2020. november 27. - Virgil napja
Péntek
Min:1°
Max:2°
Szombat
Min:0°
Max:4°
Vasárnap
Min:0°
Max:3°
Hétfő
Min:-1°
Max:3°
Kedd
Min:-2°
Max:2°
Önkormányzat

Szűrés és izolálás - Helyi járványügyi szabályok
2020-11-12 - Az önkormányzat folytatja a leginkább érintett városlakók szűrését és izolálását Százhalombattán, és a Piac tér kivételével egyelőre nem kötelező a maszkviselés a közterületeken. A helyi szabályozásról és aktualitásokról tartott sajtótájékoztatót Vezér Mihály polgármester november 11-én.
Elmondta, hogy a Kormány kilencven napra meghirdetett rendkívüli jogrendjében néhány hatáskört a polgármestereknél hagyott. Ennek keretében egyebek mellett ők határozhatják meg, mely közterületeken kötelező a maszkhasználat. A kevés hivatalos járványügyi adat ismeretében, egyeztetve a helyi szakemberekkel úgy döntött, a Piac teret jelöli ki erre, azzal, hogy a maszk viselése egyéb közterületeken ajánlott a városlakóknak.

Nyitva maradnak a kutyafuttatók, és ezeken a helyeken nem kötelező maszkot hordani.
Azok az önkormányzati dolgozók, akik pozitív COVID-tesztet produkálnak, vagy háztartásukban lesz valaki fertőzött, csak akkor térhetnek vissza a munkába, ha egy negatív PCR-tesztjük lesz. Az önkormányzat szerződést kötött a martonvásári laboratóriummal, ahol a dolgozói ingyenesen végeztethetik el a PCR-tesztelést.

Csak az igazolt versenyzők használhatják az uszodákat, a fitnesz- és edzőtermeket, valamint az egyéb sportlétesítményeket, a sportcsarnokban azonban továbbra is meg lehet tartani a testnevelésórákat azoknak a diákoknak, akik eddig is oda jártak. Az amatőr sportolók a szabadban mozoghatnak, de csak egyénileg.  Sportolás közben nem kell maszkot viselni.

A kormányrendelet értelmében nem látogatható a kulturális központ, a könyvtár, a múzeum, és bezárták a közösségi házakat, valamint a rendezvényközpontot is.
Az este 8-tól reggel 5-ig érvényben levő kijárási korlátozás nem vonatkozik az igazolt sportolókra és munkába igyekvőkre vagy onnan hazatérőkre, de a legrövidebb útvonalat kell használniuk és igazolást kell magukkal hordaniuk. A lakás ötszáz méteres körzetében a kutyákat is lehet sétáltatni a tiltott idősávban.  A százhalombattai középiskolák átálltak a digitális tanrendre, de a bölcsődékben, óvodákban, valamint az általános iskolában a megszokott mederben folyik az oktatás-nevelés.

Tilos a helyben fogyasztás az éttermekben. A megrendelt ételt azonban helyben át lehet venni vagy házhoz lehet szállíttatni.

A kijárási tilalom a többi rendelkezéssel együtt kilencven napig, vagy visszavonásig lesz érvényben. A polgármester mindenkit arra kért, hogy tartsák be a járvány elleni védekezés írott és íratlan szabályait.
 
Szűrés és izolálás
Az önkormányzat november 9-én ismét elkezdte a COVID-szűrést saját alkalmazottai körében. Hétfőn ötven, kedden ötvenhat gyorstesztet végeztettek el a bölcsődei, óvodai, valamint egészségügyi dolgozókon, amelyek közül egyik sem lett pozitív. Az önkormányzat által finanszírozott és szervezett szűrés mindaddig folytatódik, amíg az állam a gyakorlatban is átveszi a feladatot. A vizsgálatok a tervek szerint hetente ismétlődnek majd a legtöbb emberrel kontaktáló alkalmazottak körében. A SZÁKOM és a gondozóház dolgozói, a védőnők és szociális munkások mellett a munkáltatóval egyeztetve a postások, kereskedelmi, szépségipari alkalmazottak számára is újból hozzáférhetővé teszi a tesztelést a város.

Mindaddig biztosítani fogják az ingyenes tesztelést, amíg szükség van rá – hangsúlyozta Vezér Mihály -, mivel a szűrés és a fertőzöttek izolálása a legjobb védekezés a járvány ellen.

A második hullámban eddig ötezer gyorstesztet rendelt meg az önkormányzat mintegy 16 millió forint értékben.

