2024. március 29. - Auguszta napja
Péntek
Min:7°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:21°
Hétfő
Min:10°
Max:23°
Kedd
Min:8°
Max:13°
Városnapló
A rovatban nem a szerkesztőség által készített és nem rendelt írások jelennek meg, amelyek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet.

Állatvédelemben is a szemléletformálásé a jövő!
2021-05-19 - Napjainkban az állatvédelemről elmondható, hogy nem közvetlenül gazdasági vagy környezetvédelmi indíttatásúnak, sokkal inkább etikai megfontolásúnak kell lennie – erkölcsi alapokon kell álljon, különben nem működhet hatékonyan.
Ki kell mondanunk, hogy az állatok érző lények: a fájdalom, valamint a létszükségleteik kielégítéséhez szükséges tényezők hiánya számukra is nagy szenvedést okoz. Ameddig nincs szakmai állatvédelmi képzés hazánkban, addig leginkább az állatorvosok az állatvédelem letéteményesei.

Az állatok sérelmére leggyakrabban elkövetett bűncselekmény az állatkínzás, melynek tilalma 2004-ben került be az akkori Büntető Törvénykönyvbe – legsúlyosabb büntetési tétel ma három év szabadságvesztés. Azonban az állatkínzásért járó szankciók nem elég elrettentőek ahhoz, hogy az emberek leszokjanak az állatokkal szemben alkalmazott kegyetlen bánásmódról.

De van felelősségünk, mivel az állatok saját érdekérvényesítésre nem képesek (a jogalanyiság vitatott), így védelmük érdekében nekünk kell fellépnünk. Az állatvédelem számos tényező által kerülhet megítélésre, így összetett kérdésként kell kezelnünk – etikai, közegészségügyi, politikai és gazdasági kérdésként is felvetődhet. De ami leghatározottabban képes hatást gyakorolni az állatok védelmének ügyére, az ma a politika!

Az állatvédelem célja elsősorban a szándékos állatkínzás megelőzése, feltárása, kezelése. De cél, olyan alapvető elemek biztosítása, mint az állattartás során az állat jó közérzetének elérése, ami az állathigiéniát is magába foglalja – hiszen betegség esetén nem alakulhat ki “a" jó közérzet.

Biztosítani kell az elvárható állathigiéniát, ami elsősorban mentességet jelent:
az éhségtől, szomjúságtól;
fájdalomtól, betegségtől, sérülésektől;
félelemtől, káros stressz-hatásoktól.

Az állatvédelmi szervezetek sokszor az állatkínzásért járó szankciók szigorítását sürgetik, míg én sokkal inkább az állatokkal való együttélés szabályainak oktatására, az állattartási ismeretek alapos és szemléletes bemutatására helyezném a hangsúlyt, különösen a gyermekek esetében. Felnőtteknél is fontos a tájékoztató elbeszélgetés – sokan tapasztaljuk, hogy ha az addig rutinból cselekvő emberek pontos információval rendelkeznek az állatok viselkedéséről, és megfelelő módon közelítik meg őket, akkor számos tévhit, félreértés feloldható például a kennelben tartással, vagy az ivartalanítással kapcsolatban.

Tévhit az is, hogy nekünk embereknek kellene alkalmazkodnunk az állatok igényeihez. Viszont az ember képes tanulmányozni az állatok viselkedését, és képes változtatni a velük szemben alkalmazott bánásmódon. Fordítva ez nem lehetséges, így a megoldás mindenképpen a mi kezünkben van – épp ezért leginkább szemléletváltásra lenne szükség.

Hiszek a társadalmi és környezeti nevelés erejében, amit kiválóan lehet az állatvédelemben is alkalmazni. Hiszem, hogy az empátia és szolidaritás valahol azzal kezdődik, hogy vigyázunk a körülöttünk élő természetre, állatokra. Tudatos tervezéssel tegyük állatbaráttá társadalmunkat, környezetünket.

Oktatásban alkalmazható környezeti nevelési elemek:
felvilágosítás a felelős állattartásról;
tájékoztatás a felelős környezetkezelés elemeiről;
adományozás és önkéntesség népszerűsítése iskolai keretekben;
 praktikus állatbarát ötletek propagálása családi házaknál (darázs-garázs; béka garázs; cinkegolyó; madáretető készítés stb.)
Állatvédelem megerősítésének lehetőségei napjainkban:
Cél az állatvédelemben olyan a menhelyek számára ingyenesen használható jelzőrendszer kiépítése, amibe automatikusan kerülnek az állatkínzók adatai, miután jogerős elítélő határozat született ügyükben. Akit egyszer elítéltek állatkínzásért, ne fogadhasson örökbe állatot.
Fontos, hogy 2021. április 1-től a kedvtelésből tartott állatokkal történő kereskedés FELIR azonosító köteles tevékenységgé válik a jövőben, az állatkínzó kutyaszaporítók, illegális kisállat-kereskedők tevékenységének felszámolásáért.

2021 őszén egy komplex edukációs program indul állattartóknak a NÉBIH szervezésében Gazdijogsi néven, ami gyakorlati ismeretekkel és kellő elméleti tudással ruházza fel a gondoskodó állattartókat.

Támogassuk az állatvédelemmel foglalkozó szervezeteket, állatmenhelyeket! A legtöbben nagy szeretettel várják az állatvédelem iránt elkötelezett önkéntes tagok csatlakozását, és szívesen fogadják a részükre felajánlott adó 1%-ot is!

Az állatvédelem korunkban már életérzéssé, életformává vált. Semmiképpen nem szakma – hivatás!

Nem volt ez mindig így. A hazai állatvédelem kezdeti lépései:
1820 – a Tudományos Gyűjteményben jelent meg közlemény az állatvédelemről (Angliában 1824-ben!)
1883 – Országos Állatvédő Egylet megalakítása (Hermann Ottó)
1944 – az állatvédő egyesületek Szövetsége feloszlatásra kerül.
Ettől kezdve az állatvédelem közegészségügyi gazdasági kérdés volt csupán.
A 2. világháborút követően az állatvédelem tabutéma lett, lényegében egészen a hazai rendszerváltásig.
Tegyünk érte, beszéljünk róla!
Jószai Teodóra
Demokratikus Koalíció, Pest megye 8.sz.vk.


AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.