2024. március 28. - Gedeon, Johanna napja
Csütörtök
Min:7°
Max:16°
Péntek
Min:6°
Max:19°
Szombat
Min:11°
Max:23°
Vasárnap
Min:12°
Max:22°
Hétfő
Min:12°
Max:24°
Rendőrségi hírek

A bizalom jogi és etikai vizsgálata
2021-03-11 - Az "Áldozatok Világnapján" - ezzel a címmel tartott előadást az Érdi Rendőrkaptányság bűnmegelőzési programjának keretében a Százhalombattán élő dr. Fazekas István PhD egyetemi adjunktus, Jókai-díjas drámaíró. A gyermekvédelem és az áldozatsegítés lehetséges módjai voltak ezúttal a főbb témakörök.
Az Európa Tanács 1990. február 22-én tette közzé a bűncselekmények áldozatainak chartáját. Ezt a napot azóta az Európai Unió több országa, köztük hazánk is, a bűncselekmények áldozatainak napjává nyilvánította. Ebből az alkalomból szervezett nagyszabású online előadást Szatmáriné Berczi Dolóresz rendőr százados, aki elmondta, hogy a rendőrség dolgozói az Áldozatok Világnapján elsősorban arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy mindenki lehet áldozat, ezért minden cselekvőképes ember köteles tenni annak érdekében, hogy az áldozattá válás elkerülhető legyen. A bűnmegelőzés csak nagyfokú társadalmi együttműködéssel lehet hatékony, éppen ezért ennek érdekében dolgozták ki azt a bűnmegelőzési programot, melynek nemcsak a rendészeti szervek dolgozói és a kapcsolódó társszervek, hanem a polgárőrségek, a gyámhivatalok és egyes pedagógusok is részesei. A rendőr százados kitért arra is, hogy elsőként akkor fogalmazódott meg benne az a gondolat, hogy az irodalom tükrében való büntetőjogi vizsgálódás bűnmegelőzési aspektusból is hasznos lehet, amikor 2012 nyarán, Százhalombattán, az Óvárosi Közösségi Házban láthatta Fazekas Istvánnak az Elvira című drámáját. Ez a színdarab az uzsora-bűncselekmények elkövetőit és áldozatait olyan mélyreható jogi és lélektani tárgyilagossággal mutatja be, hogy a jogalkalmazóknak is tanulságos lehet az ismerete. A százados asszony beszélt arról is, ha az áldozattá válás mégis megtörténne, jó tudni, hogy van segítség, és meg lehet előzni a másodlagos viktimizációt, melyről elsősorban akkor beszélhetünk, ha a hatóságok a bűncselekmény elszenvedését követően nem megfelelően viszonyulnak az áldozatokhoz, vagy a pozitív megnyilvánulásra, segítésre, támogatásra nem a megfelelő időpontban kerül sor.
 
Dr. Fazekas István előadásának első része azt vizsgálta, mit is jelent a bizalom, és hogy annak kihasználásával, miként lesz a jóhiszemű félből áldozat. Elsőként is a paradicsomkerti bűneset narratíváján szemléltette, hogy a színlelt jó szándék felmutatásával, hogyan ébreszti fel a bizalmat a kígyó az asszonyban, s a felébresztett bizalom kihasználásával, mi módon csalja aztán lépre. A paradigma-történet azért is jó példa – fogalmazott –, mert annak tisztázása is mindig fontos, hogy mennyiben járultak hozzá az áldozat cselekedetei és tulajdonságai az adott bűncselekmény elkövetéséhez, azaz milyen az áldozat ún. viktimitási foka. Az eredendő bűnről szóló tanításban az asszony nagyravágyása lesz áldozattá válásának igazi okozója. A bizalom felébresztése és az azzal való visszaélés lélektana minden esetben a kígyó és az asszony lélektanához hasonlatos. Ezt a lélektani hasonlóságot az előadó számos világirodalmi példával illusztrálta, majd a gyermekvédelem fontosságát hangsúlyozta. Az érzelemszegény környezet, a társadalmi elszigeteltség és a bűncselekményekkel terhelt szociális háttér fokozottan növeli a gyermekek áldozattá válásának kockázatát.  
 
Az előadás másik része az online tér segítségével megvalósuló bűncselekményekkel foglalkozott. Az internet világában az emberi kontaktus természetes jellege elvész, és az online kommunikáció nagyon sok lehetőséget ad a visszaélésekre - hangsúlyozta.
 
Szatmáriné Berczi Dolóresz elmondta még, hogy az eddigi visszajelzések alapján a büntetőjogi problémák szemléltetése az irodalom segítségül hívásával nemcsak színesebb és lényegre törőbb, hanem sokkal életközelibb is, éppen ezért az Érdi Rendőrkapitányság folytatni fogja a drámaíróval elkezdett közös munkát.

