2024. április 19. - Emma napja
Péntek
Min:2°
Max:13°
Szombat
Min:6°
Max:12°
Vasárnap
Min:5°
Max:11°
Hétfő
Min:4°
Max:9°
Kedd
Min:5°
Max:11°
Beszélgetés

Nehéz év volt, még nehezebb jön
2022-02-10 - Évtizedek óta nem tapasztalt helyzetbe került az egészségügy. Kezdte ekképpen a Halom Televízióban tartott évértékelőjét dr. Berzéki Ferenc, a Százhalom Egészségügyi Központ főigazgatója. Elmondta, hogy azok, akik a második világháború után születtek, nem találkozhattak olyan nehéz, az egészségügyet érintő helyzettel, mint amilyet a koronavírus-járvány okozott. Ennek megfelelően, ahogy világszerte mindenhol, úgy a Százhalom Egészségügyi Központban is a koronavírus volt a meghatározó 2021-ben.
Míg 2020 azzal telt, hogy megismerjék a vírust és a tüneteket, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel és módszerekkel segítsenek a betegeken, a maszkviselés, a távolságtartás és a védőoltások pedig megmutatták az alagútból kivezető utat, folytatta a főigazgató, addíg a tavalyi év már nem a félelemről szólt. Sokkal inkább arról, hogy azt a rengeteg feladatot, amit a fertőzés okozott, miként oldják meg.

“A járványkezelésben nincs demokrácia. Harcolni kell a legnagyobb szövődmény, a halál ellen." Ezt mondta a főigazgató annak apropóján, hogy a második hullám idején a kórházakban megteltek az intenzív osztályok és rengetegen hunytak el a járvány következtében. A tomboló járvány pedig azt is megmutatta dr. Berzéki Ferenc szerint, hogy az egészségügyben milyen kevesen dolgoznak. Ahogy fogalmazott, ekkor az egészségügy már alkalmatlan lett a feladatainak ellátására. Szerinte be kellett volna mutatni a nyilvánosság számára a kórházakban uralkodó helyzetet, hogy az emberek lássák azt a heroikus küzdelmet, amit az egészségügyi alkalmazottak napról napra megvívtak.

Eközben megváltozott a közhangulat. Még 2020 tavaszán dalok születtek az egészségügyi dolgozók tiszteletére és megtapsolták, éljenezték őket, addig őszre ez már kezdett alábbhagyni, majd 2021-ben az emberek a kialakult helyzetért már szinte az egészségügyet tették felelőssé. A bezártság következtében és amiatt, hogy sokan nem kapták meg a szükséges ellátásokat, az addigi empátia agresszív viselkedéssé alakult. Ez pedig Százhalombattán sem volt másként. A Százhalom Egészségügyi Központban sok a nyugdíjas orvos és nagyon sokan dolgoznak kórházban is. Emiatt számos rendelés szünetelt, vagy csak kevesebb óraszámban tudták megtartani azokat, mert az orvosoknak a covid-osztályokon kellett dolgozniuk, vagy azok helyett dolgoztak, akik súlyos megbetegedés miatt a covid-osztályra kerültek. Az ellátatlan betegek száma így Százhalombattán is egyre magasabb lett és ez 2021-ben tovább fokozódott. Dr. Berzéki Ferenc szerint azóta sem érik utol magukat.

Bár az online időpontfoglalás nagyon kényelmes, de mégis meg kellett szüntetni. Az ugyanis a betegellátás kárára ment, mivel sokan fölöslegesen jelentkeztek be és a lefoglalt időpontban nem jelentek meg a rendelésen. Az új rendszerben kizárólag telefonon, vagy személyesen lehetett időpontot foglalni egy-másfél hónapra. Mivel ebből nagy konfliktus lett, a főigazgató végül úgy döntött, újra lehetővé teszik az internetes időpontfoglalást, de csak a százhalombattai lakosok részére. Ennek viszont pontosan az lett az eredménye, amire számítottak. A betegek hónapokra előre lefoglalták a szabad időpontokat és jelenleg az ötödik hónapig tele vannak a szakrendelések. Dr. Berzéki Ferenc elmondta, mivel sokan feleslegesen foglalják le az időpontokat és nem is mennek el az orvoshoz, ezért nem lehet tudni, hogy valójában hány beteg van akinek tényleg szüksége lenne ellátásra.

