2023. október 02. - Petra napja
Hétfő
Min:13°
Max:25°
Kedd
Min:14°
Max:26°
Szerda
Min:14°
Max:20°
Csütörtök
Min:12°
Max:21°
Péntek
Min:13°
Max:21°
Önkormányzat

Díjátadó gála és koncert
2022-06-02 - Ünnepélyes keretek között, a Freedom zenekar koncertjével egybekötött rendezvényen adták át a városi kitüntető díjakat és a sport elismeréseket Százhalombattán, a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban május 27-én.
Vezér Mihály polgármester köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a járvány után újra a megszokott, méltó keretek között ünnepelheti a város azokat, akikre mindenki büszke lehet, "akik igen fontos bástyái, pillérei a közösségi életnek, Százhalombatta fejlődésének". Az önkormányzat nevében köszönetét fejezte ki a Freedom zenekarnak, illetve Katona Tamás menedzsernek, hogy az együttes hosszú évek óta felajánlásból lép fel a városi rendezvényeken. Szintén köszönetet mondott a jelen lévő Horváth Péternek a Dunamenti Erőmű vezérigazgatójának a cég intenzív társadalmi szerepvállalásért. Kiemelte, hogy a vállalat 250 millió forinttal támogatta az Arany iskola udvarán, kizárólag TAO-s forrásból épülő – egyesületi, oktatási és tömegsport igényeket kielégítő – kosárcsarnok kivitelezését. A városvezető szólt arról is, hogy a képviselő-testület "mindig a bőség zavarával küzd", amikor a kitüntető címek odaítéléséről dönt, mert nagyon sok példamutató személy, illetve tevékenység közül kell választani.

A "Város Díszpolgára" címet Dr. Tóth Béla háziorvos vehette át az idei évben. Dr. Tóth Béla 1979-ben végezte el az egyetemet, ami után mentőorvosként dolgozott egy évig. A katonai szolgálatot töltötte a következő évben, a leszerelés után pedig a Bajcsy Kórház ideggyógyászatára nevezték ki segédorvosnak. A pozíciót három hónapig töltötte be, mert ekkor jelentkezett egy Százhalombattán meghirdetett állásra. A sikeres pályázás nyomán 1981 december elsejétől megkezdte a rendelést az Óvárosban, majd más körzetet vállalt. Pályája során a betegekkel nemcsak ismeretségeket, hanem barátságokat is kötött. Mint a Hírtükör korábbi számában megjelent beszélgetésből kiderült, hívő emberként vallja, hogy "semmi sem magától értetődő, mindent naponta ki kell munkálni, mindenért újra és újra meg kell harcolni. Aki azt hiszi, hogy amit egyszer megszerzett, az mindörökre az övé, és többé semmit sem tesz érte, elveszíti a boldogságot".

"Kultúráért Százhalombatta Díjban" részesült a Forrás Néptáncegyüttes Független Színház társulata. Az együttes nevében Szigetvári József társulatvezető és művészeti igazgató, Sági Susann a Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Igazgatója és a Forrás Néptáncegyüttes két tagja vette át az elismerést.

A "Közrend, Közbiztonsági Díjat" Bátyi László rendőr alezredes, a százhalombattai rendőrőrs parancsnoka vehette át.

"Egészségünkért Díjas" lett a Százhalombattai Védőnői Szolgálat Kollektívája.

A "Szociális Munkáért Díjat" Hajnal Györgyné, a százhalombattai Magyar Vöröskereszt Hajléktalanokat Ellátó Integrált Intézmény vezetője kapta.

"Gyermekekért Díjban" részesült Tóthné Besenyei Ibolya, a Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda óvodapedagógusa.

"Testnevelési és Sport Díjat" vehetett át – a városi sportélet érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréséül – Szabóné Peretsényi Krisztina testnevelő és biológia szakos tanárnő.

"Köztisztviselői Díjban" részesült Gipper Ildikó, a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Irodájának munkatársa és Kékesi Erika, a Polgármesteri Hivatal Szervezési és Önkormányzati Irodájának munkatársa.