AKTUÁLIS
2024-03-22 - A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2024. ÁPRILIS 2-tól 2024. ÁPRILIS 14-ig a BUDAPEST-DÉLI – BUDAPEST-KELENFÖLD  között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 40A/42 BUDAPEST – PUSZTASZABOLCS – DUNAÚJVÁROS vasútvonalon a hirdetményben szereplő vonatok módosított, illetve rövidebb útirányon közlekednek.
2023-09-11 - Születésem után az M4-es épületbe, (ma Hága László utca 11.) költöztünk, és a következő harminc évet itt töltöttem el. Első emlékeimben a lift volt az, ami megragadta a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a vidékről felköltözött felnőttekét is.
Nem emelkednek gyermekétkeztetés térítés díjai - Képviselő-testületi összefoglaló
2024-03-27
Százhalombatta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete március 27-én tartotta soron következő ülését a Szekeres József Konferenciaközpontban. Jogszabályi előírásnak eleget téve, felülvizsgálatra kerültek a szociális ellátások ellenértékeként megállapított intézményi térítés díjai, valamint a gyermekétkeztetés térítés díjai, azonban azok továbbra is változatlanul maradnak, az Önkormányzat nem kívánja azokat emelni.

Nyitva van az Aranykapu 4.
2024-03-27
A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium negyedik alkalommal is nagy szeretettel várta a leendő első osztályos gyermekeket és szüleiket március 21-én.

Hello DUFI, Viszlát kérdések! - Tudja meg mi történik MOL Dunai Finomítóban a Hello DUFI lakossági appon keresztül
2024-03-25
Kíváncsi, hogy mi történik Százhalombattán a MOL-nál, mert a finomító környezetében él? Tudni szeretné, mik a legfrissebb hírek és a legfontosabb események?

Magabiztos hazai győzelem!
2024-03-25
 33-27-re (17-14) győzött a Százhalombattai KE a PTE-PEAC ellen a férfi kézilabda NB II. F csoportjában a március 23-i fordulóban.  A mérkőzésről Tallér Zsolt, a battai klub elnöke számolt be.

Húsvéti csomagok és meglepetés műsor
2024-03-22
Az ünnep alkalmából idén is megajándékozza az Önkormányzat a bölcsődéseket, az óvodásokat, az általános- és középiskolásokat, a Sérültekért Alapítványnál és a Szülők Fóruma Egyesületnél ellátott gyermekeket, függetlenül attól, hogy százhalombattai lakosok-e. Húsvétváró rendezvényre is várják a város apraját- nagyját.

Olivér ajándéka - Csodák márpedig léteznek!
2024-03-22
Teljesült a betegséggel küzdő Olivér vágya, hogy egy speciális számítógéppel tarthassa a kapcsolatot a külvilággal, illetve online folytathassa tanulmányait a kórházban.

Húsvétra készülve
2024-03-22
Ismét ünnepi díszbe öltöztetem a Szent László tér egy részét, ahol tojásfa és a tavaly már kihelyezett fanyulak várják az odalátogatókat.

Tisztító akció az Óvárosban
2024-03-22
Ahogy évek óta a Víz Világnapja alkalmából, Szabó Gábor önkormányzati képviselő idén is zsákot fog az önkéntesekkel együtt, és a Duna-part óvárosi szakaszán összeszedik az ott felejtett hulladékot.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-22
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban. 

Muzsikás az "Egyes"-ben
2024-03-22
A MOL ÚJ EURÓPA ALAPÍTVÁNY támogatásával a Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola tanulóinak rendhagyó énekórákat tartott a hagyományos magyar folklór zenét játszó ikonikus "Muzsikás" együttes.

Műemlékvédelem felsőfokon
2024-03-22
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műemlékvédelmi szakmérnök-hallgatói Százhalombattán tartottak terepgyakorlatot.

Tenisz-ezüst csapatérem
2024-03-22
A női játékosok átvették az I. osztályú bajnoki ezüstérmeiket a VUK SE teniszcsapatának vacsoráján.

Tavaszi ezüstérem
2024-03-20
Második helyen végzett korosztályában Botos Enikő a SZVISE Atlétika Szakosztályának futója a március 16-án rendezett Gerecse, szintemelkedéses terepverseny 15 km-es távján.

Mozdulj Batta
2024-03-20
Városi kerékpártúra.

"A szabadság mindennél fontosabb"
2024-03-19
A hagyományokhoz híven koszorúzással, díjátadó ünnepséggel és díszelőadással emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról Százhalombattán március 15-én. Vezér Mihály polgármester a többi között a haladó társadalmak létrejöttéhez nélkülözhetetlen szabadság meglétének szükségességét hangsúlyozta beszédében.

Kőrösi bál
2024-03-17
Minénk itt a cirkusz - Kőrösi iskola, április 20.

"Tavaszi Zsongás-Bongás" - Nyitva van az Aranykapu 3.
2024-03-14
A százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium ismét megnyitotta kapuit az izgalmas és interaktív "Tavaszi Zsongás-Bongás" rendezvény részére, amely immár a harmadik "csibecsalogató" iskolánkban.

Sárkányok csatája - Verseny, élmény, közösség
2024-03-13
Ismét sárkányhajó versenyt hirdetett Százhalombatta Város Önkormányzata és a Sporthalom Nonprofit Kft.

Új lendület a százhalombattai állatvédelemben
2024-03-12
Együttműködési megállapodást kötött a Battai Állat- és Természetvédő Egyesület, valamint a Százhalombatta Közbiztonsági Polgárőr Egyesület. Az Önkormányzat 3 millió forinttal támogatja a BÁTE munkáját az idei évben.

Sportlövő nemzetközi sikerek és 10m Európa-bajnokság
2024-03-12
Remek sportlövő eredmények és helyezések születtek februárban is; az eredményekről Kéri Attila, a Százhalombattai Lövész Klub elnöke tájékoztatott.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor kukac mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.