2022. augusztus 10. - Lőrinc napja
Szerda
Min:18°
Max:29°
Csütörtök
Min:17°
Max:29°
Péntek
Min:17°
Max:29°
Szombat
Min:20°
Max:30°
Vasárnap
Min:19°
Max:31°
Civil szféra

Szívtől szívig
2022-06-26 - Családias hangulatban, díjátadóval egybekötve ismét megrendezte az Aranyszív Napot a százhalombattai Sérültekért Alapítvány a Gátőrházban június 17-én. Az ünnepi eseményen idén is átadták az "Aranyszív Díjat".
Az eseményen a hagyományokhoz híven megvendégelték azokat a személyeket, cégeket, csoportokat, akik/amelyek anyagilag, adománnyal, vagy szolgáltatással támogatták, segítették az elmúlt évben az alapítványt.

Török Sándor alpolgármester a sajtónak kiemelte, hogy hosszú évek óta rendkívüli alkotói tevékenység folyik az alapítványnál, amely nagy űrt tölt be. A szervezet akkreditált munkahelynek számít, vagyis a foglalkoztatottak szerződéssel, fizetés ellenében dolgoznak. A műhelyekben színvonalas szőtt, fonott és kézműves termékeket készítenek, amelyeket értékesíteni tudnak. A városvezetés szívvel-lélekkel igyekszik támogatni az alapítványt, ahol mindig mosolygós arcokat látni – tette hozzá.

Baranyi Pálné alapító köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki megjelent az ünnepségen, illetve azoknak is, akik távolról követik a tevékenységüket, és évről évre látják az eredményeket. Munkájuk elsősorban empátiát és sokrétű szakmai tudást igényel, mindezekhez pedig támogatókra is szükség van – fogalmazott, akiknek köszönetet mondott, hozzátéve, hogy a jövőben is számítanak rájuk.

Sinka László kuratóriumi tag azon meggyőződésének adott hangot, hogy az alapítvány jövője is biztosított. Mint mondta, rendkívül hálás lehet mindenki, hogy létrejött a tiszteletreméltó tevékenységet folytató szervezet, amelynek briliáns csapata minden támogatást megérdemel. Köszönetet mondott a támogatóknak, illetve Török Sándor alpolgármesternek és Lukács Bernadett képviselőnek, akik jelenlétükkel is kifejezték, hogy az önkormányzat számára is fontos a civil szervezet működése. Az "Aranyszív Díjról" úgy fogalmazott; az elismerés ezúttal annak jár, aki valóban aranyból lévő szívvel dolgozik a foglalkoztatottakért és az alapítványért. Hozzátette, ez minden munkatársról elmondható.

Csehák Hajnalka alapítványi elnök köszönetét és háláját fejezte ki mindenkinek, aki támogatásával segíti a munkájukat. Örömmel szólt arról, hogy a nehézségek ellenére sok jó hangulatú, emberközeli, közösségerősítő programot tudtak lebonyolítani, illetve újakat is szerveztek.