A főigazgató beszámolt arról is, hogy a Százhalom Egészségügyi Központ alapítványként nem tartozik a tavaly életbe lépett egészségügyi szolgálati jogviszony alá. Tartottak a jogviszonytól, hiszen az a rendelőintézet működtetését valószínűleg veszélybe sodorta volna. Ezt azzal magyarázta, hogy a Százhalombattán dolgozó orvosok egy része nyugdíjas, másik részük pedig főállásban kórházban dolgozik. Bár a munkaszerződést, amit a szolgálati jogviszony támasztott, közülük sokan aláírták, de engedélyt kaptak az Országos Kórházi Főigazgatóságtól, így máshol, például a battai egészségügyi központban is dolgozhatnak. Ha ezt az engedélyt nem kapták volna meg, akkor Százhalombattán most nem lenne rendelés. Hozzátette ugyanakkor, hogy vannak olyan, jellemzően fiatalabb munkatársak, akik szintén kértek engedélyt, de ők egyelőre azt nem kapták meg. Az így kiesőket a rendelőintézetben főleg részállásban, vagy vállalkozóként dolgozó doktorokkal pótolták. Ők ugyanis nem tartoznak az egészségügyi szolgálati jogviszony alá. Ez bár előnye az alapítványi működtetésű Százhalom Egészségügyi Központnak, de egyben hátránya is, tette hozzá a főigazgató. A jogviszony alá nem tartozó orvosok után ugyanis nem kapták meg az állami béremelést.

Az elmúlt időszakban a járvány okozta jelentős terhelés mellett nem hanyagolták el a fejlesztéseket. Az új digitális röntgen és a hozzá köthető átalakítás önmagában kétszázmillió forintba került. Emellett vásároltak új ultrahangkészülékeket, szemészeti CT-berendezést, és egy olyan eszközt az egynapos sebészetre, ami új szemlencse beültetéséhez szükséges, idén pedig beszerelnek egy új, csúcskategóriás sterilizálót. Az új, modern eszközökhöz ember is kell, aki működteti, folytatta a főigazgató. A legnagyobb gondot épp ezért a szakemberek hiánya okozza és amiatt rendeléseket kell elhalasztani, vagy csökkenteni azok számát.

Az idei az egyik legnehezebb év lesz a rendelőintézet történetében - zárta le az elmúlt esztendő értékelését a Százhalom Egészségügyi Központ főigazgatója. Ezt azzal magyarázta, hogy 2022 teljesen tervezhetetlen annak ellenére is, hogy a tervek egyébként megvannak, de jelenleg nem látja, hogy mindezt miként lehetne megvalósítani. Az energiaárak drasztikus mértékben emelkedtek és az intézmény átalányfinanszírozása csak május 31-ig tart. Dr. Berzéki Ferenc szerint egyelőre azt sem lehet megmondani, hogy meddig tudnak kitartani. Ugyanis ha a dolgozók olyan jelentős bérigényt nyújtanak be, amit nem tudnak nekik megadni és ezért felmondanak, akkor a betegellátás és az intézmény működése veszélybe kerülhet.



AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
"Bormisszió" ismét teljesítve - Egy verseny, ahol senki sem lehet szomorú
2024-04-17
Remek hangulatban – a Muslinca Dalárda műsorával, eredményhirdetéssel, kóstolóval és vacsorával – telt a 45. Regionális Borverseny a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban április 12-én. A Csobolyó Borbarát Klub által szervezett hagyományos mustrán helyi és környező települések borászainak 38 nedűjét értékelte a társadalmi és a szakmai zsűri.

"Legyen a vízitúra mindenkié"
2024-04-16
A fenti mottó jegyében rendezték meg a Magyar Vízitúra Szövetség második országos konferenciáját, ezúttal Százhalombattán a Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban, április 13-14-én. A szakmai találkozón előadásokkal és számos egyéb programmal – workshopok, képzések, vizsgalehetőség, bemutató, versenyek, hajnali dunai evezés – várták a résztvevőket.

Ismét taroltak a szenior úszók
2024-04-15
45 érmet nyert a Száz Halom Városi Úszó Klub a Hódmezővásárhelyen megrendezett IV. Consolis ASA nemzetközi szenior úszóversenyen. Az egyesület 14 versenyzője 56 számban állt rajthoz, 18 arany-, 19 ezüst- és 8 bronzérmet szerezve.