Átadták a Sport Elismerő Okleveleket is.
A 2021-es év "Legjobb Sportolója Csapatban" Százhalombattai Kézilabda Egyesület felnőtt csapata. Edző, Adorján Gábor.
Az SZKE felnőtt csapata a 2020-2021-es idényben az NB II. déli csoportjában indult. A tavaszi szezont az első helyen kezdte, majd nagy menetelés következett és a lejátszott 13 mérkőzésből 12-t megnyerve, bajnoki címet szerezett, és ezzel jogosulttá vált, hogy magasabb osztályba léphessenek. Az őszi szezonban lejátszott 12 mérkőzésből 6-ot megnyertek és a bajnokság 5. helyén várták a téli szünetet. Eredményeik továbbra is örömre adnak okot és versenyben vannak azért, hogy a jövő évi bajnokságban is az ország második vonalában, összességében a legjobb 30 csapat között szerepeljenek. A csapat nevében a díjat a csapat kapitánya Keresztes Levente, Tallér Zsolt az egyesület elnöke, és Keresztes József az egyesület szakmai vezetője vette át.

A tavalyi év "Legjobb Sportolója Egyéni Fiú Arany Fokozatban" Nagy Kolos, a VUK SE úszója. Edzője Rozanovic Ádám.
Legjobb eredményei: Felnőtt Rövidpályás OB 6. és 7. helyezés, FINA Úszó Világkupa 4x50 méteres mix gyorsváltó 7. és 4x50 méteres mix vegyes váltó 9. helyezés. Kolos sportösztöndíjjal a Pennsylvaniai West Chester egyetemre jár majd szeptembertől, az egyetem úszócsapatában folytatja a versenyzést.

A 2021-es év "Legjobb Sportolója Egyéni Fiú Ezüst Fokozatban" Lajkó Csanád, a VUK SE úszója. Edzője Rozanovic Ádám.
Csanád több rangos úszóversenyen is kitűnő eredménnyel szerepelt 50, 100, és 200 gyors úszásnemekben.

A 2021-es év "Legjobb Sportolója Egyéni Fiú Bronz Fokozatban" Réti András, a VUK SE úszója. Edzője Kovács Barna.
Réti András több ezüst, illetve bronz jelvényes versenyző, aki minden edzésen a tökéletes feladatkövetésre és a maximális teljesítményre törekszik.

A 2021-es év "Legjobb Sportolója Egyéni Lány Arany Fokozatban" Soós Dorka, triatlon sportágban. Edzője Roman Thürauer.
Dorka Magyar Bajnok lett triatlon sportágban, első helyen végzett a duatlon ranglistán, valamint számos kiemelkedő nemzetközi eredménnyel is büszkélkedhet.

A tavalyi év "Legjobb Sportolója Egyéni Lány Ezüst Fokozatban" Rupics Bernadett a VUK SE úszója. Edzője Rozanovic Ádám.
Bernadett legjobb eredményei: FINA Úszó Világkupa 4x50 méteres mix gyorsváltó 7. és 4x50 méteres mix vegyes váltó 9. helyezés.

A tavalyi év "Legjobb Sportolója Egyéni Lány Bronz Fokozatban" Jánosi Noémi a VUK SE úszója. Edzője Rozanovic Ádám.
Noémi legjobb eredményei: FINA Úszó Világkupa 4x50 méteres mix gyorsváltó 7. és 4x50 méteres mix vegyes váltó 9. helyezés.

A 2021-es év "Legjobb Utánpótlás Sportolója Csapatban" a Százhalombattai Kézilabda Egyesület Serdülő Csapata. Edző Koncsár Gergely.
Nagy feladat előtt állt az SZKE serülő csapata a 2021-2022 bajnokságban. Az előző évi félbeszakadt bajnokság miatt több mint fél évig nem tudtak tétmérkőzésen pályára lépni. Koncsár Gergely edzőnek 2021-ben is – mint minden évben – új csapatot kellett építenie. A magas szintű munkának köszönhetően az őszi tíz mérkőzésből 9-et megnyertek és vezették a III. osztályú serdülő bajnokságot. A remek kezdést remek folytatás követte és a csapat ezüstérmet szerzett a bajnokságában.  A díjat a csapat nevében Csukás Rómeó és Herkli Noel játékosok és Koncsár Gergely edző vették át.

