2022. május 29. - Magdolna napja
Vasárnap
Min:10°
Max:17°
Hétfő
Min:9°
Max:18°
Kedd
Min:9°
Max:23°
Szerda
Min:13°
Max:23°
Csütörtök
Min:13°
Max:26°
Sport

Bravúros győzelmek
2021-11-02 - 32:26-ra nyert a Százhalombattai Kézilabda Egyesület a Komáromi VSE ellen, a férfi NBI/B kézilabda bajnokságban a battai Sportközpontban október 22-én – tájékoztatott az egyesületi beszámolóban Tallér Zsolt, a klub technikai vezetője. 
Két frissen feljutott csapat mérkőzése következett a sorban. A tabellán sokkal jobb pozíciót foglaltunk el. Jó érzés kimondani, de kötelező volt hazai pályán legyőznünk a nulla pontos Komáromiakat.
A mérkőzés első perceiben felváltva estek a gólok. Egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól. Néhány kivédekezett vendég támadás és az arra válaszul érkező gyors gól eredményeként a 11. percben sikerült ellépnünk 3 góllal. Az első félidő hátralévő részében ez a különbség jelentősen nem változott. A szünetben nálunk volt a minimális előny.
A második félidőt úgy folytatódott, ahogy az első abba maradt. Sajnos következett öt rossz perc és a vendégek koncentráltabbak voltak. Ebből adódóan a 42.percben átvették a vezetést (20-21).
Ekkor megrázta magát a csapat és Félegyházi Zsolt és Gyurcsovics Árpád vezérletével, nagyobb tempóba kapcsolt. Sikerült egy 6-1-es rohamot intéznünk és máris megnyugtató előnnyel léptünk a mérkőzés utolsó tíz percébe. Szerencsére a játék képe nem változott így a mérkőzés végére magabiztossá vált a győzelem.
SZKE: Kovács, Pásztor, Bokréta (kapusok), Mogyorósi 2, Tóth 5, Félegyházi 7 (4), Kővári 5, Gyurcsovics 6, Pap, Kiss 4, Keresztes 1, Fiar, Kedves 1, Györkő 1, Fehér, Major; vezetőedző: Adorján Gábor

A csapat folytatta a remek menetelést, a BFKA Balatonfüred vendégeként rendkívül kiélezett küzdelemben, 32:30-ra diadalmaskodott a legutóbbi fordulóban.

Nem lehetett eldönteni, hogy ki a mérkőzés esélyese. Csapatunk kellő önbizalommal és nagy akarással érkezett meg a csarnokba.
A mérkőzés első perceiben gólváltás volt a csapatok között. A hatodik percben 3-3 volt az eredmény. Ekkor emberelőnybe kerültünk, amely alatt sikerült két üres kapus gólt szereznünk és ez által kis előnyt építenünk. Sajnos ezt gyorsan ledolgozták az akadémisták és a 12.percre már ismét döntetlent (6-6) mutatott az eredményjelző. Néhány jó védekezés és sikeres támadás következett, amely alatt Gyurcsovics Árpád vezetésével sikerült ellépnünk 10-6-ra. A mérkőzés ismét fordult egyet és egy rosszul sikerült hat percben a hazaiak átvették a vezetést (11-10). Ez után a lüktetés lecsitult és felváltva estek a gólok. Az első félidő utolsó percében Kővári Balázs megkapta harmadik két perces büntetését, így őt elvesztettük a második félidőre.
A második etap első nyolc percében nagyobb figyelemmel és fegyelemmel játszva, Keresztes Levente irányításával a csapat négy gólos előnyt épített fel (16-20). Ez az előny kicsit megnyugtatta a mieinket. Ugyan a hazaiak feljöttek egy-két gólra, de egyenlíteni sosem tudtak. A mérkőzés ebben a szakaszában Kiss Attila nyújtott kiemelkedő teljesítményt.
Az 57.percben 31-28-ra vezettünk. Az akadémisták kemény hajrába kezdtek és az utolsó percre feljöttek egy gólra, sőt az utolsó percben támadhattak az egyenlítésért. Kovács Jánosnak sok fontos védése volt a mérkőzés során, de a legfontosabb ekkor következett. A kipattanó labdából gyors indítás után, ki más, mit Gyurcsovics Árpád állította be a végeredményt.
A csapat, ezen a mérkőzésen kihasználta nagyobb rutinját és fegyelmezett játékának köszönhetően megérdemelten gyűjtötte be a két pontot idegenben.
SZKE: Kovács, Bokréta (kapusok), Mogyorósi 3 (1), Tóth 5, Félegyházi 5, Kővári 1, Gyurcsovics 7, Pap, Kiss 8, Keresztes 2, Fiar, Kedves, Györkő, Fehér, Major, Szalay; vezetőedző: Adorján Gábor

A következő hazai mérkőzésen a Százhalombattai KE a PLER KC-t fogadja, november 13-án, szombaton 18 órától a Sportcsarnokban, ahova továbbra is ingyenes a belépés, de csak védettségi igazolvánnyal. Jöjjenek minél többen, mert megérdemli a csapat a szurkolást !