Vezér Mihály kiemelte: nagyon bízik abban, hogy a szabályok betartásával és a szűréssel minél kevesebb áldozattal kilábalhatunk a járványhelyzetből, és mielőbb megjelennek a hitelesített vakcinák. Mindenkit megnyugtatott, hogy az önkormányzat senkit sem fog cserbenhagyni. Aki nehéz helyzetbe kerül, jelezze, és figyeljünk jobban egymásra is!   
Török Sándor alpolgármester kérdésünkre elmondta, hogy továbbra is jelentkezhetnek segítségnyújtásért azok az idős lakosok, akiknek nincs olyan hozzátartozója, aki gondoskodni tudna róluk. A Városi Családsegítő és Gondozási Központ munkatársai hétköznap munkaidőben 8 és 16 óra között fogadják a bejelentéseket a 06-23-354-934/ 106 melléken, a 06-23-359-582/106-os melléken, a vcsgk@mail.battanet.hu címen vagy a 06/20-238-1042-es telefonszámon.

AKTUÁLIS
2020-11-11 - A kormányrendelet alapján az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók munkájuk támogatása érdekében korlátlan díjmentes utazásra jogosultak a MÁV-csoport járatain: a vasúton, a HÉV-en és a buszokon is. A jogosultságot igazolni kell.
2020-11-03 - Virtuálisan nyílt meg Kiss Zsuzsi patchwork-kiállítása a Hamvas Béla Városi Könyvtárban, Százhalombattán.
2020-10-28 -
HÍREINK
Utasbarát fejlesztésekkel lépnek életbe az új vasúti- és buszmenetrendek december 13-án
2020-11-27
A MÁV-START 2020/2021-es menetrendje mintegy harminc vasútvonalon hoz az utasok számára jól érzékelhető változást, több vonalon csúcsidőben az eddigieknél is több és gyorsabb vonat közlekedik a pálya- és járműfejlesztések eredményeként.

Az első óra az időseké a postán
2020-11-26
Az ország összes postáján elsőbbséget biztosítanak a kiszolgálásban a 65 év felettieknek a nyitást követő egy órában mától. A Magyar Posta az időseknek azt javasolja, hogy közvetlenül nyitás után érkezzenek, a többi ügyfelétől pedig türelmet kér.

Folytatja a szűrést az önkormányzat
2020-11-25
Közel hatszáz COVID-tesztet végeztek el a szakorvosi rendelőben az önkormányzat támogatásával november 9-e óta Százhalombattán. A szűrésen részt vettek az egészségközpont, a bölcsőde, a Városi Családsegítő és Gondozási Központ, az óvodák és az iskolák munkatársai. Erről számolt be Vezér Mihály polgármester ma a városházán.

Elhunyt Szabó Pál a fehér asztal lovagja, a mester, a gasztronómiai nagykövete
2020-11-24
Megrendülten értesültem arról, hogy városunk köztiszteletben álló polgára Szabó Pál, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség nagykövete és az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend főkancellárja 75. életévében elhunyt.

Megkapták az állampolgárságot
2020-11-24
Megszerezte a magyar állampolgárságot Dinh Van Hoan és családja. Az erről szóló dokumentumokat Török Sándor alpolgármester adta át a vietnámi származású házaspárnak november 12-én a városházán. Az ünnepélyes eseményen Klimsa Arthúr, a család barátja is részt vett.  

Futsal
2020-11-24
Megkezdődtek a futsal teremtorna küzdelmei a VUK SE korosztályos labdarúgócsapatai számára. Szépen szerepeltek a mérkőzéseken a zárt kapuk mögött rendezett első fordulón november 21-én Budaörsön, az Aramis SE csarnokában.

Lövészsiker
2020-11-24
Harmadik helyen végzett a sportlövők egyik legrangosabb hazai versenyén, a tizenhatodik alkalommal megrendezett Hungarian Open-en a Százhalombattai Lövészklub versenyzője, Joó Attila a férfiak 60 lövéses légpisztoly számában. A megméretésre rendkívüli biztonsági intézkedések mellett került sor november 20-22-én.

Árokásók
2020-11-24
Szabó Gábor és Szalai Attila önkormányzati képviselők vezetésével, önkéntesek lelkes csapata oldotta meg a csapadékvíz-elvezetés régóta fennálló problémáját az óvárosi Kárász utcában november 21-én.

Van kiút - A felelősség a bántalmazóé
2020-11-24
Amennyiben ismernek olyan nőt, akiről úgy vélik, hogy családon belüli erőszak áldozata, hívják fel a figyelmét arra, hogy a hatóságok és a nők jogaiért küzdő szervezetek segítséget, tájékoztatást tudnak nyújtani neki – erre hívja fel a figyelmet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a nők elleni erőszak világnapja, november 25-e előtt.