Átadták a civil szervezet által alapított "Aranyszív Díjat", amelyet olyan személyek kaphatnak, akik sokat tesznek a sérült emberek társadalmi integrációjáért. A kuratórium döntése alapján az elismerést ez alkalommal – nagy meglepetésére – egy belső kolléga, Kőrösi Tamásné, Edit gazdasági vezető vehette át, aki a leghosszabb ideje, 1995-től munkatárs. Alapvégzettsége óvónő, majd mérlegképes könyvelői képesítést szerzett, de szociális területen is rendelkezik minden szakvizsgával. Végigkísérte az alapítvány életét; a nappali intézmény megalakulását, a támogatószoba és a foglalkoztató beindítását, illetve kivette a részét az ezekkel kapcsolatos feladatokból. Az alapítvány működése stabil, de ezért folyamatosan meg kell küzdeni. Az állami normatíva és az önkormányzati támogatás mellett a bedolgozásból és a kézműves termékek értékesítéséből befolyó sajátbevételekből, illetve pályázatok útján tudják biztosítani a szükséges pénzügyi keretet. Nagyon szereti a munkáját, mert összetartó közösségben dolgozhat, mindenki szívügyének tekinti az alapítvány működését. A jövő nagy kihívása a foglalkoztattak számára egy támogatói otthon létrehozása, ahol elláthatják őket, ha már nem áll rendelkezésre a szülői háttér – mondta el Edit.
Először osztották ki az "Aranyszív Plakettet", amellyel minden évben egy férfi egy hölgy foglalkoztatottat szeretnének díjazni. Katona Áron nemrég csatlakozott az alapítványhoz, kezdetben zárkózott volt, mostanra pedig rendkívül nyitott, tevékeny, igazi közösségi ember lett, aktívan részt vesz a bedolgozói munkákban is. A másik díjazott, Liczenciás Erzsébet, aki rendkívüli kézügyessége révén nagyon szépen rajzol, varr, kerámia tárgyakat készít, de részt vesz a szövésben, a bedolgozásban és a főzésben is.
Hagyományosan félévente külön jutalmat is kiosztanak azok között, akik nem tagjai a bedolgozói csapatnak, de besegítenek a munkájukba. Ezúttal Moronics László és Kovács Olivér részesült elismerésben.
Czeczon Zsuzsa intézményvezető elmondta, hogy minden foglalkoztatott elismerést érdemel, mert mindnyájan kitűnnek valamiben, illetve személyiségükkel is sok értéket közvetítenek egymás és mások felé. Zsuzsa szólt arról is, hogy a mostani jeles nap a 19. volt az alapítvány életében, igyekeztek összehozni a családokat, barátokat, ismerősöket és a támogatókat. Utóbbiak ilyenkor jobban betekinthetnek az alapítvány életébe, megismerhetik a foglalkoztatottakat, a tevékenységeket, láthatják, hogyan hasznosul a segítségük. Ezt szolgálta az is, hogy megnyitották a műhelyeket, az ott dolgozók megmutatták, hogy milyen fonott, szőtt, és egyéb termékek készülnek. Nagy izgalommal, közösen készültek az eseményre az intézmény munkatársai és a foglalkoztatottak, együtt gondolták ki, majd sütötték, főzték meg az ételeket. Igyekeztek "piknik hangulatot" varázsolni a kertbe, ahol vidám, kötetlen beszélgetések bontakozhattak ki. Zsuzsa egy éve vezeti az alapítványt, mint mondta nagyon szereti a munkáját, amit nem egyéni feladatként él meg, hanem csapatként dolgoznak. Jó látni azt, hogy a náluk lévő fiatalok boldogok, biztonságban érzik magukat, illetve, hogy az alapítvány munkatársai segíteni tudják őket a fejlődésben – fogalmazott.





Nyári táborok
2022-05-11 -
Szerkesztőségünk idén is összegyűjtötte a helyi és környékbeli nyári táborokat, programokat. A szolgáltatással azoknak a szülőknek kívánunk segítséget nyújtani, akik szeretnék, hogy gyerekeik biztonságosan, tartalmasan és élményszerűen töltsék a nyári szünidőt.
AKTUÁLIS
2022-07-23 - Történetünk az 1998-as önkormányzati választásokat megelőző kampányidőszakban kezdődött.
2022-07-13 - A SZÁKOM Nonprofit Kft. rakodó, tehergépjármű vezető munkakörbe keres munkatársat. 
2022-06-11 - A júniusban ünnepelendő pedagógusnap alkalmából minden pedagógus fogadja tőlem nagy-nagy szeretettel szívből jövő írásomat.
Nem lesz tűzijáték
2022-08-06
Elmarad a tűzijáték Százhalombattán a Battai Napokon és a Summerfesten – tájékoztatott közösségi oldalán Vezér Mihály polgármester.

Közös imádkozás
2022-08-06
A KÉSZ Százhalombattai Csoportja közös imádsággal emlékezik Nagyboldogasszony Napján, Százhalombattán Dunafüreden a volt Báté falu templom emlékkeresztnél, augusztus 15-én 17 órától.  

Római hajó Százhalombattán
2022-08-05
Huszonnégy fős legénységgel, korhű római folyami hajó köt ki a Duna-parton augusztus 15-én. Látványos élményt ígér a kikötés, a táborozás, illetve az egyéb programok.

Művészet, tudomány és felsőoktatás
2022-08-04
"Művészet/Elmélet Konferencia" címmel szervezett tudományos tanácskozást a Magyar Művészeti Akadémia, a Széchenyi István Egyetem és a Győri Balett június 14-én a győri Múzeumház épületében. A művészet, a tudomány és a felsőoktatás kapcsolatát vizsgáló konferencia egyik előadója a Százhalombattán élő Dr. Fazekas István PhD egyetemi adjunktus volt.