Nyári táborok
2022-05-11 -
Szerkesztőségünk idén is összegyűjtötte a helyi és környékbeli nyári táborokat, programokat. A szolgáltatással azoknak a szülőknek kívánunk segítséget nyújtani, akik szeretnék, hogy gyerekeik biztonságosan, tartalmasan és élményszerűen töltsék a nyári szünidőt.
AKTUÁLIS
2022-05-22 - Városunk még mindig hordoz magán néhány építészetileg és urbanisztikailag szocreál stílusjegyet. Ezt a vonást legjobban és a legészrevehetőbben a parkolással kapcsolatosan lehet megélni a mindennapokban. 
2022-05-22 - Fazekas István gondolatai
2022-05-16 - Cserélje le elavult mobilját!
Ovi-zsaru a Százszorszép óvodában
2022-05-28
Óvodánkban ebben a nevelési évben is folytatódott az Ovi-zsaru prevenciós program, május 16-án a gyerekek 3. alkalommal vettek részt olyan eseményen, amelyen a kapcsolattartó rendőrök személyesen is jelen voltak.

Nemzeti Összetartozás Napja
2022-05-28
Megemlékezés a trianoni döntés 102. évfordulóról.

Aktív futók
2022-05-25
Több helyszínen is megmérettették magukat a SZVISE Atlétika szakosztályának futói május utolsó előtti hétvégéjén.

GEMS of Europe diákcsere Szlovéniában
2022-05-24
Négy diák és két kísérő pedagógus képviselte a százhalombattai Arany János iskolát a GEMS of Europe Erasmus+ projekt második diákcsere programján a Slovenske Konjice városban található szlovén partneriskolában.

Hősök napja
2022-05-24
Megemlékeztést tart a KÉSZ Százhalombattai Csoportja május 29-én.   

A mi pünkösdünk
2022-05-24
A fent szereplő címmel indít 9 részes, ünnepre hangoló videó sorozatot a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége május 27-től. A sorozatban többek között Illéssy Mátyás, a százhalombattai Szent István templom plébánosa is megosztja majd a Szentlélek kitöltetéséről szóló gondolatait.

Virágos város
2022-05-22
A hagyományokhoz híven idén is virágosztást tartott az önkormányzat Százhalombattán. A városlakók összesen közel 20 ezer tő egynyári növényhez juthattak hozzá.

Aranyérem és helyezések az élményfutáson
2022-05-22
Kategóriájában az első helyen végzett Balázs Anikó, a SZVISE atlétika szakosztályának versenyzője a szolnoki Pizza Sprint Élményfutás 14 kilométeres távján május 8-án.

A hely története - Harminckét év a város szolgálatában
2022-05-22
A Matrica Múzeum felkérésére az intézmény helytörténeti sorozatának keretében tartott előadást Vezér Mihály Százhalombatta polgármestere a város 50 éves múltjáról, kiemelve azt a több mint három évtizedet, amelyet különböző beosztásokban a település szolgálatában töltött.

Nem hozott szerencsét a péntek 13
2022-05-22
38-32-re kikapott a Százhalombattai KE a Vecsés otthonában az NBI/B férfi kézilabda-bajnokság rájátszásában május 13-án– derül ki Tallér Zsolt, a battai klub technikai igazgatójának beszámolójából.

Ismét TeSzeddeltünk!
2022-05-22
A TeSzedd!- Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció, ma hazánk legnagyobb civil mozgalma. A hulladékgyűjtés keretében az aktivisták, önkéntesek szerte az országban "nagytakarítanak". Már a tizedik akcióra került sor idén.

Polgárőr beszámoló  
2022-05-22
Nagyon sok iskolai rendezvény volt áprilisban, a legnagyobb mozgósítást igénylő esemény az "Eötvös Futás" volt. 

Madarak és fák napja a Kipp-Kopp Óvodában
2022-05-22
Óvodánkban az idei évben is megrendeztük a már hagyománynak számító Madarak és fák napi játékos vetélkedőnket. 

JÓ SZÓVAL JÁTSZANI...
2022-05-22
Tudjuk, játszani sok mindennel lehet, és azt is tudjuk, ez fontos és jó dolog gyermek, felnőtt életében egyaránt.

Tehetségnap az Egyesben
2022-05-22
Ha május, akkor Tehetségnap. Nincs járvány, nincs korlátozás, így megrendezhettük újra a Tehetségek napját.

Megmentik a tavat
2022-05-17
Megkezdődött a százhalombattai dunafüredi Csonakázó-tó vízzel való feltöltése május 16-án. A vízpótlás 10 napon keresztül zajlik – tájékoztatott a helyszínen Vezér Mihály polgármester.

Látogatás a Hivatalban
2022-05-11
A százhalombattai Sérültekért Alapítvány 12 fős csoportját fogadta a Városházán Vezér Mihály polgármester május 5-én.

Madarak és fák napja
2022-05-11
A hagyományokhoz hűen, a jeles nap alkalmából az önkormányzat nevében ismét fát ültetett az óvodásokkal közösen Vezér Mihály polgármester a kulturális központ mögötti területen. Az eseményen részt vett Nagy Balázs alpolgármester és Lukács Bernadett képviselő is.

Két műrepülő-érem
2022-05-11
Egy arany- és egy ezüstérmet nyertek a százhalombattai DEMK versenyzői a Pécsett megrendezett Körrepülő műrepülő modellek Mecsek Kupáján, május 8-án.

GEMS of Europe diákcsere Portugáliában
2022-05-11
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium öt tanulója és két pedagógusa május 1-jén indult útnak, hogy iskolánkat képviselje a 2020 decemberében kezdődött GEMS of Europe nemzetközi projekt első személyes diákcsere programján a portugál fővárosban, Lisszabonban. 

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.