A tavalyi év "Legjobb Utánpótlás Sportolója Egyéni Fiú Arany Fokozatban" Marosi Bálint a VUK SE úszója. Edzője Rozanovic Ádám.
Bálint legjobb eredményei: FINA Úszó Világkupa 4x50 mix gyorsváltó 7. és 4x50 mix vegyes váltó 9. helyezés. Nemrég érkezett haza Normandiából, a Gimnazisták Világbajnokságáról, amelyen 3 aranyérmet és két ezüstérmet szerzett.

A 2021-es év "Legjobb Utánpótlás Sportolója Egyéni Fiú Ezüst Fokozatban" Rupics Bendegúz a VUK SE úszója. Edzője Rozanovic Ádám.
Bendegúz legjobb eredményei: Országos Serdülő Bajnokság 200 méter hátúszás 4., 100 méter hátúszás 8. helyezés, FINA Úszó Világkupa 200 méter hátúszás 23. helyezés.

A tavalyi év "Legjobb Utánpótlás Sportolója Egyéni Fiú bronz Fokozatban" Rácz Bálint a VUK SE úszója. Edzője Vértesi Tamás.
Bálint a 2021. évi Cápa Országos Bajnokságra három versenyszámban kvalifikálta magát, 100m mellúszásban aranyjelvényes szintet teljesített, a tavalyi országos évjáratos ranglistán a legjobb eredménye 50m mellúszásban 8. hely.

A 2021-es év "Legjobb Utánpótlás Sportolója Egyéni Lány Arany Fokozatban" Bóta Liliána a VUK SE úszója. Edzője Vértesi Tamás.
Liliána a 2021 évi Cápa Országos Bajnokságra négy versenyszámban kvalifikálta magát, a 100m pillangóúszás döntőjében 7. helyezést ért el, három versenyszámban teljesített aranyjelvényes szintet, a tavalyi országos évjáratos ranglistán a legjobb eredménye 100m pillangóúszásban 7. hely.

A tavalyi év "Legjobb Utánpótlás Sportolója Egyéni Lány Ezüst Fokozatban" Balogh Noémi futás sportágban.
Noémi legjobb eredményei: "Tisztelet a Hősöknek" váltófutás 2. helyezés, a Nyáregyházi futóversenyen a 38 korosztályos versenyző közül a 7. helyen végzett. 

A 2021-es év "Legjobb Utánpótlás Sportolója Egyéni Lány Bronz Fokozatban" Dégi Csenge – a VUK SE úszója.
Edzője: Vértesi Tamás
Csenge a 2021 évben újonc versenyzőként nagyon gyorsan a legjobbak közé verekedte magát, három versenyszámban teljesített aranyjelvényes szintet, a tavalyi országos évjáratos ranglistán a legjobb eredménye 50m gyorsúszásban és 100m hátúszásban 6. hely.

A tavalyi év "Legjobb Masters Sportolója Férfi Kategóriában" Győri Sándor a Szenior SE Százhalombatta labdarugója.
Győri Sándor a Szenior SE Százhalombatta labdarúgó csapatának rangidős játékosa. Több mint 26 éve az egyesület aktív tagja, aki nem csak a futballpályán, hanem azon kívül is szorgalommal látja el feladatait.

A 2021-es év "Legjobb Masters Sportolója női kategóriában" Kisbajcsi Hajnalka kick-boksz versenyző. Felkészülését segítette Varga Krisztián.
A tavalyi év legjobb eredményei: a Horvátországi Karlovac Word Cup 2. és a Budapest Word Cup 3. helyezés.

A tavalyi év "Legjobb Edzője Csapatban" Adorján Gábor a Százhalombattai Kézilabda Egyesület felnőtt csapata edzője.
Adorján Gábor a kézilabda szeretetét édesapjától örökölte, aki válogatott játékos és szövetségi kapitány is volt. Gábor nagyon fiatalon már NB I-es játékos lett, és pályafutása során 20-szor szerepelt a magyar válogatottban is. Százhalombattán edzőként 2008-2009-es idényben mutatkozott be az akkor első osztályú csapatnál. Fáradhatatlan munkájának köszönhetően a csapat kialakítása és vezetése ismét felhelyezte Százhalombattát a kézilabda térképére.