Nincs bűnözési hullám
2022-08-04
Százhalombatta a legbiztonságosabb települések közé tartozik, nincs idegen lakosok általi megemelkedett bűnözés, egyedi eset volt a július végén történt bűncselekmény – hangzott el az augusztus 4-i sajtótájékoztatón. 

Battai sportlövő az Eb és a vb válogatott keretben
2022-08-01
Szemán Dávid a Százhalombattai Lövészklub versenyzője az Európa-bajnokságon 50m pisztoly, a világbajnokságon pedig 10m és 50m pisztoly versenyszámban indulhat a magyar válogatott színeiben.

Villanyoszlopnak ütközött egy autó
2022-08-01
Villanyoszlopnak ütközött, majd az út menti füves területre csapódott egy személygépkocsi július 31-re virradóra Százhalombattán, az Olajmunkás utcában.

Elfogták a játszótéri támadókat
2022-08-01
Két napon belül felkutatták és elfogták az érdi rendőrök azt a párost, amely egy százhalombattai játszótéren támadt áldozataikra. Gáz és riasztófegyver is előkerült a szóváltás és dulakodás közben, valamint egy mobiltelefon is eltűnt.

Kárpátaljai konfirmandusok a Reménység Szigetén
2022-07-29
Az orosz-ukrán háború kitörése óta az Erdélyi Gyülekezet Karitatív és Kulturális központja folyamatosan fogadja a menekülteket a Reménység Szigetén, ugyanakkor a Kárpátalján otthon maradt kisebbségi magyarokat is rendszeresen támogatja. 

Szúnyoggyérítés
2022-07-29
Földi úton történő szúnyoggyérítést végez a BM Országos Katasztrófavédelm Százhalombattán augusztus 1-jén a napnyugta utáni időszakban. Kedvezőtlen időjárás esetén augusztus 2-3-án kerül sor a gyérítésre.

Tűzgyújtási tilalom
2022-07-29
Az elmúlt hetek csapadékmentes időjárása és a nagy szárazság miatt megszaporodott a szabadtéri tüzesetek száma Pest megyében – hívja fel a figyelmet az Érd Katasztrófavédelmi Kirendeltség.

A virágos Százhalombattáért
2022-07-28
Lezárult a jelentkezés a "Tiszta udvar – Rendes Ház" versenyre.Örömmel tölt el, hogy némi kihagyás után a városlakók az idén ismét szép számmal jelentkeztek a versenyre.

Házhoz megy a rendőrség
2022-07-27
Az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai, polgárőrök, a szociális gondozó központ munkatársa és az önkormányzat által delegált szakemberek ismét kitelepülnek a százhalombattai strandfürdőre, augusztus 6-án 10-14 óráig.

Három dobogós hely a modellvitorlás kupán
2022-07-27
Két ezüst-, egy bronzérem és több helyezés a százhalombattai Dunamenti Energia Modellező Klub mérlege a július 22.-24. között rendezett ölbői XXXIII. Köris Kupa regattán.

Római hajó Százhalombattán
2022-07-23
Huszonnégy fős legénységgel, korhű római folyami hajó köt ki a Duna-parton augusztus 15-én délután. Látványos élményt ígér a kikötés és a táborozás, a hajó augusztus 17-én reggel indul tovább Százhalombattáról Adonyba.

Pályázati felhívás
2022-07-22
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet  pénzügyi-számviteli munkatárs munkakör betöltésére. 

Hőségriasztás
2022-07-20
Életbe lépett a harmadfokú hőségriasztás.

Vigyázzon adataira - Internetes adathalászat, telefonos és facebook csalások
2022-07-18
Személyes és pénzügyi adataink komoly értéket képviselnek, ha ezek illetéktelen személyek részére hozzáférhetővé válnak, az komoly anyagi károkat is okozhat – hívja fel a figyelmet a rendőrség.

Újabb modellvitorlás érmek
2022-07-18
Egy arany- és egy bronzérmet, valamint előkelő helyezéseket szerzett a százhalombattai Dunamenti Energia Modellező Klub a Modellvitorlás Tata Kupa RG 65 hajóosztályban július 16-án.

Egy tucat érem
2022-07-18
Nyolc arany-, egy ezüst- és három bronzérmet nyert a Százhalom Városi Úszó Klub Egyesület a XVII. Tótkomlósi Nemzetközi Szenior Úszóversenyen július 16-án.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.