Fedett pálya
2020-11-24
A hideg idő beköszöntével lefedte a sportparkban található kosárlabdapályát az üzemeltető egyesület Százhalombattán. A helyszínen található tájékoztató szerint a sátras pályát – a jelenleg érvényes korlátozó intézkedések feloldása után is – csak az SZKSE játékosai vehetik igénybe.

Harminc nap internet
2020-11-24
Internetes szolgáltatókat kérdeztünk meg arról, hogyan jelezhetik ügyfeleik, ha élni szeretnének a kormányrendeletben lehetővé tett 30 napos ingyenes internetszolgáltatással. Egyelőre a Telekomtól és a DIGI-től kaptunk választ. Cikkünket frissítjük.

Öt éves környezetvédelmi program
2020-11-23
Elkészíttette a 2021-től 2026-ig tartó időszakra vonatkozó települési környezetvédelmi programját a százhalombattai önkormányzat.

Szexuális szolgáltatás ígéretével bevitte az erdőbe, zsarolás lett a vége
2020-11-23
Az élet, vagy testi épség elleni, avagy más hasonlóan súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt tartóztatott le egy nőt a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. november 23-án.  Az ügyben a Ceglédi Rendőrkapitányság indított nyomozást.

A kevesebb több - Egy zseniális szakácskönyv Nemes Dórától
2020-11-23
Mentes Anyu szakácskönyve címmel jelent meg szerkesztőnk, Nemes Dóra első önálló kiadványa. A kötet bármelyik konyhának hasznára, díszére válhat, remek karácsonyi ajándék, de különösen azok számára nélkülözhetetlen, akik szeretnének akkor is finomat és sokfélét enni, ha valamilyen diétát követnek.

Lakatlan házba invitálta, aztán majdnem megölte a nőt a hajléktalan
2020-11-23
Brutális fordulatot vett egy laptopos filmnézésnek indult találkozó. Késsel támadt a nőre a gyanúsított, aki ellen emberölés bűntettének kísérlete miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság indított nyomozást, a bíróság pedig letartóztatta.

Óriási választékkal látta el ügyfeleit a díler - üzletelés közben bukott le
2020-11-23
Felért egy kábítószerraktárral a férfi otthona, vevőköre pedig milliókat fizetett neki az áruért. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyomoz a gyanúsított ellen, akit a bíróság letartóztatott.

Rendkívüli szünet a bölcsiben
2020-11-23
November 27-ig rendkívüli szünetet rendelt el a bölcsőde egyik csoportjában Vezér Mihály polgármester Százhalombattán, miután az intézményvezető tájékoztatta, hogy az egyik alkalmazott közvetlen COVID-kontakt és tünetei is vannak.

Szép zárás a kéziseknél
2020-11-23
Bár nem sikerült pontot szerezni a listavezető otthonában, derekasan helyt állt az SZKE II-DKSK kézilabdacsapata a megyei férfi felnőtt bajnokság idei utolsó találkozóján november 21-én Solymáron. Solymár - SZKE II-DKSK 35:32 (15:15)

A tilalom csendje
2020-11-20
November 17-én, az este nyolc utáni kijárási tilalom hetedik napján, a Koraszülöttek Világnapján készült Medgyesi Milán százhalombattai képriportja a Hírtükör megbízásából. Bár a fotók önmagukért beszélnek, kollégánk szöveges beszámolója is érdekes, hiszen olyasmiről szól, amit a legtöbben nem éltünk meg eddig és nincs róla tapasztalatunk.

Áprilisig érvényesek az utazási kedvezményre jogosító igazolványok
2020-11-20
A november 11-én életbe lépett újabb járványügyi veszélyhelyzet miatt a MÁV-START és a Volánbusz  meghosszabbította a november 4-ét követően lejáró, utazási kedvezményre jogosító igazolványok és igazolások felhasználhatóságát.

Impresszum:
Kiadja: PROMOTION SERVICE Nonprofit Kft.
Címe: 2440 Százhalombatta Ifjúság útja 7.
Levelezés: 2441 Százhalombatta, Pf. 101.
Adószám: 11445395-2-13
Főszerkesztő: Kovács Attila
A szerkesztőség címe: Százhalombatta, Ifjúság útja 7. Polgárok Háza 514.
Tel./Fax: (23) 350-099;
Hirdetésszervezés: Darida-Mutafisz Viktória 06 70-413-0817
E-mail: hirtukor@mail.battanet.hu
Internet munkák: Fekete János
A weboldal tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Bármely részének másolásával kapcsolatosan minden jog fenntartva.
Tilos az oldalon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása, a tartalom kereskedelmi forgalomba hozatala.
Értesüléseket átvenni csak a forrásra való hivatkozással lehet.