A 2021-es év "Legjobb Edzője Egyénileg"Kovács Barna a VUK SE úszóedzője.
Kovács Barna 2014 óta dolgozik a Százhalombattai VUK SE úszószakosztályában. Elsősorban az úszásoktatást vezető edző, de ő szervezi a nyári egyhetes táborokat, valamint a tömegsportban résztvevő sportolók munkáját is irányítja. Több éves munkája során több ezer gyermeket és több felnőttet is ő tanított meg úszni. A szakosztály jelen élversenyzőinek nagy része is az ő oktató-nevelői tevékenységén keresztül nőttek fel.

A tavalyi év "Legjobb Testnevelője" Vass Éva az Arany János Általános Iskola és Gimnázium testnevelő tanára.
Vass Éva tanítói, testnevelő tanári végzettséggel több, mint 32 éve végzi pedagógusi hivatását Százhalombattán. Jelenleg az Arany János Iskolában tanít testnevelést az alsó-felső és a gimnáziumi tagozaton egyaránt. A város sport életében is aktívan részt vesz. Tagja a Battai Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének, a VUK SE kézilabda szakosztályában is nagy odafigyeléssel, szép eredményekkel végzi munkáját.

Az "Életmű Elismerés Sport Oklevél" díjazottja Koller János kézilabda szakedző.
Koller János nemzetközi szakedző több aranyérmet is nyert csapatával 1997-ben. Bronzérmet szerzett a SZVSE-MOL-al edzőként a Magyar Kupában, megkapták Pest Megye legjobb csapata díjat, Koller János pedig a legjobb edző lett a megyében. Volt a magyar ifjúsági válogatott szövetségi edzője is, amellyel kijutott a 2001-es luxemburgi Európa Bajnokságra. A VUK SE ifjúsági csapatával bronzérmes lett az NB I/B nyugati csoportjában 2014-2015-ben. Koller Jánossal hosszabb beszélgetés olvasható a http://www.hirtukor.hu/bel.php?ssz=35390 linken.



AKTUÁLIS
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
2023-05-31 - Szerkesztőségünk idén is összegyűjtötte a helyi és környékbeli nyári táborokat, programokat. A szolgáltatással azoknak a szülőknek kívánunk segítséget nyújtani, akik szeretnék, hogy gyerekeik biztonságosan, tartalmasan és élményszerűen töltsék a nyári szünidőt.
2023-04-07 - A Húsvét a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, ugyanakkor a tavasz eljövetelének köszöntése is, amit szinte mindenkor és minden vallás ünnepel, illetve a különböző kultúrák megemlékeztek, megemlékeznek róla.
Jelentős döntések az egészségügy, a szociális ellátás és az oktatás terén
2023-10-01
Gyermekfogászati ellátást is végző praxisok indulnak, kiemelkedő színvonalú gondozóházat alakítanak ki, nagymértékben emelkedik a felsőoktatási ösztöndíj – hangzott el a szeptember 27-i sajtótájékoztatón.

Aranyérem a modellvitorlás OB-n
2023-10-01
Egy éremmel és több helyezéssel zárta az ölbői horgászbázis legnagyobb taván a 2023-as modellvitorlás Országos Bajnokságot szeptember 16-17-án az F5-E hajóosztályban a százhalombattai Dunamenti Energia Modellező Klub . A versenyről Kunvári Sándor egyesületi tag számolt be.

Javuló teke eredmények
2023-10-01
A bajnokság első fordulójában elszenvedett sima vereség után, a második körben, idegenben szoros meccsen 4:2-re kapott ki a Battai Gurítók gárdája a Krix Team "A" ellen.

Kéményseprő álláshirdetés
2023-09-30
Kéményseprő szakmunkásokat és betanított munkásokat keres a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet.

Nemzetközi versenybíró képzés Százhalombattán
2023-09-30
 Az International Shooting Sport Federation (ISSF sportlövő világszervezet) sportlövő versenybíró képzését tart Százhalombattán október első hetében.

