Az idős férfi lassan kelt fel. Közel járt már a nyolcvanhoz. Az idő mély ráncokat vésett az arcára, háta kissé meghajlott már, de erős volt, egészséges. Csokoládészínű szemében egyszerre csillogott az élet és valami mély, megfejthetetlen fájdalom. Az ágy mellé a székre voltak téve a ruhái és miközben öltözött, szeme a kis éjjeliszekrényre tévedt. A bekeretezett kép az esküvőjükön készült, negyvenkilenc éve. De mintha csak tegnap lett volna. Milyen fiatalok rajta! A felesége légies, karcsú, pajkosan nevet és a régimódi ruha és frizura sem von le a szépségéből. Begombolta a kardigánját. A felesége kötötte neki. Már kinyúlt és kopott, de ő semmi pénzért nem válna meg tőle. Kiment a konyhába, teát főzött, reggelit készített. A fürdőbe ment, kevés vizet engedett a kádba, illatos habfürdőt öntött bele, kis ideig nézte, ahogy a habpamacsok könnyű táncot járnak a vízen. Elzárta a csapot, visszament a konyhába. A teát csőrös pohárba öntötte, magához vette és a kis folyosóra lépett. Jobbra nyílt egy ajtó, azon benyitott. A törékeny alak szinte elveszett a kis rácsos ágyban. Az ablakhoz lépett, elhúzta a függönyt, kitárta az ablakot. "Jó reggelt", mondta mosolyogva. "Gyönyörű idő van!" Az ágy fölé hajolt és megsimogatta az apró kis arcot. Gyengéden felemelte a kis fejet, szájához tartotta a csőrös poharat. Hallotta, ahogy lassan kortyol. A csőrös poharat egy asztalkára tette, majd lehúzta a rácsot az ágy mellé. Levette róla a hálóruhát, a pelenkát az ágy melletti kis ládába dobta. Karjába vette, lágyan ringatta, homlokon csókolta. A fürdőbe vitte, a kádba tette. "Finom illatos fürdővíz" mondta. "Pont, ahogy szereted." Közben egyik kezével a feje alá nyúlt, nehogy a vízbe csússzon, másik kezébe szivacsot fogott és óvatosan bedörzsölte a törékeny kis testet. Később puha törölközőbe csavarta, visszavitte a szobába. Az ágyra tette, a szekrényhez lépett. "Ezt a szép kék ruhát vesszük fel" mondta. "Megy a szemed színéhez." Mosolyogva öltöztette, közben apró semmiségekről beszélt hozzá. A hajkeféért nyúlt, és megfésülte. Kis nyeles tükröt vett a kezébe, az apró arc elé tartotta. "Nézd, milyen szép vagy ma!", mondta. Megsimogatta a puha, hullámos hajat, aztán ölben a konyhába vitte és a székbe ültette. A háta mögé párnát tette, hogy ne törje. Hiszen olyan vékony! Kis tálat tett elé "Tejbegríz. Jó sok kakaóval, édesen és hígan. Épp, ahogy szereted!", mondta, és a kanalat belemerítette a híg grízbe. "Nyisd ki szépen a szád. Úgy. Ugye milyen finom?" Egy kis gríz lecsorgott az ajka mellett, az állára. Kendőt vett elő az öléből, gyengéden megtörölte, aztán újra belemerítette a kanalat a grízbe. "Reggeli után elmegyünk sétálni. Ki a parkba. Elmegyünk egészen a tóig és megint megetetjük a kacsákat, jó?" Az apró arcból a hatalmas kék szemek csillogva tekintettek rá. "Aztán leülünk egy padra és majd mesélek neked", folytatta. "Elolvassuk a kedvenc történetedet. Aztán hazafelé bemegyünk a boltba" Már egy éve, mióta hazahozta a kórházból ez volt minden nap a program, de sose untak rá. "Veszek neked krémtúrót. Ebédre meg sütőtök lesz. Tudom, hogy azt nagyon szereted." Aztán csendben etette kis ideig. A gríz lassan elfogyott. Az apró ajkak szorosan összezárva, aztán elfordította a fejét. "Nem kérsz többet? Jól van. Igyál egy kicsit." A csőrös poharat odatartotta a szájához, megitatta. "Gyorsan elmosogatok, aztán indulunk is". Az etetőszéket közelebb vitte a mosogatóhoz, hogy közben is rálásson, aztán gyors mozdulatokkal elöblítette a kis tányért, a kanalat, meg a csőrös poharat. Kezét megtörölte a konyharuhában, aztán ránézett. Arcán széles mosoly terület el. "Már indulhatunk is!", mondta. Közel hajolt hozzá, és arcon csókolta. Ahogy elhajolt belenézett a hatalmas kék szemekbe. Az apró száj szavakat próbált formálni, de csak artikulálatlan hangokat hallott. Talán mégis megértette. "Igen tudom. Én is nagyon-nagyon szeretlek!" Megsimogatta az arcát, szemében könny csillant meg." Te vagy az én mindenem!" Lehajolt megint, megfogta felesége ráncos, apró kezét, és megcsókolta.
 
Bucsi Mariann
író, novellista