Verssel, prózával az irodalom szárnyán
2024-04-15
A Magyar Költészet Napján, április 11-én tartotta az idei városi vers- és prózamondó verseny díjátadó gáláját a Hamvas Béla Városi Könyvtár. Az intézmény több évtizedes hagyományra visszatekintő versenyére idén közel 140 diák nevezett, közül 34-en vehettek át díjakat; 17-en magyar, 17-en idegennyelvi kategóriában.

Beruházás a fenntartható jövő érdekében
2024-04-14
Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású zöld hidrogén üzemét adta át a MOL a százhalombattai Dunai Finomítóban április 11-én. Az ünnepségen jelen volt Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester is.

Új szín-tér a kulturális életben
2024-04-14
Többfunkciós rendezvénytermet alakított ki a HIT Gyülekezete a Szent István téren található ingatlankomplexum egyik helyiségéből. A bérelt ingatlan felújítását az Önkormányzat is támogatta.

Pályázati felhívás
2024-04-12
Százhalombattai Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ munkakör betöltésére.

Egy pont a Balaton partjáról!
2024-04-10
28-28-as (félidő, hazai-vendég: 17-14) döntetlent játszott idegenben a Százhalombattai KE a NEKA U21 csapata ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában az április 7-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt a battai klub elnöke számolt be.

Változik a forgalmi rend
2024-04-10
Ismét kétirányú lesz az Ady Endre utca a Radnóti utcai kereszteződéstől a 9. számig terjedő szakaszon április 15-től.

Sinka László fogadóórája
2024-04-09
Sinka László a 6. számú dunafüredi egyéni választókerület képviselője, tanácsnok fogadóórát tart április 16-án, kedden, 15:00-16.30 óra között.

Feltáruló történelem - Megnyitotta kapuit a "Matrica" Múzeum és Régészeti Park
2024-04-09
Szezonnyitó ünnepség keretében indította az évadot az önkormányzati intézmény; megújult az állandó kiállítás, valamint jelentős rekonstrukciós munkálatok kezdődnek a szabadtéri múzeumban.

Mélyreható történetek - Megjelent a Százhalom Kalendárium +
2024-04-09
Az idei kötet különlegessége, hogy ezúttal főként 20. századi, kizárólag Százhalombattával foglalkozó értékes írásokkal találkozhat a település múltja iránt érdeklődő olvasó. Az Önkormányzat támogatásával készült kiadványt a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatták be, ahol a helyi iskolák és nyugdíjas klubok átvehették a részükre ajánlott példányokat.

Egy tucat aranyérem a szenior úszóknál
2024-04-09
Kiválóan szerepelt A Száz Halom Városi Úszó Klub, Budapesten az I. Semmelweis Nemzetközi Rövidpályás Úszó Kupán április 6-án – tájékoztatott Tejes István az egyesület alelnöke.

Érem és remek teljesítmények a futó-hétvégén
2024-04-04
Két megmérettetésen is eredményesen szerepeltek a SZVISE Atlétika Szakosztály versenyzői március 23-24-én.

"Minden út Rómába vezet"
2024-04-04
Mi a titka a római utaknak? Miért és hogyan építették ezeket? Milyen volt az élet a Római Birodalomban?

Állásajánlat
2024-04-04
A SZÁKOM Nonprofit Kft. azonnali munkakezdéssel rakodó munkakörbe munkatársat keres.

Gyász
2024-04-04
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Magyar Sándorné, született Bozsik Erzsébet, 2024. március 20-án, életének 90. évében elhunyt.

Táborozási támogatás - Ismét segít a Remény Bajnoka
2024-04-03
A Remény Bajnoka Alapítvány 25.000 Ft összegű napközis táborozási támogatást nyújt 280 százhalombattai lakóhelyű, városi intézményben tanuló általános iskolásnak. A támogatást azok a leendő elsősök is igénybe vehetik, akik a 2024/2025-ös tanévben kezdik meg általános iskolai tanulmányaikat.

Tegyen az egészségéért - Egészségnap és Laborhét  
2024-04-02
Ismét megszervezik a százhalombattai városlakók számára az ingyenes Egészségnapot, ezúttal május 11-én, szombaton – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester és Török Sándor alpolgármester. Az Önkormányzat által finanszírozott laborvizsgálaton is részt vehetnek a háziorvosok által javasolt battai páciensek.

Hosszú, dolgos életek
2024-04-02
Három városlakó is betöltötte a 90. életévét nemrég, a szépkorúakat az Önkormányzat is köszöntötte.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.