Elfogadták az új gondozóház koncepciótervét - Képviselő-testületi összefoglaló
2023-09-27
Százhalombatta Város Önkormányzata Képviselő-testülete több mint 25 napirendi pontot tárgyalt meg a szeptember 27-i ülésen. Kiemelkedő jelentőségű volt a költségvetés módosításához kapcsolódóan számos egyesületi és alapítványi kérelem támogatása. Zöld utat kapott az 50 férőhelyes gondozóház koncepcióterve, így elkezdődhet a hatósági engedélyek megszerzéséhez szükséges folyamat.

Megújult a mentőállomás kerítése - Környezetszépítés és fejlesztések városszerte
2023-09-27
Újrafestette az urbáriumi mentőállomás kerítését az Értünk Százhalombattáért Közéleti Egyesület, amely további hasonló városkép javító akciókat tervez Százhalombatta különböző részein.

Elérhető a SZEK időpontfoglaló mobilalkalmazás
2023-09-26
A százhalombattai lakosok az interneten és mobilalkalmazáson keresztül is foglalhatnak időpontot a Százhalom Egészségügyi Központba október 1-jétől. Emellett megmarad a személyes és telefonos lehetőség is.

Fontos hazai győzelem!
2023-09-26
29-25-re győzött (15-11) a Százhalombattai KE a Csepel ellen a férfi kézilabda NB II. osztályában a szeptember 24-i fordulóban. A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Lövész érmek a tűzfegyveres országos bajnokságokon
2023-09-26
A Magyar Sportlövők Szövetsége két egymást követő szeptemberi hétvégén rendezte meg a 20 lövéses Nemzeti és a 60 lövéses Nemzetközi versenyszámok országos bajnokságait a Fehér úti Nemzeti Lőtéren. A rekordszámú nevezésnek köszönhetően maratoni hosszúságú hétvégék voltak.

Két tucat karate érem
2023-09-26
Kiválóan szerepelt a Százhalombattai Karate Egyesület a SKI OPEN Karate versenyen – tájékoztatott Sándor Imre a klub elnök-helyettese.

Elgurult lehetőség
2023-09-26
Vereséggel kezdett a Battai Gurítók gárdája a BUKSZA bajnokságban, ahol 5:1-re kikapott a csapat a fővárosi Olajos Amazonok vendégeként szeptember 19-én.

Sinka László fogadóórája
2023-09-26
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok, október 10-én, kedden, 15 és 17óra között tartja fogadóóráját.

ÉLJEN A LEHETŐSÉGGEL!       
2023-09-26
Ingyenes tüdőszűrés a százhalombattia lakosok részére a SZEK-ben, október  9-31-e között.   

Halálos robbanás Dunafüreden
2023-09-25
Kigyulladt, majd berobbant egy lakóház Százhalombattán, a Rákóczi utcában hétfőn kora délután. A házban egyedül élő 70 év körüli férfi életét vesztette.

Jó bor, jó barátság - Szüreti szomszédolás
2023-09-22
XVIII. alkalommal rendezték meg a Tárnoki Szüreti Mulatságot, amelyre idén is meghívást kapott Százhalombatta, illetve Érd, Pusztazámor, Ercsi, Diósd és Sóskút is.

13 battai érem a nemzetközi kajak versenyen
2023-09-22
Idén második alkalommal rendezték meg Dunaújvárosban a Wichmann Tamás Nemzetközi Regattát, ezúttal 46 magyar és 11 külföldi klubból összesen 800 sportoló részvételével. Kilenc országból, Ciprusról, Izraelből, Olaszországból, Romániából, Spanyolországból, Szerbiából, Szlovákiából, Vietnámból és Magyarországról érkezett nevezés.

Új miserend
2023-09-21
Szeretettel várják a híveket, a katolikus istentiszteleti alkalmakra, az augusztus 21-től életbe lépett új miserend szerint.

MESÉS SZEPTEMBER VÉGE A KÖNYVTÁRBAN
2023-09-21
Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünnepeljük a népmese napját. A kezdeményezés a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtárból indult, a Magyar Olvasástársaság közvetítésével terjedt el mára határokon túlra is. A népmese napja logóját – a világfát – László Bandy, városunkban élő képzőművész-tanár készítette.

Szolgálat szárazföldön és vízen
2023-09-19
Számos rendezvényt biztosított a százhalombattai polgárőrség az elmúlt hetekben – tájékoztatott Szalai Attila elnök.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.