Arany Bálon
2023-05-30
Elegánsan dekorált bálterem, színvonalas műsor, hideg-meleg változatos svédasztal, szülői süteményektől telített büfé, széles spektrumot kínáló italpult és maximális vendéglétszám jellemezte az ARANYKAPU ALAPÍTVÁNY immáron 16. alkalommal, a Szekeres Rendezvényközpontban megrendezett bálját.

Egy katonaorvos sírfelirata a római kori Százhalombattáról
2023-05-30
A közelmúltban a "Matrica" Múzeumba került római feliratos síremléket Nerius Fortunatus nevű férfi halotti szellemeinek állították. Sírfelirata alapján ő az észak-afrikai mórok Kr. u. 2. század végétől Matricában állomásozó ezerfős gyalogos segédcsapatának (cohors milliaria Maurorum) az orvos tisztje (medicus ordinarius) volt.

Döntsön a lakosság; bevezetik a közösségi költségvetést - Képviselői-testületi összefoglaló
2023-05-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete május 25-én tartotta soron következő ülését. A testület a többi között támogatta a polgármester közösségi költségvetés megalkotására vonatkozó javaslatát, aminek lényege, hogy egy helyi közösség, akár választókerület - meghatározott összegig - közvetlenül dönthet környezete fejlesztéséről.

Két érem a modellvitorlás Kanizsa Kupán
2023-05-25
Ezüst- és bronzérmet nyert, valamint 4 dobogó közeli helyezést szerzett a százhalombattai Dunamenti Energia Modellező Klub Nagykanizsán az RG 65 osztályban, május 18-20-án – számolt be Kunvári Sándor egyesületi tag.

Dobogós hely a Modellvitorlás Észak Adria Kupán
2023-05-25
Bronzérmet és szép helyezéseket szerzett a százhalombattai Dunamenti Energia Modellező Klub a nagykanizsai megmérettetésen, május 19-20-án – Kunvári Sándor egyesületi tag beszámolója.

Akciós barnakőszén vásárlás
2023-05-24
Tradicionális hazai barnakőszénre hirdettek fűtési szezon előtti felkészülési akciót.

Közösségi költségvetés - Lakossággal közös városfejlesztés
2023-05-24
Százhalombatta polgármestere a közösségi költségvetés bevezetésére tesz javaslatot, ami révén minden választókerületben 10 millió forintos keret felhasználásáról dönthetnének az ott élők – hangzott el május 24-i sajtótájékoztatón.

Ünnepi szemétszállítás
2023-05-23
Változatlan rendben történik május 29-én, Pünkösdhétfőn a lakótelepen a kommunálishulladék szállítás, illetve Dunafüred I.városrészben a zöldhulladék szállítás.

Ismét segít a Remény Bajnoka
2023-05-22
Újabb táborozási pályázatot írt ki a százhalombattai gyerekek számára a Remény Bajnoka Alapítvány – hangzott el május 19-i tájékoztatón.

Összetört egy álom, nem sikerült a bennmaradás
2023-05-22
31-25-re kikapott hazai pályán a Százhalombattai KE a Debreceni EAC-től a férfi kézilabda NB I/B osztályában az utolsó fordulóban (félidő: hazai-vendég 12-14). Tallér Zsolt, a battai klub elnökének beszámolója.

Füredi Piknik és sárkányhajó verseny - Hagyományteremtő rendezvény
2023-05-22
Szabadidős és kulturális programokkal egybekötve rendezte meg az Önkormányzat a XVI. Tavi Sárkányhajó Versenyt a Csónakázó-tavon május 20-án.

Miniszteri elismerés
2023-05-21
Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott Vigh Orsolyának Pintér Sándor belügyminiszter. A Százhalombattán, Óvárosban élő díjazott két évet dolgozott a Nemzeti Népegészségügyi Központ Szűrésirányítási Főosztályán. Az elismerést elsősorban a koronavírus-járvány idején végzett tevékenysége, illetve egy sikeres újraélesztésben való részvétel okán érdemelte ki.

Virágváros - Együtt a szép környezetért
2023-05-21
Ismét nagyon sokan jelentek meg a virágosztáson Százhalombattán, ahol a város különböző helyszínein összesen 20 ezer tő egynyári növényből válogathattak a lakók. Petúnia, begónia, mézvirág, kakastaréj és büdöske is volt a választékban.

Gyárlátogatás a partnerség jegyében
2023-05-16
Az Batta Ipari Parkban működő Ostorházi Bevonattechnika Kft. telephelyére látogatott Vezér Mihály Százhalombatta polgármestere.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.